Eun Ha Won egy középiskolás diák, aki arról álmodik, hogy egyszer állatorvos válik belőle, ám oktatásához pénzre van szüksége. Egy nap segít egy rejtélyes idős bácsinak, nem sokkal később pedig már egy kastélyban él, három harmadik generációs chaebol unokatestvérrel. Kang Hyun-Min gazdag, aki… [tovább]
Shinderellawa Ne Myeongeui Gisa (2016–2016) 56★
60' · dél-koreai · dráma, romantikus, sorozat 15
1 évad · 16 rész
Képek 4
Szereposztás
Kedvencelte 19
Várólistára tette 51
Kiemelt értékelések
Ahwww nagyon imádni való és humoros :33 Elolvadtam miközben néztem. (─‿‿─) Az elején teljesen #TeamSeoWoo voltam, spoiler Ha Won teljesen az a fajta csajszi aki odateszi magát és elvégzi a feladatot nem nyüfizett meg semmi na ezt imádtam benne a legjobban. A Soundtrackben is voltak gyöngyszemek amiket kb napok óta hallgatok.໒( ♥ ◡ ♥ )७ ~♪ Igaz elgondolkodtam azon hogy lehúzok egy csillagot Hye Ji miatt, mivel a dorama közepe fele elkezdett irritálni. Viszoooont az utolsó 2 részben amikor végre vissza tért bele az élet spoiler sikerült jobban megkedvelnem. :D
Wáá, na így kell tökéletes romantikus vígjátékot csinálni! Imádtam az első perctől az utolsóig! :)))
Az összes kiszámíthatóságával, kliséivel együtt annyira tüneményes volt, minden nap alig vártam, hogy nézhessem a következő részt. :)) Imádtam az összes szereplőt, minden karakter remekül el volt találva, kezdve a srácokkal, Eun Ha Won-nal, egészen a „mostohákig”. XD
Tündérmese a javából, kicsit cukormázas, kicsit rózsaszínködös, de én így imádtam! ♥
spoiler
Nem a legjobb sorozat,amit valaha láttam, mégis szeretem nagyon. Remek a zenéje, és annyira kedves, aranyos a sztori, a srácok, meg Park So Dam is, újranézve is jó volt. Az egyetlen, akit nem szerettem, az Son Na Eun, az ő karakterével nem tudtam megbarátkozni másodszorra sem.
Reálisan nálam ez egy kilences sorozat lenne (főleg, hogy már láttam egy hasonló japán sorozatot, nagyon arra hajazott, bár annak idiótább humora volt, de a fő vonal szinte egy az egyben ez volt). Egyetlen dolog miatt adok 10 csillagot, méghozzá hogy 2 azaz két nap alatt daráltam le, mert képtelen voltam otthagyni >< Elég sokan írtak hozzá értékelést és nagyjából szinte mindegyikkel egyet is értek:) Voltak-e idegesítő karakterek? voltak, voltak-e felesleges huza-vonák? voltak. Voltak-e klisé tengerek? Voltak. Akkor mégis miért szerettem és nem engedett a sorozat? gőzöm sincs:D A három fiú az elején kegyetlen idióta volt, igen csak rájuk fért a nevelés. Szerettem Ha Won talpraesettségét, azt meg pláne, hogy többé-kevésbé ez a végéig kitartott , de legalább a legvégén visszajött:P A három (négy) fiú nem is lehetett volna ennél ellentétesebb karakter:) Kicsit féltem, hogy mindenki azt írta a végén rengeteg a dráma , de ahogy nézem mostanában a sorozatokat, azokhoz képest ez semmi volt:P
Kinek? vicces, kis romantikus vattacukor felhő. Némi drámával a végén, de nagyon szerethető karakterekkel :) Amikor az ember csak kicsit kikapcsolódna és nincsenek giga elvárásai, csak pihenni akar:) arra tökéletes:)
PS: A Titkárúr az enyém és kérem azokat a gyűrűket, gyönyörűek voltak ♥♥
A sorozat elso fele nagyon tetszett, a másodikkal egy kicsit több problémám volt, es ha nem lett volna az a túlzott szenvedés az utolsó ket részben, akkor szerintem meg lett volna a 10 csillag is. De így sem volt rossz! :) A női főszereplőt kezdetben nagyon kedveltem. Igazán erős, vicces, szerethető karakter volt. Na de a fiúk! :) Hát oket pont a sorozat elején szerettem volna jol megverni egy péklapáttal, kivéve persze Seo Woo-t. :) Viszont Ha Won keze alatt kezesbáránnyá váltak es ezt a folyamatot nagyon szerettem nézni.
