A nyüzsgő Csedzsu-szigeten játszódó antológiasorozatban a szerelem édes és keserű, az élet pedig tele van hullámvölgyekkel.
Szigeti történetek (2022–2022) 8★
70' · dél-koreai · dráma, romantikus, sorozat 15 !
1 évad · 20 rész
Szereposztás
Kedvencelte 3
Várólistára tette 42
Kiemelt értékelések
Nagyon jó sorozat.
A felépítése szerint páros konfliktushelyzetek feloldását láthatjuk, melyek egy kis Csedzsu szigeti közösség tagjait érintik. Összesen kilenc ilyen konfliktusról, megoldandó helyzetről van szó. Ezek között van baráti, szerelmi, testvéri, szülő és gyermek közötti is, de mindig két személy között. Vannak akik a kilenc konfliktusból kettőben is szerepelnek, meg úgy egyáltalán amúgy is eléggé belelátnak és belefolynak egymás életébe ezek az emberek, így aztán tulajdonképpen ennek a közösségnek a világát ismerjük meg.
A sorozat további jellegzetessége egyfajta keserédesség, vagyis hogy nem tagadja el az élet, a múlt mindenféle problémáit, traumáit, de igyekszik azt emberi módon kisimítani. Ez többnyire nem valami csodálatos happiendet, hanem tényleg egy kisimulást, elcsendesedést, akár sírós megkönnyebbülést, de persze örömteli összeborulást is jelenthet.
Vagyis arról szól a film, hogy ne adjuk fel az örömre, a boldogsára, a megnyugvásra, a feloldásra való vágyunkat, mert ha mégoly nehéznek is tűnik ennek a megvalósítása – és az is! –, nem adhatjuk fel ezt a vágyunkat sohasem.
Ha nekik – a maguk módján – sikerült, akkor nekünk is sikerülhet.
Szó sincs róla, hogy valamiféle giccses érzelgősség lenne benne (bár a koreaiak érzelmi világa és annak kifejeződése azért mindenképp másabb a miénktől), de persze ez alapvetően egy érzelmes sorozat.
A színészek nagyon jók.
Az egyes történetek, konfliktusok, élethelyzetek nem mindegyike volt egyforma erejű, szépségű. Igazából az első és az utolsó történet nekem eléggé idegen és érthetetlen is maradt. De többségében és általában is egy nagyon intenzív érzelmi utazást élhetünk meg ezzel a sorozattal.
Egyszóval ajánlom. :-)