Ponyo a tengerparti sziklán (2008) 81% 162★

Kedves, aranyos és bűbájos; de nem varázsolt el annyira, mint vártam. Nem, nem azért, mert nagyon fiatalok a főszereplők. Igazából lehet érezni rajta, hogy alapvetően gyerekeknek készült, ugyanakkor annyi utalás van benne és olyan belemagyarázható, mélyebb jelentések, hogy nem is vagyok biztos abban, hogy teljes mértékben értettem mindent. De pont ezért szép.

Cuki Kis Hableány feldolgozás – sokkal több nincs benne, de tényleg szívmelengető kis mese a szeretetről, elfogadásról, arról, hogy egy gyerek egyszerű kis világában mennyire könnyű kötni egy új barátságot, találni egy óvodai szerelmet, és őszintén hinni, hogy az örökké tarthat. Az animációja is olyan igazi, bájos Ghibli stílus, ami jól áll egy ennyire egyszerű kis történetnek.
Ami emeli a fényét, azok a felnőtt karakterek. Lisa nagyon szerethető anyukafigura, Fujimotót és Granmamarét pedig imádtam. Egyrészt az egyik kedvenc Ghibli párosom lettek, a végtelen hatalmú, és nagyon nyugodt tengeristennő, és a szorongós, kicsit kontrollmániás és embergyűlölő varázsló. Másrészt Fujimoto fejlődése apaként, ahogy megtanulja elengedni a lányát, ismét, kicsit idézi a Disney Tritónját, csak sokkal jobban összeállt a végére.
Összességében merem ajánlani, ha valakinek kell egy szirupos, bájos kis mese, amitől visszatér az emberiségbe vetett hite.

Aranyos, cuki, van mondanivalója, de mégsem varázsolt el teljesen. Nem ez Miyazaki legjobb alkotása, de egyszer meg lehetett nézni.

Nagyjából olyan érzésem van, mint amikor a Totorot néztem, annyi különbséggel, hogy a szereplők elmondhatatlanul idegesítettek. Ez a másfél óra nyávogás az agyamra ment.
Nincs igazi történet, csak valami mesés marhaság, ami ráadásul innen-onnan lop.
Sosuke gyakran úgy viselkedett, mint egy felnőtt, néha meg mint kéne.
Egyedül a látványvilágát tudnám pozitívan értékelni, mert az tényleg szép, színes. Az eleje kifejezetten tetszett.

Aranyos, feel-good hangulatú anime, enyhe társadalomkritikával (környezetszennyezés), mögöttes mondanivalóval, amit én nem biztos, hogy úgy értelmeztem, ahogy a készítő gondolta.
Az első 30 perc 10/10 volt: a gyerek énem élt-halt az olyan történetekért, ahol a szintén magányos főszereplő talált magának egy barátot, kiváltképp, ha az állat, természetfeletti lény volt (mert az ilyen alkotásokban manifesztálódott a fantáziája). Inkább azt néztem volna hosszabban, hogyan alakul a barátsága Ponyoval (tényleg ezerszer jobb ez a név, mint a Brunhilde. . . jézus) az eredeti formájában, miként viszonyul így az emberek világához, csak ugye később más irányt vett a történet. Így sem volt rossz, pl. kifejezetten tetszett, amikor spoiler, amolyan meghitt hangulatot árasztott.
Sejtettem, hogy mi lesz a vége. :(

Lehet, hogy megnézem máskor is.

U.i.: Amikor az idős nénik mondták, hogy Ponyó megpróbálhatná őket is meggyógyítani, hogy újra járjanak, reménykedtem, hogy tényleg megkísérli. *.*

Hát ennél aranyosabb rajzfilmet a feltétlen elfogadásról és a szeretetről még nem láttam. Pár barátommal megnézetném szívesen, lássák, hogy mi az az önzetlen szeretet :)
Két szó: Ponyo, Sosuke.
Nem is tudok mit írni, tökéletes, abszolút beleszerettem <3

Egyrészt szörnyen aranyos, és nagyon szeretem, hogy végső soron minden Ghibli-film az ember és a természet együttéléséről, meg a tiszta szeretetről szól… De engem a tengeri lények valahogy nagyon kiborítottak.

Röviden: ez nagyon cuki volt.
Kicsit hosszabban: cuki volt, szerettem benne a szereplőket. A két gyerek annyira aranyos, tökéletesen megformálták azt az előítéletmentes, elfogadó jellemet, ami minden gyerek sajátja, mert őket még nem fertőzte meg a felnőttek negativizmusa. A képi világ pedig csodaszép, már csak ezért is megérte megnézni.
Kellemes kikapcsolódást nyújtott.

Nem mindig egyértelmű (legalábbis nekem), hogy mikor vagyunk vízben, mikor levegőn. A mágusra eskü azt hittem nő, nagyon menő kinézete van. A gyerekek – legyen az hal vagy ember – nagyon cukik, de az anyukák viszik a prímet. Meg persze az idős hölgyek is egészen a szívemhez nőttek, ahogy elkezdtek szaladni. Legbelül mindenki gyerek.

Ez mennyire cuki volt! :) Kár, hogy nincs hozzá szinkron, így a kisfiam nem élvezte annyira spoiler, de ha csinálnak hozzá, akkor majd megnézzük újra. Vagy ha megtanul olvasni. :) Ami számomra nagyon furcsa volt benne, hogy Sosuke a keresztnevén szólította a szüleit spoiler.
Már maga a bálna alakú szikla is tetszett, hogy annak a legtetején éltek, imádnék ilyen helyen lakni, Ponyo nagyon édes volt és Sosuke is, na meg az öregotthon lakóit is nagyon bírtam. Szívmelengető mese. :)