Sengoku Basara Two (Sengoku Basara 2) (2010–2010) 77% 3★

Nekem ez az évad is tetszett. Szerintem hozza az előző évad színvonalát. Az OST még mindig jó, ahogy a karakterek is. Jó volt az, ahogy a stratégiai megbeszéléseket tartották, bár igaz, hogy a végén a főszereplők közt dőlt el minden, így a nagy seregre semmi szükség nem volt, de attól még jó volt, mert adott a mellékszereplőknek is egyéniséget. Egyik karakter ahhoz értett jobban, hogy kitalálja ezeket, a másik a harchoz, ezzel kicsit közelebb kerülünk a szereplőkhöz, megismerjük milyenek, és bár nem befolyásolhatjuk, de eldönthetjük magunkban, hogy ki lenne a legjobb az ország vezetésére. Nekem például sem Toyotomi, sem Mouri nem volt szimpatikus ilyentéren. Egyiküket sem, de Mourit aztán végképp nem érdekelte, hogy mi lesz az emberekkel. Őt még a saját emberei sorsa sem érdekelte. Igazából ilyen téren Keiji a legszimpatikusabb, aki harc nélkül próbál békét teremteni, de esélye nincs olyanok ellen, mint pl. Toyotomi. No, de ezen nem is rágódok, hiszen tudom ki fog az ország élére állni. :)
A végén egy kicsit meglepődtem, amikor az a bizonyos szereplő visszatért. Hát nem meghalt? És hát ő… na mindegy ez így igazán érdekes. Kíváncsi vagyok, hogy erre lesz-e magyarázat a későbbiekben. Na meg így az utolsó részben még Ishida Mitsunari is színrelépett – legalábbis eddig nem rémlik, hogy szerepelt volna. xD Ah de mindegy is. Lehet nem tökéletes egy anime, de nekem tetszik. :)

Ez a sorozat szerintem vontatott. Számos részen keresztül úgy éreztem, hogy a szereplők ide-oda mennek de igazán sehová se haladnak. Ezalatt azt értem, hogy fizikailag mászkáltak, de a történet nem haladt. Az első részhez képest itt még súlyosabb a belső ellentmondás, hogy minek a rengeteg stratégia, tervezgetés, hatalmas seregek felállítása, ha a végén úgyis a „szuperhősök” személyes csatája dönt és a sok ezer katona csak nézi. Az első sorozatban még a végén volt szerepe a kidolgozott stratégiának, de itt szinte semmi értelme volt a szép térképeknek és agyafúrt terveknek. Engem a végére már kifejezetten idegesített, hogy a polgárháborús hadurak nagy része folyamatosan a háború árnyoldalai miatt sápitozik és a béke iránt sóvárogva tépelődik. Mentek volna inkább buddhista szerzetesnek! Az se volt könnyen emészthető, hogy az előző sorozatban kivégzett szereplő, itt életben van, mondván csak súlyosan megsebesült (Bravó Démonkirály! Még ehhez is béna voltál.) A végén pedig minden magyarázat nélkül megjelenik két olyan szereplő akiket meggyilkoltak korábban (mondjuk az is fura volt, hogy pont őket ölték meg). Sanada Yukimura itt elég unalmas szereplővé lett, csak Date Masamune hozza nagyjából a korábbi formáját.