Shingeki no Kyojin~Hangeki no Noroshi~ (Attack on Titan) (2015–2015) 60% 1★

Hat csillag. Valószínűleg túlértékelem de… úgy voltam vele, hogy egy epizód volt a háromból értékelhetetlen, kettőt pedig konkrétan élveztem, szóval nem viszem ez alá.
Kezdjük azzal: nagyon nem szeretem az AoT filmes univerzumot. Az eredeti anime egy melankolikus steampunk elemekkel, és posztapokaliptikus hangulattal átszőtt alternatív történelmi horror-fantasy nagyon komoly társadalmi kérdésekkel, egy megdöbbentően jól felépített hadseregábrázolással, rendkívül szerethető karakterekkel, és az esetükben is iszonyúan korrekt pszichológiával… és akkor még a szimbolikát nem is emlegettem. A live action egy standard posztapokaliptikus horror, gyenge effektekkel, nem túl komplex karakterekkel, és egy elképesztően butuska történetívvel – adaptáció, de a legtöbb karaktert teljesen szétszedi, tényleg csak Armin, Hange és Sasha azok, akik úgy tényleg megtartják a jellemüket. Mindez pedig azért is szomorú, mert nem tehetségtelen a színészgárdája, és vannak elemei a hangulatának, amik igazából tetszenek – például az, hogy bőven van mocsok, és eléggé szegény és lezüllött a világ.
De amikor kiderült, hogy van ez a minisorozat, nem tudtam ellenállni, hogy ne adjak neki egy esélyt. Egyrészt, mert be volt harangozva, hogy Hange lesz a főhőse, akit egyrészt kedvelek, másrészt ismét, egyike a legjobb castingot kapó, és személyiségileg sem teljesen elrontott figuráknak. Másrészt meg amúgy is mazochista vagyok, szégyen lenne félbehagyni egy olyan franchise-t, ami nekem híres példája a szórakoztató szenvedésnek.
És az az igazság, hogy az első két epizód tényleg szórakoztató. Nem, nem oldja meg a problémákat. Az univerzum még mindig pocsék, még mindig nincsenek összetett társadalmi problémák, még mindig egy zombihorror szintjén mozgunk világépítésben. De Hange-nak, illetve a második epizódban Sashának van idejük kibontakozni. Végre sor kerül az ikonikus jeleneteikre, Hange kísérletezik Bean-en, magyaráz órákig a titánokról, Sasha eszik krumplit kiképzés közepén, megtörténnek olyan dolgok, amikre kellett volna időt szakítani a filmben. Van humor, és az néha tényleg vicces. A kiképzés úgy néz ki, mint egy kiképzés, a párbajok meg vannak koreografálva, nem csak CGI-jal hadonászik mindenki, hanem tényleg látszik, hogy ütik-verik egymást, sérülnek, fáradnak, éhesek, hogy ki vannak téve egy komoly fizikai igénybevételnek. A katonák tisztelegnek, látszik a hierarchia, a live actionben először elhittem, hogy egy hadsereget látunk. Úgy általában, picit alakul a lore, megvan, hogy hogy fejlesztették ki a manőverfelszerelést… tényleg olyan elemeket emeltek be, amikre szükség volt, és ezt értékelem.
Próbáltak pótolni karaktereket. A legnyilvánvalóbb még mindig Izuru, aki egyértelműen azért van ott, mert Levi nincs, Shikishima pedig egy rendkívül taszító karakter. Szóval helyette írtak egy Izurut, aki ugyan nem olyan vagány, ugyan nem kapja meg az emberiség legerősebb harcosa címet, és nem hord kravátlit, viszont cserébe van egy kiállása, az idegeire megy a legtöbb katona (Hange is, csak őt ennek ellenére is értékeli, és valahogy abszolút egymást támogató helyzetben kötnek ki), szereti a teát, és úgy általában… lényegében egy Levi mínusz a major depresszió. De ott van Fukushi és Lil, akik ugyan egyértelműen Hannah Diamant és Franz Kefka, de Lilbe azért beleszuszakolják Mikasa archetípusát is, a nagyon erős, de lelkileg nagyon sérülékeny és ragaszkodó lányt is, hogy ha már Mikasa átugrotta a kiképzést, valamilyen szinten ott legyen. Az első karakterpótlás egész jól sült el, Izurut tényleg kedveltem, a dinamikáját Hange-val, Fukushit és Lilt nem, de maga a koncepció nem volt rossz.
Satomi Ishihara úgy általában jó, őt mint színészt ki kell emelnem. Ripacskodik, igen, de Hange eleve ripacs, és ha arra kerül a sor, akkor meg-megcsillan benne a szomorúbb, felelősségteljesebb, potenciális vezető is az elszállt őrült tudós mellett. Hiraoka Yuta pedig nem csak karakterében, de játékában is sokkal jobb, mint Hasegawa Hiroki, és örültem, hogy azért Hongo Kanata is visszatért Arminként, ha csak egy-két jelenetre is, mert neki meg eszméletlenül jól áll ez a szerep.
Viszont az utolsó epizód. Miután két részen keresztül velem elhitették, hogy ez jó lesz. Én tényleg elhittem, hogy ez jó lesz… Aztán jött a harmadik epizód, és szembeköpött. Mert ott komolyan kezdtem gyanakodni, hogy valaki kevert valamit a teámba, olyan szintű őskáosz volt a képernyőn. Az egy dolog, hogy elindulunk a Fukushi-Lil szerelmi szállal, de utána vannak az epizódban miniszoknyás, egyenruhás nők ostorral, Lil egy ponton lefejel egy tálcányi tányért, és abszolút nem frusztrálja, hogy az arcával tört össze egy adag edényt, van benne egy fickó pödörbajusszal, meg egy szemkötővel, akik nem tudom kik, de gondolom a gazdagok (?) akarnak lenni, meg van egy jelenet, ahol gyakorlatilag minden fiú meg akarja csókolni Lilt, és ebből egy össznépi verekedés lesz, aminek a végén az egyik titán gyakorlóbábú tetején állnak egy kupacban, és összekapaszkodva legurulnak róla, mint egy gombolyag, amivel játszik a macska. Ha azt hiszitek, csak én írtam körül rosszul, nem. Az epizód még kaotikusabb ennél, én egyszerűsítettem. A vége legalább szép volt, megható volt, kaptunk megint egy ikonikus jelenetet, amikor (Erwin híján) Hange áll ki a fiatalok elé azzal, hogy „adják a szívüket”, ami egy visszatérő motívum az animében és az egész tisztelgésük (szív fölé tett ököl), magyarázata… de miért kellett ez a rész előtte? Miért nem lehetett mittudomén, ha káoszt akartak, inkább megcsinálni a Sasha-Jean főzőversenyt? Vagy mittudomén, egy Izuru háttértörténetet, úgy bármit, csak ne ezt!
Szóval mondhatom, hogy igazából a harmadik epizód a felelős azért, hogy le kellett vonnom négy csillagot – de a hatot megkapja, mert az első két epizód tök korrekt, és mert nem hittem, hogy a Live Action AoT univerzumban lesz valami, amit irónia nélkül élvezni fogok. Ezt pedig megugrotta.