Egy vidéki kúriában karácsonyi készülődés zajlik. Ám valami szörnyűség történik: a ház urát holtan találják szobájában. A nyolc jelenlévő nő mind közel állt az áldozathoz, és nyilvánvalóan köztük van a gyilkos. Elkezdődik hát a nyomozás, melynek során vitáknak, árulásoknak és kitárulkozásoknak… [tovább]
Kedvencelte 13
Várólistára tette 65
Kiemelt értékelések
8 nő (2002) 77%
Nemrég láttam a darabot színházban, elrettentő volt, elsősorban a pocsék színészi teljesítmények miatt. Emiatt is néztem meg most a filmet. Itt nincs hiány jó színészekből, ennyiben kétségkívül kiemelkedő darab. Viszont maga az alapsztori… Ozon próbálja feldobni a történetet, hogy még több eltitkolt affért, perverziót visz bele, de ez alapvetően nem változtat azon, hogy nem lesz krimi a történetből, már az elején sejteni lehet, hogy spoiler.
Valahogy hiányzott az egészből a dráma. Vagy csak engem nem tudnak lekötni ezek a női problémák? ;)
Ozon túlságosan is hű volt az alapanyaghoz, sokkal kevésbé az ő filmje ez, mint az íróé.
8 nő (2002) 77%
Még évekkel ezelőtt láttam színházban, Szabadkán ezt a történetet. Azon felül, hogy nagyon jól szórakoztam, azért is maradt emlékezetes előadás, mert a színpadon ültünk, a színészek köztünk játszottak, plusz mivel a társulatnak csak 7 színésznője volt, az egyik szerepet egy srác játszotta. :D
De most a lényeg a film, amire teljesen véletlenül találtam rá, és kíváncsi voltam, milyen lehet ebben a formában. Hát… annyi biztos, hogy Ozon eléggé betegre vette a figurát, nem igazán emlékszem arra, hogy ennyi eltitkolt és elfojtott (és néhol már aberrált) szexuális vágy lett volna a darabban. (Igen, mondom, úgy, hogy az első felvonás végéig úgy hittem, hogy Catherine transzvesztita.) Egyébként nagyon tetszett a hangulat, ez a színes világ, amelyben teljes random módon kezdenek énekelni és táncolni. Kicsit olyan, mint a Liza, a rókatündér (ami nyilván későbbi, de én azt láttam hamarabb, így ahhoz tudom hasonlítani).
Eléggé megkavarják a szálakat, mintha egy komplett szappanoperát sűrítettek volna bele 110 percbe, de kicsit olyan, mint ha maga a film sem venné komolyan saját magát. A legtöbb színésznő ismeretlen volt előttem, de úristen, hogy milyen gyönyörűek ezek a francia nők!
Népszerű idézetek
– En fait, j'aime tout le monde, mais à ma façon. On croit que c'est de la haine.
8 nő (2002) 77%
– Être jugée par ses enfants, c'est intolérable.
– Moi, je n'en ai pas.
– Qui voudrait de vous comme mère de ses enfants ?
8 nő (2002) 77%
– Pour ne pas vivre seul on vit avec un chien, on vit avec des roses ou avec une croix…Pour avoir l'illusion de ne pas vivre seul.
8 nő (2002) 77%
– Je le sais depuis un moment et…donc j'ai tué mon mari ?
– J'ai pas dit ça. Ce serait trop simple. Si toutes les femmes tuaient leur mari pour ça, il n'y aurait plus ni maris ni amants.