Életrajzi film a Rózsaszín párduc filmek sztárjáról.
Peter Sellers élete és halála (2004) 5★
Szereposztás
Kedvencelte 1
Várólistára tette 17
Kiemelt értékelések
Több problémám is van a filmmel. Egyrészt nincs ritmusa, ami igazából abból adódik, hogy egy epizodikus felépítése lenne a filmnek, de inkább csak Sellers életének vázlatpontokba szedett felskiccelése sikerült. Vannak ugyan benne érdekes rendezői megoldások, ám ezek nem olyanok, amik dobnának a film élvezhetőségén. Valamint olyan érzésem van, mintha Sellers negatív oldala lenne csak kihangsúlyozva. Nem vagyok agyoninformálva a művész életéből, de nem gondolnám, hogy csak ez az oldala domborodott volna ki az életében, különben nem lett volna ennyire sikeres,
A színészi játékok rendben voltak és a kiváló gárdát válogattak össze, de ez is csak a totális egyhangúságtól menti meg a filmet.
Nehéz erről a filmről írni annak, aki annyira rühelli a Rózsaszín Párduc jelenséget, meg az egész Peter Sellers pofát, mint én. Mégis, Geoffrey Rush olyan parádésan oldotta meg a Sellers karaktert, ráadásul a forgatókönyv és a megvalósítás is oly remek, hogy csak szuperlatívuszokban tudok beszélni erről az HBO moziról. Szinte a számban érzem ennek a tagadhatatlanul tehetséges, de gusztustalan féreg módjára élő Peter Sellersnek az aromáját: az alkotók egy filmben visszaadják mindazt a elcseszett bájt, ami oly jellemző volt rá. Rush pedig szinte az arcunkba köpi kisszerű emberi mivoltát, és azt az észvesztésig hajszolt őrületet, amivel egy-egy szerepbe belevetette magát emberünk. Valódi ínyencség Sellers utálóknak (is)! ;)
A filmnézés közepén esett le, hogy én ezt a filmet korábban már egyszer láttam, csak akkor Peter Sellers miatt néztem meg, a mai motivációm pedig az elragadóan bájos Geoffrey Rush. :-) Gyönyörű hang és gyönyörű kisugárzás. :-)
Peter Sellers elég nyomorult életet tudhat maga mögött, noha ez nagy részben magának köszönhető, meg azért az anyjának is jócskán, de róla ugyanezt tudom elmondani.
Jó, hogy volt a filmben egy jó adag önirónia, Geoffrey Rush bája pedig pár dolgon szelídített az én szememben, a film jó volt, keserédes, Sellerst pedig nem sikerült megkedvelni, csak megsajnálni kicsit. Érdekes, ahogyan a magában teremtett vagy született űrrel bánt…