Egy poszt-apokaliptikus világban, amit megszálltak a hatalmas méretű, humanoid lények, a titánok, Eren csatlakozik a Felderítő Egységhez, hogy megbosszulja az otthona pusztulását.
Kedvencelte 1
Várólistára tette 22
Kiemelt értékelések
Amennyire imádtam az eredetit, annyira elborzasztott ez. Az egész nézhetőre sikeredett Kenshin és Death Note adaptációkat követően reméltem, hogy ebből is hasonlóan élvezhető darab lesz, de az A+ helyett ez sajnos egy ZS kategóriás alkotás, az átírt sztoritól kezdve, az ócska effektekteken és gyenge színészi játékon keresztül, az erőltetett romantikus szálig. Nem tudom, hogy gondolták ezt, de az egyszer használjuk a geart, egyszer nem féle baki, plusz a tankok és egyéb modern fegyverek már-már egy egyszerű háborús film szintjére húzták az egészet, hogy a többi hibájáról ne is beszéljünk. Lehet a 3 csillaggal még kedves voltam, de egy szerintem „megfilmesíthetetlen” mű első próbálkozásáról van szó, tehát ennyit talán még kaphat.
Essünk túl az alapvető hibákon: Mindenki japán (még a titánok is). Értem én, hogy technikai okok, de a film alaphelyzete megkívánja, hogy sok különböző nemzetiségű ember legyen együtt. Legalább egy szőke parókát adhattak volna az elvileg német karakterekre.
Másrészt pedig a film nélkülöz minden logikát. A sorozatban, kívül vannak titánok, értelemszerűen felderítjük a terepet, hogy megtudjuk mit tehetünk ellenük, és adott esetben hogyan védekezünk, ha bent is megjelennének. Itt nem. Itt elvagyunk a fal mögött, és nem is feltételezzük, hogy talán azok az óriások nem fognak figyelmen kívül hagyni egy ekkora ember csoportot. Mindenhol látszódnak a posztapokaliptika nyomok, így pont hihetetlen, hogy egyszerűen visszasüllyedjenek a középkor és a tizenkilencedik század keverékének szintjére. Ha ott van egy rozsdásodó helikopter, meg egy rozsdásodó bomba, megvizsgálnák, és felbecsülhetetlen előnyre tennének szert… Egyik pillanatban arról beszélgetnek, milyen jó a belső falon belül, a másikban meg ki akarnak menni a külsőn is kívülre… hol van itt a logika?
És persze a karakterek… Sasha és Armin egészen jók lettek. Rendben, Armin nem annyira népszerűtlen, mint a sorozatban, de a személyiségük megmaradt, és végül is jót alakítanak a színészek. A többiekkel már komoly gondok vannak. Eren egyszerűen ripacs. Túljátssza a legtöbb jelenetét, és mégsem érzem rajta sem a karakterfejlődést, amit sorozatbeli párján, sem azt az elszántságot és szorgalmat, amivel ott tanult. Mikasa elvesztette azt a stílust és lendületet, ami szimpatikussá tette, és elvileg kiemelkedő képességei mellett is képes több jelenetben is tipikus „gyenge nő” szerepbe kerülni. Hange teljesen zakkant, csak ez a sorozattal ellentétben nem hat pozitívumnak. Levi… pardon, Shikisima. Erre mit lehet mondani? Miért kellett ezt a karaktert kicserélni, és ha már muszáj volt, miért egy ilyen irritáló figurával? És akkor még a beleerőszakolt szerelmi szálakról nem is ejtettünk szót…
Összességében, nem vagyok kíváncsi a folytatásra. A sorozat nem ilyen adaptációt érdemelt volna, szomorú látni, hogy ennyire elrontották.
