Várólistára tette 14


Kiemelt értékelések

Raizo 

Ez egy nagyon jó sorozat, különösen az első évad. Főleg az tetszett benne, hogy nem egy remake, hanem folytatás. 30 évvel az első sorozat után játszódik, és sokszor vissza is utalnak Sam Beckett kalandjaira. Ahogy az első szériában, itt is rengeteg társadalmi problémával találkozhatunk, mint a nemi hovatartozás, rasszizmus, nők elnyomása. Ugyanakkor azért ott van szeretet, szerelem, megbocsátás is, az ezekkel a témákkal foglalkozó részek tetszettek leginkább. Továbbá nagyon tetszett, hogy spoiler A második évad eléggé furán indult, nem is értettem, hogy mire megy ki a játék, ám a végére egy jól összerakott történetet kaptunk, elégedett is voltam vele, szerintem méltó folytatás lett. Csupán az nem tetszett, hogy spoiler
Szóval szerintem, ha szeretted az eredeti Quantum Leap – Az időutazó című sorozatot, akkor semmiképp se hagyd ki ezt! :)

Nikusz 

Szerettem az eredeti sorozatot (most direkt nem kezdek neki, mert a MacGyverrel és a Magnummal sem tudtam együtt öregedni – régen jobb volt XD) ezért örültem, hogy lett belőle folytatás, nem béna reboot, remake…
Az elején ellenálltam a szereplőknek, mondván sokan vannak, mindenki szipi-szupi, piiszii … aztán végül is jó, hogy jelen voltak, kellettek.
Mindig is akartam időt utazni, de hogy ennyit dumáljak, mint Ben Song… Damn! Fizikushoz képes elég extrovertált XD Nah, jó persze tudom, hogy az új generáció tudósai már elég badass kategóriában vannak szinte minden téren. spoiler


Népszerű idézetek

Raizo 

Ben: Nézd, tudom, hogy néha tehetetlennek érzed magad. De minden alkalommal, amikor segítesz valakinek, jobbá teszed a világot, Jeffrey.

2. évad 13. rész – Against Time

Ha tetszett a film, nézd meg ezeket is


Hasonló filmek címkék alapján