Roy Bean bíró élete és kora (1972) 69% 10★

Ez egy nagyon nehéz eset! Szorosan visszakapcsolnék itt a maximum egyhetes Butch Cassidy… és A halál csöndje értékeléseimre, illetve magukra a filmekre: valahol a hatvanas évek legvégén eltört valami azokban a filmesekben, akik egészen odáig magabiztosan gyártották az egyensablonok alapján készült westerneket, és késztetést éreztek arra, hogy az egészen odáig szórakoztató, kőegyszerű erkölcsi mintákból építkező történetekkel reflektáljanak a jelenükre. A régi vadnyugatnak filmről filmre bealkonyult, elkezdtek veszíteni a jók, jöttek a biciklik a lovak helyett, újra és újra végignézhettük a civilizáció megérkezését a poros városkákba. Erre a kvázi-hullámra (új hullámra?) törvényszerűen felültek azok is, akik a maguk szemszögéből akartak reflektálni a jelenségre és az időközben újra megváltozó jelenre – köztük John Huston már csak azért is megérdemelte erre a sanszot, mert személye mintha megtestesítené a filmtörténetet: első rendezésében Bogartot dirigálta, nem is akárhogy, ő készítette a ma talán legklasszikusabb, Gregory Peckkel kiálló Moby Dick-filmet, Rock Hudsonnal egy Búcsú a fegyverektől feldolgozást, de a Casino Royale, az Afrika királynője és A Sierra Madre kincse is az ő filmje.

A Roy Bean bíró… egyébként már csak azzal is kitűnik a klasszikus westernek közül, hogy tele van önreflexióval. Kezdve azzal, hogy nagyon éles, fekete humorral töltött vígjátéki éle van, ami változatos pillanatokban tör a felszínre. Ilyenkor nem hogy komolyan vehetetlen, de egyenesen a groteszkségbe hajol. Máskülönben nem akar hősmítosz sem lenni – a Paul Newman megformálta főhős valójában antihős, egy korlátolt, egomán, a törvényt és a hitet szabadon értelmező figura, akiről mégis érezzük: teremtő erő van a kezében, ezt tudja, és neurotikus elszántsággal erőszakolja azt rá környezetére. Itt egyébként nyugodtan papírra is vethetnénk, hogy a sztori Amerika születésének allegóriája, mármint ami a 13 egykori gyarmat határától nyugatra húzódó területet illeti. A nagy USA ezen részét valóban fegyverrel, önkényesen értelmezett törvénnyel és hittel, kőkemény akarattal teremtették meg. Hogy Milius forgatókönyve ilyen szempontból mennyire éleslátású, arra a Lillie Langtry körüli kultusz mutat rá a legjobban: Bean bíró és követői bálványimádattal vegyes Langtry-rajongása a kereszténység honalapító erejét jeleníti meg, azt a belső ragasztóanyagot, ami nagyban segített az Európát elárasztó barbár népeknek királyságokat alapítani a rómaiak által hátrahagyott területeken.
A film maga, minden intelligens húzása és szellemes megoldása ellenére mégiscsak nehéz eset, és erről maga Roy Bean bíró tehet, aki egyszerűen méltatlan a néző szeretetére és tiszteletére, sőt, az általa létrehozott kolónia is sok szempontból egyenesen ijesztő, ezzel pedig még jóval azelőtt szembesülünk, hogy rájönnénk, ez nem az a fajta western, amiben egy magányos, névtelen idegen igényelné, hogy aggódjunk érte, vagy amiben egy édenkerti kis közösségnek szembe kell szállnia a gonosztevők garmadájával. Itt a valóság képződik le groteszk keretek között: egykori törvényen kívüliek, kurvák, furábbnál furább figurák és az ő adott helyzetnek leginkább megfelelő erkölcsi értelmezésük érvényesül, hogy megszülethessen egy magasabb rendűnek vélt civilizáció – és hát a tanmese talál, hiszen ez történt, nem igaz? Amerikát fegyverek hozták létre, elpusztítva megannyi régi, természet-közeli, a maga módján ártatlan közösséget, rosszkor rossz helyen lévő szerencselovagot, azokat, akik átaludtak egy éjszakát és lemaradtak valamiről. A mozi meta jellegét ilyen szempontból az képezné le legjobban, ha egy jelenetben Paul Newman Roy Bean bírója agyonlőné Paul Newman Butch Cassidy-jét.
Ja, és a jelen problémái: a mozi utolsó húsz percét adó jövőbe tekintés jelzi, hogy a mocsokból lett rend és az öntörvényű, fegyverekkel védett béke alapvetően ellensége a magasabb szinteken, immáron jogászok és pénzemberek által fabrikált újfajta társadalmi igazságtalanságnak. A jelen problémáira adott válaszok talán itt öltenek testet – a hustoni gondolat szerint talán a vadnyugat kultuszától nem lehet teljesen elbúcsúzni, mert annak nyers igazsága sokszor a legvégső igazság is egyben, és olykor nem marad más megoldás, mint elővenni a Coltot.
A Coltról pedig: felvilágosult óvilágunkban nagyon könnyen beleeshetünk abba a csapdába, hogy lenézzük és primitív, ostoba, elmaradott dolognak tartjuk az amerikaiak fegyverkultuszát és a fegyvertartáshoz való ragaszkodását. Néha azonban emlékeztetnünk kell magunkat arra, hogy a mi nézőpontjaink mások, drasztikusan mások. Esetünkben szinte kizárt, hogy üknagyapáink generációja adott esetben még pisztollyal védte volna azt a földet, amin ma a házaink állnak idegen erők ilyen-olyan szándékú támadásaitól, ez pedig drasztikusan nagy különbség. Ennek megértésében segítenek néha az efféle filmek.

Nehéz eset, viszonylag gyorsan eltaszíthatja magától a nézőjét, de ha erőt veszünk magunkon, érezni fogjuk a nagyszerűségét!