Pénzmosó (2019) 56% 102★

Hát… öööö ez nagyon kíííínoooos, ciki. Ezt a beégést, pedig egy naaaagyon érdekes téma, és irtó jó alapsztori volt, de a megvalósítás pocsék, és annyi jó színész… Meryl Streep, Gary Oldman, Antonio Banderas, Sharon Stone… de ez… totál kész. Így elrontani, és össze vissza kavarni az egészet, egy csomó színésszel… Már a negyedénél, a felénél elvesztettem a fonalat, hogy akkor miről is van szó, vagy mi történik éppen, és már nagyon unatkoztam, de mazochista énem, nem engedte félbehagyni… Nagyon, nagyon jó történet lett volna, ami egy valós megtörtént eseményt dolgoz fel, de elvitték a vicc kategóriába, bár inkább annak sem lehetne mondani, pedig ro..dt jó krimi lett volna belőle, vagy életrajzi film, de nem… Egyáltalán nem tűnt szórakoztatónak, egyszer sem nevettem fel közben. Jobban is kidolgozhatták volna, és nem kellett volna az a sok süket duma, amit Antonio és Gary lenyomtak. Egyedül talán a végén volt egy jó mondata Merylnek. Imádom a nőt, de ebben a filmben, még ő is a színvonalán alul teljesített…

Offshore cégek, adóelkerülés, pénzmosás, trösztök, azok a témák, amiket hallunk és akkor tudjuk, hogy ott valami csúnya dolog történt, de hogy hogyan, ki, miért, hol, azt már többnyire el szoktuk engedni és csak felháborodva csóváljuk a fejünket, hogy hát ilyet!

Csodálatos a narratíva, ahogy ezeket a pénzügyi érthetetlenségeket Oldman és Banderas próbálja közelebb hozni a nézőkhöz. A filmen nekem végig a „gájricsis” energiák és vágások a fel-feltűnő „veszanderzonos” pasztellmámoron átszűrve lüktettek végig, szóval az alkotók egy igazán sajátos hangulatot teremtettek.
Mintha csak azért, hogy megértsük az aranymetszést az iskola a keddi 3. órai matematika órát a Louvreba szervezné ki – de a sulid amúgy Chicagoban van és vissza kell érned törire.

Ha elfelejtenénk a vígjáték műfaját meg Mossack és Fonseca karakterének debilségét, akkor egészen kiemelkedő lenne a film.
Maradhatna a lazaság, a kikacsintások, Oldmanék is lehetnének ugyanilyen piperkőcök és mesterkéltek, csak a gagyiságot kellene végre magunk mögött hagyni.
A történetvezetés, az egyik epizódból a másikba ugrálás kifejezetten tetszett, nekem teljesen koherens maradt végig. És azt az ötletet is nagyon értékelem, hogy a pénzügyi világról ne egy száraz, emészthetetlen film készüljön, ami a hétköznapi ember számára érthetetlen és unalmas – pont mintha a híradóban látna hasonló tudósításokat. Ha csak egy ember értette meg jobban ezeket a machinációkat, már akkor is megérte elkészíteni.

Jó a színészek. Borzalmas ez a film, nem is bírtam végignézni.

A Molyon többször megtapasztaltam már, hogy a többiek értékeléseinek megismerése segít az orientációban és így a csalódás elkerülésében. Ennél a filmnél most itt is az előzetes tájékozódás révén jutottam egy nagyon jó filmélményhez. Az a kép alakult ki bennem, hogy összevisszaságot tapasztaltak sokan, ezért valami lazán összefűződő epizódokból álló történetre számítottam. Erre ráerősített a felvezető szöveg is: „De most rajtunk a sor, hogy elmondjunk pár történetet. Fogadják őket úgy, mint tündérmeséket, amik valóban megtörténtek.” Ilyen felkészülés után már kifejezetten koherensnek éreztem a film felépítését.
Többek akadtak fenn a film hangütésén is. Pénzügyi machinációkról vagy nagyon száraz dokufilmet, vagy megrázó-felkavaró történetet kellene csinálni – gondolták esetleg. A vurstli jelleg a két érintett konferansziéval sokat vesz el a halálos komolyságból. Ez kicsit igaz, és végső soron ezért nem tartom én sem telitalálatnak. Mert olyan kis primkó a kisember meg a nagy szélhámosok szembeállítása. Közben viszont a kisember abszurdnak találja az egész rendszert. Nem csak szörnyűnek, hanem meghökkentő hülyeségnek. Komolyan sem vehető konstrukciónak. Így jogosult az egész film nagyon viccesnek lenni, és éppen a túlságosan is hivalkodó öltönyök, a mesterkélt hanghordozás eltakarhatja a sok-sok megvitatandó problémát, rábízva azt a közgazdászokra, jogászokra, bárkikre, akik hajlandók „a szelídeknek dolgozni”, miközben a film megpróbálja azt, amit a színház és a filmezés legősibb küldetésének nevezhetünk: szórakoztatni a nagyérdeműt.

Halálos unalom és összevisszaság.

Sosem gondoltam, hogy egyszer ezt fogom mondani de ezt a filmet még Meryl Streep sem tudta szórakoztatóvá tenni, pedig volt még ott egy Sharon Stone, egy Gary Oldman meg egy Antonio Banderas is mellette, aki próbált neki segíteni ebben. Sharon Stone-t annyira ritkán foglalkoztatják mostanában és annyira örülök amikor a nevét olvasom egy filmnél, de hát ez… valaki adjon már neki egy normális szerepet, könyörgöm!

Mi a f*sz volt ez? :')

Se eleje, se vége, sem közepe. Több szálon fut a sztori és mégis semmit sem mond.

Egy nagyon jó téma, nagyon jó elképzelés, hatalmas színészek gyászos gáz megvalósításban. Nagyon sajnálom, hogy ezt a jó témát nem sikerült jól eladni.

Fontos témáról beszél ez a film, némileg hasonló stílusban, mint a zseniális és mellbevágó The Big Short (A nagy dobás), de ez esetben nagyon rosszul sikerült a megvalósítás.

21 percet bírtam belőle. Ez több mint sokkkk volt