Rettegés foka (1962) 78% 24★

Az első óra az igazi, nagybetűs pszichothriller. Kedvelem ezt a műfajt, de filmen ritkán sikerül ilyen átélhetően és komolyan vehetően ábrázolni. Zseniálisan játszik a szereplők és a néző idegein, úgy nő a parafaktor, hogy spoiler a gyanúsított ártó szándéka sem nyer bizonyosságot, pusztán a tragédiától való félelem késztet döntésre és cselekvésre. Közben többször is felmerül a hivatalos út vs az önbíráskodás közti dilemma és bizony nem egyértelmű egy ilyen helyzetben, hogy melyik volna az okosabb választás. Az utolsó 20-30 percnek szánt csúcspont már nem tartogat ennyi mélázni valót, az nem is kötött le.

Huh, ez kemény volt. Szépen fel van építve a történet és végig megmarad a feszültség. Mitchum jól hozza a pszichopatát. A remake-t is újra nézem ezek után.
Ja és Telly Savalasnak itt még van haja!! :)

Másodjára nézve csak még jobb lett. Mitchum nagyot játszik, feláll a szőr az ember hátán tőle, helyenként tényleg teljesen állatias a mozgása (pl. a nemierőszak-jelenet). Egy-egy jelenet olyan, hogy akár a slasherek előképe is lehetne, ahogy kíméletlen, monoton, lassú komótossággal közeledik áldozatai felé a gyilkos. Herrmann zenéje helyenként teljesen a Psychót és egyéb Hitchcock-filmeket is eszünkbe juttathat.

Sajnos a feldolgozást látva előbb, nehéz volt elvonatkoztatni a kettőt, de a zenéjével együtt jó kis feszültséget kelt. Meglepődtem, hogy itt egy fontos momentum másképp van, mint a ’91-es változatban, így az „ügyvédúr” karaktere sokkal pozitívabb. Ennek ellenére azért a családja védelmében követ el olyat, ami a törvényesség határait súrolja. Max Cady karaktere itt is ráhozza az emberre a frászt, és érdekesnek tartom, hogy Robert Mitchum játszotta a feldolgozásban a nyomozóhadnagyot, ill. több színészt is átemeltek. A Rettegés foka az egyik legjobb thriller.

Évekig nem voltam tisztában vele, hogy az 1991-es Rettegés foka előtt már készült egy korábbi változat is. Valamiért utóbbi jobban beleivódott a köztudatba. A televíziók is azt vetítették, és sosem tettek említést az eredetiről. Azóta eltelt pár év, az információáramlás felgyorsult, így végre ez is eljutott hozzám. Scorsese verziója De Niro alakításával etalon számomra, de emellett sem lehet elmenni szó nélkül, hiszen Scorsese-nek nem lett volna mihez nyúlnia.

Az eredeti változat legnagyobb ereje Robert Mitchum játékában rejlik, aki Max Cady szerepében egyszerre nyomasztó és baljóslatú, miközben mégsem esik túlzásokba és válik démoni figurává, ahogyan azt De Niro tette a feldolgozásban, hozzéteszem az ő megközelítése és zseniális volt. A noir műfajra jellemző visszafogottság és feszültségépítés tökéletes összhangban van Mitchum fenyegetően csendes jelenlétével, amely egyszerre teszi a karaktert időtállóvá és a néző számára emlékezetessé. Korábban nem volt alkalmam megtapasztalni Mitchum játékát, de ez az alakítása azonnal meggyőzött arról, miért tartják őt a filmtörténet kiemelkedő alakjának.

Külön érdekesség, hogy Mitchum a Scorsese-féle feldolgozásban is szerepet kapott, amivel méltó módon tisztelgett a korábbi változat és saját ikonikus alakítása előtt. Ez is csak tovább erősíti azt a tényt, hogy az 1962-es Rettegés foka és Mitchum Max Cady-je a műfaj megkerülhetetlen klasszikusai közé tartoznak.

J. Lee Thompson egy emlékezetes darabot alkotott, a fekete-fehér kópiák árnyékokkal és kontrasztokkal való játékának köszönhetően pedig még nyomasztóbb és fojtogatóbb atmoszférát teremtett. Ráadásul külön élmény volt látni Telly Savalast egy ilyen noir alkotásban.