Han Jin Woo Dél-Korea egyik legjobb orvosa, aki nagyszerű adottságokkal rendelkezik, valamint tagja egy kiváló tapasztalattal bíró orvosi csapatnak. Azonban a feladatuk nem csak a halál okának megállapítására terjed ki, hanem arra is, hogy kiderítsék, hogy az egyes halálesetek balesetek voltak-e… [tovább]
Shinui Quijeu (God's Quiz 1.) (2010–2014) 4★
60' · dél-koreai · akció, dráma, sorozat, thriller, krimi, rejtély !
4 évad · 46 rész
Képek 6
Szereposztás
Kedvencelte 1
Várólistára tette 21
Kiemelt értékelések
Ejj nem is tudom mennyit adjak rá, azért ez egy nagyon hosszú maraton volt:) 4 évad 46 rész… Első évadot kb 7-re, az utolsót viszont már gondolkodás nélkül 10re pontoznám…huh. Az évadok felépítése mindig hasonló elindulunk alap esetekkel (némelyik nagyon érdekes, némelyiken bevallom unatkoztam:P) és minden részben kapunk az elején csak pár pillanatnyi később egyre több és több jelet egy hátsó szálról, majd az évad utolsó 3-4 részénél lerágod tövig a körmöd…aztán az utolsó részben megoldunk mindent és az utolsó 5 percben kiderült, hogy a francokat és akkora függő véget kapunk, hogy az ember a falat kaparja:D ez egészen a negyedik évad végéig ugye nem zavaró, de így elérve ennek a végére, HOL A FENÉBEN AZ ÖTÖDIK ÉVAD?!? (ehhem Ryu Deok Hwan három hét múlva szerel le, remélem valakinek eszébe jut a folytatás:D)
Ritka szerintem filmeknél is , hogy minden rész egyre jobb, itt az a nagy helyzet, hogy tényleg minden évad egyre magasabbra és magasabbra teszi a lécet. Kevés a boncolás hála az égnek, mert szerintem azt elég bénán csinálták meg. Nem kell félni nem mutatják a boncolást , legalábbis az orvosi sorozatokban több vért és emberi szervet látunk, egyszerűen rosszul állt a kezükben a szike:D Itt inkább a nyomozásokon van a hangsúly és, hogy Han doki nagyon figyel az apró részletekre és rakja össze a nagy képet.
Karakterek noh ez érdekes :) Az első évad őszintén nem igazán fogott meg, az egyetlen, aki miatt néztem Han volt ez többé-kevésbé ki is tartott a negyedik évadig.Kang detektív… hát az elején nagyon rátermett volt, végül is egy intelligens nő, viszont kémia szerintem nem-igen volt Han és Kang között. Talán a negyedik évadban pár féltékenységi poénnak hála már-már tényleg egy párnak tűntek, de az tény a legvégéig kitartottak és bíztak egymásban. Szupport karakterek konkrétan évadonként változtak, első kettőben a hecker doktorunk nagyon szeretni való, összes többi számomra abszolút felejthető volt. Harmadik évad viszont zseniális:D igaz abban nem volt szerelmi szál, de a Kangot felváltó zsarunk (Ahn Nae Sang) zseniális volt:) szét szívatták egymást Hannal, sok humort adva így a sorozathoz. Utolsó évadban Kang ugye visszajött, csipet-csapat lecserélődött és bár aranyosak voltak annyira azért nem hagytak mély benyomást. Szerelmi ügyileg utolsó volt talán a toppspoiler, Karakterek szerint a harmadik volt a top, sztori szerint utolsó kettő évad (nem igazán lehet összehasonlítani, mindkettőnek teljesen más a "témája"). Az első évadnál még nagyon látszott, hogy tapogatóznak a témában, hogy is kéne hozzá nyúlni. Itt még Han is nagyon nagyképű és gyerekes, az ember nem tudja megölelje vagy megrugdossa:D viszont minden évaddal komolyodik és férfiasodik is:)
Kinek? rengeteg az orvosi szöveg- szakzsargon, persze kapunk rájuk kimerítő válaszokat, de azért erre fel kell készülni, hogy oda kell figyelni rá:) Humor van is -nincs is, romantika szintén:) sok a nyomozás, így az kezdjen neki, aki ezeket szereti és rengeteg ideje van:D mert az évadzáró epizódok után képtelenség azt mondani, hogy nem nézed meg a következő évad első részét…:D
ui: első évad 7, második 8, utolsó kettő évad 10-10 csillag, átlag eredmény = 9:P
Az első évad is tetszett, a második is, de a harmadik fergeteges volt a főszereplő párosnak köszönhetően, 15 csillag. A negyedik tíz, így összesen 9 a négy évad. Szívesen adnék 9 és felet, de nem tudok. :)
Elsősorban Ryu Deok Hwan miatt néztem végig, nagyon-nagyon tetszett az alakítása, megszerettem a karakterét, hiányozni fog. Az esetek többsége érdekes volt, főleg az utolsó évadban, de korábban is voltak olyan Dr House-os szuperkülönleges esetek.
A harmadik évadról külön… Ryu Deok Hwan és Ahn Nae Sang kettőse, nos, nem tudok mosolygás nélkül rájuk gondolni. Az a gyűlölök és szeretek kapcsolat… :D Végig cukkolták, szívatták egymást, közben meg olyan szoros barátság alakult ki köztük, öröm volt nézni.
Voltak érdekes mellékszereplők, egyes epizódok nagyon megérintettek, vagy a történet miatt, vagy a színészek alakítása volt kiemelkedő; ez előfordult többször is olyan színészekkel, akik csak egy-egy epizód erejéig jelentek meg ugyan, de akkor viszont olyan alakítást nyújtottak, amit nagy élmény volt nézni.
Alapvetően orvosi krimi thrilleres beütéssel, volt benne románc is, szerintem nagyon jó sorozat, mindenkinek csak ajánlani tudom.
Folytatása
Összehasonlítás |