Oszkár (1967) 78% 68★

Tudom, hogy ez az eredeti, mégis a Stallone verziót ismerem jobban, azt nagyon sokszor láttam. De azért kíváncsi lettem erre a verzióra is, már csak Louis de Funés miatt is. Kicsit egyszerűbb, mint a Stallone-s, kevesebb szereplő, kevesebb keresztbe-kasul akció. Viszont a humor és a helyzetkomikum szerencsére maradt. Az egyetlen amit nehezen viseltem, az a kor divatja. A fagyi színű (és néha alakú) minden – smink, haj, ruha, stb.

Elfogult vagyok, de be kell ismernem, hogy nem ez a legjobb Funès vígjáték. Ennek pedig egyértelműen az az oka, hogy ez egy fantasztikus színdarab, amit nagyon szerettek volna egy az egyben filmre vinni. Ez viszont csak részben sikerült. Hiába az egy légtér, a fantasztikusabbnál fantasztikusabb lépcsők mindenütt, nem annyira látjuk át a teret, mintha ez egy színpadon lenne, s számos ebből adó helyzetkomikum nem is él meg így. A színészek mindenesetre kihozták belőle a maximumot, remek szóviccek vannak benne, (pár szerintem már magyar gyártmány) és a karakterek is jó egyensúlyban vannak egymással. Kár, hogy nem színpadon láthattam.

Szerintem ez a film sokkal jobb lenne, ha nem film lenne. Vagy ha lennének benne gengszterek. (Tudom, hogy Stallone csak a remake, de sajnos nekem az 1991-es verzió jobban bejött a maga bájos bumfordiságával.) Ha színpadon látnám, biztos dőlnék a nevetéstől. Azt hiszem, a csengetésekből és egyebekből fakadó helyzetkomikum sokat veszít a vágások és a különböző kameraállások miatt, ilyen szempontból a rögzített nézőpont hálásabb a szalondrámákhoz. Meg a játékstílusban (az időről beszélek és közben mutogatom a láthatatlan karórámat, és társai) is van valami színpadias, ami képernyőn néha működik, néha nem.
Azért, amikor a masszőr elszabadult, az bravúros volt, és nagyon bírtam anyuka „minden magától értetődő” mosolyát is.

Színtiszta ripacskodás, semmi több. Ez a humor olyan formája, amit én személy szerint nem tudok értékelni. Melissa McCarthy tújátszott rémségei jutottak róla eszembe, ha nem kihívásra lett volna, biztosan kinyomom. Lehet, hogy régen ez volt a szint egy vígjátéknál, de szeretném azt hinni, hogy azóta ez valamelyest változott, még ha fel is lelhetők még ehhez hasonló, kétes minőségű darabok a modern korban. A színészek képtelenek voltak a játékra, a történet egy rosszabb szappanopera szintjével operált, és nem igazán volt egy karakter sem, akin nevetni lehetett, inkább kínos, amit leműveltek. Ez főleg Funésre igaz. Talán gyerekként jobban értékeltem volna, amilyen egyszerű és ingerszegény. Az biztos, hogy emlékeztetett rá, miért ülök le félve a régi filmek elé.

Hatalmas ász ez a film! Örökzöld, 20-adjára is nevetek rajta! :D

A remake filmet láttam ezerszer, kivülrős is fújom, ezért akartam ezt is megnézni.
Más, de mégis jó. Persze Louis De Funes elképesztően zseniális volt, igazi nevettető. Ha kicsivel több lenne, akkor azt mondanám, hogy egy ripacs, de így nem.