Kedvencelte 1

Várólistára tette 9


Kiemelt értékelések

rhysciar

Annak idején, amikor Bear Grylls még a fénykorát élte, imádtam a túlélő show-jait. Mindig volt valami bizarr újdonság, amit megtanulhattam tőle, és ha az életben nem is használtam, azért elméletben valamennyire képes lennék túlélni különböző szituációkat a természetben.

Úgyhogy amikor először láttam ennek az előzetesét, elszabadult bennem az egykori 10 éves énem, aki rajongott Bear Gryllsért. Azonnal végig is száguldottam az epiózodokon, és imádtam minden másodpercét. Ez tipikusan az a fajta sorozat, aminek kimondottan jót tesz az interaktív vonal, és ezt rendesen ki is használja, tudták a készítők, hogy mit akarnak, és azt profin kivitelezték. Kb. 5 percenként van valami, amit el kell döntenünk – legyen szó kajáról, táborhelyről, útvonalról –, és igen, sokszor előfordulhat, hogy Beart kinyírjuk különböző opciókat választva. Mondjuk aki látott már egy-két Bear Grylls epizódot, vagy másfajta túlélős túrázós dokufilmet, ők tudni fogják a legtöbb esetben, hogy a két választható opció közül melyik a nagyon nagy hülyeség, és melyik az ésszerű választás, viszont többször előfordul, hogy tényleg nem lehet tudni, most vajon milyen következményeket szül a döntésünk.

Maguk az epizódok mások, mint a régi megszokott Bear Grylls sorozat részek: azt hiszem, talán csak egyetlen részben dobják ki a vadonba, hogy aztán civilizáció után kutasson, egyébként a többiben valamilyen küldetést/feladatot hajtunk végre: van itt orvoskeresés, méreg ellenszerének eljuttatása A-ból B-be, kutyuli kutatás, szóval érdekes eseteket dob fel, de a lényeg mindenhol egy és ugyanaz: éld túl a kíméletlen környezetet.

Egyetlen negatívumot tudok elmondani erről a sorozatról, mégpedig azt, hogy sokszor látványosan előre bekészített dolgokba futunk bele, tehát szó sincs itt arról, hogy Beart kidobták valahol, és a véletlenre bízták a dolgot. Keményen előre megírt scriptből dolgozik a sorozat, ami valamennyit levon az élményből, másrészről viszont magasról tettem rá. Régen néztem már Bear Grylls műsort, és ez most remek időzítés volt, és még ha nem is tudtam megitatni vele a saját pi*ijét (de ki tudja, lehet valahol ott volt a lehetőség, csak nem jutottam el ennyire reménytelen pillanatig), ez a sorozat tipikus példája annak, hogy hogyan kellene ezt az interaktív történetmesélést alkalmazni. Még ilyen sorozatokat!!


Hasonló filmek címkék alapján