Huhjujujuj, aztarohadt… XD Tudtam, hogy rossz a híre, de előtört belőlem a kíváncsi mazochista… A mangáját olvastam egy darabig, a sztorit kicsit kapizsgálom… Nade ez mi a túró volt? Totál megkutyultak mindent. A színészi játék egész egyszerűen szar. A cgi is elég ratyi. A hab a tortán pedig…. nem,nem is….a meggyszem a hab tetején: a titánok. Hát én majd' bepisiltem a röhögéstől. A debil fejeken vihogva nevettem, de mikor még arra is lusták voltak a készítők, hogy eltorzítsák a vonásaikat a titánoknak, na akkor egyik-másik pont úgy festett, mintha egy gigászi, dagadt átlagember egy McDonald's ablakából vigyorogna ki a nézőre. Istenem, de jót nevettem. Fáj a hasam. Lefolyt a sminkem.
A szomszéd biztos összezavarodott: halálsikolyok meg tragikus zene hallatszik át és még valami oda nem illő vinnyogó röhögés. :D
Bocsánatot kérek, nem szokásom káromkodni, de most fogok. Aki úgy érzi, hogy zavarja, az ne olvassa tovább!
Nem fogok arra szót vesztegetni, hogy mennyi köze van a filmnek az animéhez, mert YouTube-on képes voltam két teljes videót végigdumálni arról, hogy számomra miért (nemhogy nem negatívum, de akár egyenesen) pozitívum az, ha egy adaptáció nem hű az alapanyaghoz. Ebben a filmben láttam a fényt. Mert persze, semmi köze az AoT-hoz, de vannak benne brilliáns ötletek. A változtatások is gyakran tök ötletesek, és ezt komolyan kimondtam. Na de akkor a kérdés az az, hogy hogy lehet, hogy ez a film számomra alig ér jelenleg többet, mint amikor először láttam, és amikor én is fel voltam háborodva (leginkább Sashán).
Már az elején is sok hiba van. Nem akarok arra szót pazarolni, hogy azt a jelenetet, amikor Eren rárakja Mikasára a sálat, teljesen félreértelmezték. Az sokkal inkább zavar, hogy a film első tíz perce arról szól, hogy Erenék a külvilágba vágynak, és többször ki is emelik, hogy száz éve senki nem volt a falakon kívül. Erre amikor a kolosszális betöri a falat, összezúz két katonai helikoptert. Nekem ne mondja senki, hogy ha a katonaságnak van helikoptere, akkor nem jártak még a falon kívül, azt meg pláne ne, hogy emellett még van szükség a Felderítő egységre!
Viszont ennél sokkal jobban zavar a film technikai része. Például nagyon feltűnő, hogy a film 100%-át egy zöld lepedő előtt vették fel. Iszonyúan látszik, hogy a rendező – koncepció nélkül – mindent a látványtervezőre hagyott, és az is, hogy szegény színészek – rendezői instrukciók hiányában – gyakorlatilag csak kapálóznak. Persze, ez nem biztos, hogy a pocsék rendezés hibája. Lehet azé is, hogy a színészek többsége egyszerűen borzalmas. Emellett az még többet rombol a filmen, hogy Eren a legrosszabb, ami azért gáz, mert nagyon túl van tolva. Ezt egyébként sok anime/manga live-nál éreztem (FMA, Bleach), lehet, hogy ez valami japán szokás.
Viszont talán a legnagyobb negatívum: az összes kadétot, harci kiképzés NÉLKÜL kiküldik, hogy visszafoglalják a Mária falat?! Ezt meg mégis ki a halál f**** veszi be? A titánok üldözik az újoncokat, Hangi meg kikiált nekik, hogy a manőver felszereléssel másszanak fel az egyik magas ház tetejére. De b******, ha nem tudják használni azt a rohadt felszerelést, akkor hogy a p*****-ba menjenek fel a házak tetejére?! Mi a szarnak küldik ki az újoncokat titánokat vadászni, amikor elvileg száz éve senki sem látott titánt? Honnan a jó édes francból tudnak a felderítők ennyi mindent a titánokról?!
Hogyan a f***-ba tudta az a rohadt újonc ELHAJÍTANI a titánt?! Hogy?! Mi van, Bruce Lee, irigykedsz?
