Ming-han rendőrtiszt élete kísérteties fordulatot vesz, miután talál egy furcsa borítékot: kiderül, hogy egy szellem a férje, akivel együtt kell megoldania egy bűntényt.
Szellemházasság (Szellemházasság) (2023) 29★
130' · tajvani · akció, vígjáték, fantasy
Szereposztás
Kedvencelte 6
Várólistára tette 32
Kiemelt értékelések
Hát ez a film egyáltalán nem az volt, amire számítottam. Egy humoros filmre vártam, tajvani BL fűszerrel, de ennél sokkal több volt. Sőt, merem azt mondani, hogy nem is BL, hanem inkább bromance.
Egy igazi hullámvasút a szó legjobb értelmében. Egyik pillanatban visítottam a nevetéstől, a másikban meghatottan könnyeztem, a harmadikban meg már fogtam a fejem, hogy mégis mi a fne történik. Volt itt akció, lövöldözés, sírás, gyászolás, nevetés, remek, de remek humor, és azért elég kevés romantika, de valamiért így is működött.
Nagyon ajánlom a megnézését, szerintem érdemes ránézni.
Nagyon tetszett, ahogy a film komikusan és néha meghatóan érint néhány olyan témát, ami minket is körülvesz: a homofóbiától a nemek közötti egyenlőtlenségen át a globális felmelegedésig. Mindenképpen arra késztet, hogy a néző, ha legalább egy pillanatra is, de elgondolkodjon ezeken a problémákon. Finoman ábrázolja azt is, hogy a szerelem nem csak hasonló, hanem minden szempontból különböző emberek között is bármikor kialakulhat. Rámutat az elfogadás és a megértés fontosságára a családi és szerelmi kapcsokatokban egyaránt. Ming Han és Mao Mao karaktere is kezdetben a különbözőségeik miatt nehezen jött ki egymással, de végül megtanulták elfogadni és értékelni a másikat. Imádnivalóak, na.
A humoros jeleneteivel és megható pillanataival a film nagyon betalál az erre fogékonyak szívébe, nem véletlenül lett az egyik idei legnézettebb film Tajvanon. A természetfeletti szál pedig csak tovább fokozza az amúgy is bájos és komikus történetvezetést.
Összességében a film nagyon szívmelengető és szórakoztató, amely emlékeztet minket a család, a szeretet, az elfogadás, és a második esély fontosságára. Mindenkinek kötelező néznivaló, aki szeret érzelmi hullámvasúton utazni.
Hát ez marha jó volt. Bravó, Tajvan!
Könnyesre röhögtem magam (vagyis inkább vonyítottam…. spoiler), de közben kaptam egy nagyon jó kis drámai vonalat (szülő-gyerek kapcsolat, előítéletek), és némi akciót is. Baromi jó humora van a filmnek.
Volt egy-két meglepő fordulat.
Eredetileg 9 csillagot akartam akartam adni rá, mert az a csupa cgi autós üldözés az elején hervasztó volt…. de aztán ott volt benne a Maóka, a kutya meg, nos… hát izé… spoiler
Baromi jól szórakoztam. :D
Népszerű idézetek
– Nem tudok ilyen heterókkal kommunikálni.
– Ilyen heterókkal? Kit érdekel, hogy heteró vagyok? Mi bajod a heterókkal?
– Beképzeltek, nárcisztikusak, és sosem értik a dolgok lényegét.
– Ez diszkrimináció!
– Egy melegnek magyarázol erről? Szerinted egy nő védelemre szorul. Ugyan már! Rendőr, tud vigyázni magára. Ha nincs igazad, dühkitörést kapsz. Ilyenek a heterók.
– Aha! Te vagy a legokosabb!
– Értesítették az etikai osztályt. Túlkapással és diszkriminációval vádolnak. Néhány nap, és kiderül a büntetés.
– Jaj, az a homokos! Én nem diszkrimináltam!
– Ilyet sem mondhatsz.