Sennen Joyuu (2001) 78% 36★

A legjobb Satoshi Kon film, amit láttam, de megkockáztatom, hogy az egyik legjobb animefilm is. Egyszerűen tökéletesen volt összerakva, a legelején kicsit aggódtam, hogy nem fog tudni lekötni, de amint megérkeztek Chiyoko házához, egyszerűen beszippantott a történet, ami tényleg gyönyörű volt. Ahogy a filmei összemosódtak az életével… zseniális volt, és még meg is tudott siratni.

Kimondom!
A Millennium Actress is felkerült a tökéletes animefilmjeim listájára.
Kon úr Perfect Blue-ja után ez egy sokkal könnyedebb mű, egy romantikus dráma. Miközben végigkísérjük Chiyoko útját, valamint nyomozását a férfi után, a két dokumentumfilmes is bekerül a cselekménybe, hol passzív, hol aktív résztvevőként. Ők képviselik a humort, ami sokaknak sokk lehet. Engem szórakoztattak, nem éreztem, hogy túl lennének tolva (bár sokszor tényleg többet beszélnek, mint kéne).
Nem kell félni, a film egyensúlyban marad, ha kell komollyá válik, ha kell lazább lesz.
Itt is figyelni kell, ugyanis a film és a való élet sokszor összemosódik és nem árt egy kicsit tudni hozzá a XX. század első felének japán történelmét.

Apró gondolat. Ilyenkor sajnálom, hogy így behalt a magyar animepiac.

Régen láttam és csak egyetlen egyszer. Általában a Satoshi Kon filmeket bizonyos időközönként újranézem.. ez valahogy túl szomorú volt nekem minden zsenialitása ellenére. Persze, lehet csak kicsit nőnöm kellett hozzá, hogy újra nézzem.

Ha valaki a történet felütése miatt ódzkodna tőle, NE tegye! Emlékszem ezt a filmet direkt utoljára hagytam, pont azért, mert valahogy az ötlet, hogy egy színésznő visszaemlékezéseiről nézzek egész estés mesét nem tudott felcsigázni.
Nos.. ha előtte nem is, közben igencsak megtörtént az a szokásos satoshis tekeredés és csavarodás, amitől a csigázódás gyorsan bekövetkezett.
És igen, megéri megnézni, és igen, teljesen tökéletesen megállja a helyét a satoshi sorban!

Szóval.. én csak buzdítani tudom azokat, akik eddig is szerették a bácsi műveit.
Fogyasszátok bátran.

Szerintem ez Kon Satoshi legjobb filmje. Legalábbis ez tudott megfogni a legjobban.
Kezdve azzal, hogy Chiyoko talán a számomra legjobban azonosulható filmes karakter; a gondolkodása, illetve maga a filmen átívelő érzései mind hasonlóak ahhoz amiket én gondoltam, éreztem vagy érzek.
Az is ötletes volt, ahogyan a két riporter szépen lassan részévé válik Chiyoko elbeszélésének, valamint ahogyan összefolynak az idős hölgy emlékei.
Megnéztem egy viszonylag rövid kisfilmet/videót a film elkészültéről, és ahogyan sejteni lehetett először a korokon való átívelő cselekmény ötlete volt meg. Ez érezhető is az alkotáson, főleg mivel maga a történet csak a film második felében kezd el komplexebb színezetet kapni vagy egyáltalán érdemben előre menni, elég sok idő elmegy azzal, hogy különféle korokat vagy filmeket idézzen meg(például Kurosawát). És bár nekem inkább az érzelmi vonulata tetszett a filmnek, mégis érdekfeszítő volt ahogyan ezeket megjelenítette. Külön kiemelném még a zenét és magát a képi megjelenést, ami Chiyoko lovaglással kezdődő jelenetében csúcsosodik ki, nagyjából pont a film felénél.
Összességében egy gyönyörű alkotás volt, tele szívvel és látszik hogy akik elkészítették, azoknak tényleg fontos volt. (Például az öreg Chiyoko hangját adó nő egy csomó vetítésre elment szerte Japánban miután megjelent a film, mert úgy érezte, hogy kapcsolódik Chiyokohoz)

Látszik, hogy a forma/kivitelezés/látvány előbb volt kitalálva és csak utána a történet. De ennek ellenére nagyon tetszett, iszonyú gyönyörű volt, Satoshi Kon egy zseni. Imádom