Eren miért akarja megölni az óriásokat? spoiler
Viszont kiemelnék pár pozitívumot is, mert vannak. Először is, szemétség lenne nem kiemelni, hogy a titánok baromi durvák. Őszintén szólve lesz**om, hogy a titánok is japánok, és különböző neműek. A filmmel kapcsolatban most az a fontos, hogy valami iszonyúan ijesztőek. Sokkal, de sokkal durvábban néznek ki, mint az animében vagy a mangában. (Viccesen nézhettek ki a forgatási napok. Csomó pucér színész cammog a kamera felé.)
Egyébként, halkan jegyzem meg, hogy a pi***ba kerül oda egy titánbaba? Nem úgy volt, hogy a titánok nem nemzenek? Akkor hogy a fészkes búbánatba kerül oda egy csecsemő? Ez csak azért nem negatívum, mert az ő jelenete az egyik legütősebb a filmben. Komolyan mondom, hatványozottan rémálmaim lesznek.
A karakterek érdekesek. Jean pont ugyanaz, mint aki az animében (mondjuk, kevésbé mélyebb és megérthetőbb). Sasha is, nagyjából. Shikishima, bár messze nem Levi, azért érdekes karakter volt. Hangi végigbogóckodja a filmet, de legalább nevethettünk rajta (is). Érdekes, hogy pont a három főszereplőt nem sikerült egy kicsit sem kidolgozni. Eren szerintem azt sem tudja, milyen filmben van, Armin lehet, hogy jó, de őszintén, én nem tudtam megkülönböztetni Erentől (pedig sok ázsiai filmet nézek). Mikasa meg… Ez mi volt? A sálat ledegradálták arra, hogy random tüsszentett egyet, Eren pedig odaadta a sálát? Ennyi jelentősége volt? Aztán meg hopsz – romantikázunk Shikishimával, Erent pedig utáljuk? Miért is? Mi a baja van Erennel? Hogy nem mentette meg? Hát, $@!#% (bocsánat a káromkodásért), az elején a titánok, mint a csiga, haladtak a tömeg felé. A tömeg elszaladt, Mikasa meg maradt egy helyben, bámulni az operatőrt. Erre – hogy, hogy nem – megeszik. Hogyan mászott ki a titán gyomrából? Nekem ne mondja senki, hogy Shikishima random rábukkant a titanra, hogy „hopp, itt egy titán, felvágom a gyomrát, hátha van benne egy lány, aki még pont él"!
Mintha mindegyik karakter az anime beli énje paródiája, de vannak egész jó karikatúrák a filmben.
Nyugi, Janus, pozitívumokat akarsz mondani.
A jelmezek hibátlanok. De tényleg, nagyon jól néznek ki. Hát, a díszletek is, de abból – sajnos – nem nagyon van, mert halál nyilvánvaló, hogy még az olyan alapvető dolgokat, mint a VÉR CGI-jal oldották meg.
Bár van pár gyengébb zene, a soundtrack szerintem abszolút jó (még akkor is, ha az anime zenéjéhez képest kukac az almában). Emellett tényleg vannak jó ötletek a filmben. Az elején, nagyon tetszett a gondolat, hogy – az animével ellentétben – a titánokat nem kész tényként, hanem legendaként kezelik. Az is érdekes volt, hogy a film elején a Felderítők nem léteznek (khm… Helikopter… Khm), viszont később teljesen kiderül, hogy ez kamu.
Egyébként műfajt is váltott a film. Az anime egy akció-dráma-thriller-fantasy. Ez egy disztópikus sci fi-horror. És azt kell mondanom, hogy jót tett neki a változás.
Emellett úgy érzem, hogy a film második fele sokkal összeszedettebb, mint az első, dacára annak, hogy a Sasha-Eren és a Shikishima-Mikasa románc is itt tűnik fel.