Volt itt klisé rendesen, de az utolsó részekig egyáltalán nem zavart ez a dolog. Szerintem ott kellett volna kicsit átírni a forgatókönyvet.
Mindenesetre nagyon szórakoztató volt a sorozat. Ez abból is latszik, mennyit éjszakáztam miatta. :P
Az első tíz részben meglepetés meglepetés hátán – a jó értelemben. Tetszett a felépítés, tetszettek a karakterek, aranyos poénok voltak, nem volt minden száz százalékig egyértelmű. Aztán ez az egész valahogy köddé vált az utolsó hat részben, és sokasodtak a klisék, fogytak a bölcs mondatok, meglátások, elkezdtem unatkozni. Az utolsó két rész már a rétestészta kategória volt. Ráadásul a karakterfejlődést is nagyjából ott akarták lerendezni.
A Ji Woon-Ha Won páros miatt nem tudtam elengedni a sorozatot. Annyi kedves jelenetük volt, nagyon jól reflektáltak egymásra a karakterek, hogy kíváncsi voltam rájuk. Még akkor is, ha totálisan egyértelmű volt az egész sorozatnak a kimenetele. Az utolsó részekre azért helyenként Hyun Min-nek is sikerült menteni.
Ha a színészi teljesítmény kell néznem, akkor nagyon kiemelni senki nem tudok. Mindenki tette a dolgát, de valahogy nem érzem azt, hogy a maximumot kihozták volna magukból. Viszont fogalmam sincs, hogy a készítők Son Na Eun-ban (Hye Ji) mit láttak, mert hogy nekem egy nagy nulla volt a színésznő. Lee Jung Shin sem győzött meg túlzottan, bár tény, hogy az ő karaktere sem volt igazán előtérbe helyezve. Persze megvoltak a maga jelenetei, de nagyjából azzal a lendülettel merült is a feledés homályába.
A hét csillag leginkább a jó szívemnek és az első tíz résznek köszönhető.
Ez egy nagyon aranyos sorozat. Még én is képes voltam visszavedleni tinilánnyá és élvezni, a zenéjéről nem is beszélve. Épp annyira nyálas, hogy pon'jó legyen!:))
A modern Hamupipőke feldolgozásokból magasan veri az amerikaiakat.
Egy kis cukorborsó sorozat.
Az unokák nagyon érdekes karakterek voltak. Eun Ha Won pedig nagyon ügyesen hozta ki belőlük a legjobb oldalukat. (és milyen jó emberismerő ez a lány…!)
Pont egy ilyen történetre volt szüksége most a kis lelkemnek! ^^
Nem hiszem el, hogy vége van. Egyszerűen hihetetlen belegondolni, hogy a következő héten már nem lesz folytatása, és a 16. résszel vége a sorozatnak.
A vicces az, hogy eddig bármelyik doramát néztem, akármennyire is imádtam őket, az utolsó rész befejeztével egy kis megkönnyebbülés is volt bennem. Aki nem egy koreai sorozatot látott, az tudja, hogy sajátosságuk nyújtani minden történetet, akár a rétestésztát, ezért is volt bennem a végén az a bizonyos fellélegzés. Itt viszont pont az ellenkezője történt.
Szerintem a lehető legjobban alakították a történetet, a végére azt a karaktert is megszerettem, akit az elején annyira nem kedveltem, és a lehető legjobban beleszerettem a „hercegekbe”. Ami külön tetszett, hogy úgy látom, rohamos fejlődésnek indultak Koreában: olyan csókjeleneteket produkáltak, amire csak néztem. Főleg az utolsó részben, Jung Il Woo egyszerűen fenomenálisat alakított, minden szempontból. De ez elmondható az egész szereplógárdáról, nagyon jól össze lettek válogatva a színészek. Park So Dam holtversenyben van Il Woo mellett, de a többiek is mind a szívemhez nőttek. A történet véleményem szerint igen jó felépítésű, és akárhogy gondolkodom, rossz nem jut eszembe róla. Hétről-hétre egyre nagyobb izgalommal vártam a folytatást, nem véletlenül vált már röpke öt perc után kedvenccé. Örülök neki, hogy megtaláltam magamnak ezt a doramát, de ugyanakkor sajnálom, hogy máris vége van. Újranézős lesz, amire még nálam egy koreai sorozat esetében sem volt példa: ez is mutatja, mennyire tetszett.
(Ilyen magasztaló és már-már istenítő véleményt sem írtam még.. akinek esetleg mégse nyerné el úgy a tetszését, mint az enyémet, és olvasta esetleg az értékelésemet, attól előre is bocsánatot kérek. :D )