Az Attack on Titan nem egy rossz film, de a jótól távol van. Egy közepes poszt-apokaliptikus horrornak kiváló, úgy élvezhető. De aki élvezni akarja a filmet, vagy az anime előtt nézze meg, vagy teljesen enegdje el az animét, mert ez teljesen más.
A titánok miatt jó volt de a többi..
áhh ne máár >,<
Ezért újra kell néznem az első 4 részt h feltudjam dolgozni :DDD
Aha, aha, aha…
Egyszer régen, nagyon régen, @Valentine_Wiggin azt mondta, ne nézzem meg – én erre rábólintottam, hogy jó, nem fogom. Eddig tartott… Egyszerűen nem bírtam a kíváncsiságommal – plusz, mivel itt a vizsgaidőszak, úgy voltam vele, két magolás közt engedek mazochista hajlamaimnak és önkínzásba kezdek.
Le kell szögeznem: annyira nem lett rossz, mint amit vártam; de olyan jó se, mint amilyen lehetett volna.
Az első, amit arcul ütött, az a hirtelen jött modernizmus – bikinis nő, elem, terepjárók… A kiképzőtábor meg engem valami náci egységre emlékeztetett: piros zászló (csak horogkereszt nélkül), bokáig érő kabát, stb.
Aztán jönnek a titánok – és ezzel együtt egy pozitívum: egész jól néznek ki. Ha hanyagolják az őket kísérő sátáni kacajokat, akár remekek is lehettek volna.
A harci jelenetek jók, kellően megrázóak, jól koreografáltak és véresek.
A zene is tetszett, nagyon szép.
Ennyit a pozitívumokról. A többi, hááát…
Eleve érdekes volt számomra, hogy ott dekkolnak immár 100 éve a falak mögött és egyszer, azaz egyszer sem merészkedtek ki – egyesek már azt sem hiszik el, hogy vannak titánok. Az is furcsa, hogy 2 év kiképzés után, mikor menekülni kell, jön az isteni szikra: talán használhatnánk a 3D manővert is?*facepalm* Komolyan, mint akik életükben nem használták. Sasha meg a nyilaival… Amíg szemre ment, oké, de ő se gondolhatta komolyan, hogy ez beválik. Mintha egy bottal akarná megpiszkálni őket.
A színvilág pocsék, állandóan sötét van, és minden szürke. Minek? A sorozatban pont az adta meg a dolog ízét, hogy egy látszólag gyönyörű, színes világ, mégsem idilli, hanem veszély less rád mindenhonnan.
Ahogy haladunk előre, úgy nő a fuck logic és WTF? jelenetek száma. A karakterek meg… Nem mondom, hogy rosszak, egyeseket egész jól eltaláltak, a színészi játék is többé-kevésbé elmegy – kivéve a főszereplőt. Eren alapból egy olyan karakter, akinél nagyon könnyen el lehet vinni az egészet ripacskodásba, ha nem megfelelő színész kapja. És itt most ez volt a helyzet. Hanjit meg mintha összemosták volna Sashával, de az a vicc, hogy Sasha is itt van. Akkor meg minek? Armin viszont jó volt.
És akit a végére hagytam: Shikisima (aka Levi, csak inkognitóban – milyen kis ravaszak, adnak neki másik nevet, hátha nem ismerjük meg! Jelzem, ez amúgy valakiknél bevált. Indavideón sokan kérdezték, hol van Levi? Nem akartam mondani, hogy ott van ő, csak teljesen kiherélve). Gratulálok, hogy a sorozat egyik legjobb és legmesteribben megalkotott karakteréből sikerült egy irritáló kis p*csfejet csinálni! Flegmának itt is flegma, de állandóan vigyorog, beleugrik egy pocsolyába (!!!), pont lesz*rja a körülötte lévőket – pedig az a lényege a karakternek, hogy mennyire szívén viseli a körülötte lévők sorsát, ha nem is mutatja és tiszteli az emberi életet. Oké, elismerem, nem egy könnyű karakter, nehéz visszaadni, de hogy ennyire ne is próbálkozzanak… Kész röhej.
Ó, és van második rész is! Magamat ismerve tuti megnézem – még bőven maradtak ép idegeim, hulljon a férgese!
Na, jó…
Ez meg mi a fene akart lenni?
Most komolyan soroljak fel mindent, ami nem tetszett? Hm… Akkor itt fogok ülni holnap estig is.
Azon kívül, hogy vannak titánok és meghagyták a szereplők nevét… Na, ezen kívül semmi köze nincs az eredeti műhöz. SEMMI! Pedig az elején még nem is kezdődött olyan rosszul. Az giga óriás megjelenése még tetszett. De utána…
Alapból mekkora butaság már az, hogy azt mondják; Áh… Már 100 éve nem láttunk óriást, szerintem nem is léteznek. Ilyen az eredetiben nincs. Plusz itt az elején nincsenek olyan összetett katonai egységek sem… Meg a falnak nem lehet a közelébe menni? Lehet, hogy én emlékszem rosszul(mivel régen láttam). De nem úgy volt, hogy ott is katonák voltak és őrködtek?
Aztán meg ott van Mikasa… Na az… Az mi volt? O.o
Ilyen otromba változtatást szerintem még életemben nem láttam. (Mármint persze alapjáraton jó az ötlet, de ha már egyszer adaptáció… Akkor ekkorát ne változtassanak már.) Mondjuk lehet, hogy itt a túlzott fanatizmusom is beszél.
Amúgy meg a karakterek nagyon ki lettek forgatva önmagukból. Egyáltalán nem úgy viselkedtek, ahogy az animében, mangában. Főleg Eren…
Plusz én nagyon bírom a színészt, aki alakította(Miura Haruma ) a legtöbb filmjét láttam már. Most viszont kissé csalódtam benne. Egyes jeleneteket annyira furán adott elő.
Szóval én maradok az animénél. Pedig mennyire vártam a filmet. Lehet éppen ez volt a baj, hatalmasak voltak az elvárásaim.
Ha megnézem a folytatást azt valószínűleg csak spoiler miatt fogom.
Tipikus hype-eset. Annyira nyomták az előzetesét, annyit reklámozták, hogy túl magas volt a mércém.
Hangulatilag valamiért a Godzilla filmek jutottak eszembe (a régiek, nem az új), valószínűleg azért, mert szegény emberkék nem sokat tudtak tenni a Titánok ellen.
A színészek nekem nem jöttek be, meg sem tudtam őket úgy igazán különböztetni (lehet azért, mert európaiként az ázsiaiak ugyanolyannak tűnnek?) az Erent alakító színész alakítása nekem sok volt, durván túljátszotta a drámai jeleneteket. Történetileg nem lepett meg, kb. eddig olvastam anno a mangát is – igaz, azt most lehet előveszem újra, mert meghozta a kedvemet hozzá –, viszont a felépítése hihetetlenül lassú, shonenhez képest rengeteg álló jelenetünk van, amikor csak beszélgetnek a karakterek egymással. Nem is lenne ezzel gond, csak sajnos nem viszik előre a sztorit sem, egymásra jajgatnak és ácsingóznak.
Az effekteket hagyjuk, nem annyira vészes, de azért rég láttam olyan filmet, amikor bábnak néztek ki a monszták, és ez 2015-ben nem a legfényesebb dicséret.
Summa summárum, ha lesz is folytatása, én biztos nem nézem meg, utólag erre is sajnálom már azt a két órát.
A mangának viszont adok még egy esélyt, hátha.
Bevallom, a live-action adaptáció jobban megfogott az animénél.
Kellően véres és agyatlan, az effektek itt sem valami jók.
Túl sok szereplőt mozgat, akiknek a felét nem jegyeztem meg, úgyis megeszik őket. :D
Népszerű idézetek
Shikishima: Vigyázz, ha szörnyekkel küzdesz. Könnyen te is azzá válhatsz.
Folytatása
Összehasonlítás |