Egy valóban megtörtént emberrablást dolgoz fel a film, melyre az uruguayi Montevideóban került sor 1970 nyarán. A tupakamaró emberei összehangolt munkával elrabolják a három kiszemelt áldozatot: a brazil konzult, a szövetségi másodtitkárt és egy látszólag nem túl jelentős pozíciót betöltő… [tovább]
Ostromállapot (1972) 4★
Szereposztás
| Yves Montand | Philip Michael Santore |
|---|---|
| Renato Salvatori | Lopez kapitány |
| O.E. Hasse | Carlos Ducas |
| Jacques Weber | Hugo |
| Jean-Luc Bideau | Este |
Rendező
Forgatókönyvíró
Operatőr
Zeneszerző
Kedvencelte 1
Várólistára tette 3
Kiemelt értékelések
Serge_and_Boots
Costa-Gavras politikai thrillerjeivel szemben jellemzően nincs kifogása a nézőnek, pedig ezek kivitelezésében mintha mindig lenne valamiféle tenyeres-talpas demagógia: jó és rossz harcára butítani a történelmet sem lehet, hát még az aktuálpolitikát, hiába kínálja néha minden rendelkezésre álló információra ezt az opciót.
Tulajdonképpen ez az Ostromállapottal kapcsolatos egyetlen igazi kifogásom, minden más téren csak süvegelni tudom azt a szellemes lényeglátást és praktikumot, amivel a hollywoodi politikai thrillerek divatba jövetele előtt ilyen szépen és gördülékenyen sikerült kialakítani ennek a műfajnak az alap hatásmechanizmusát. Kellett ugye ehhez Costa-Gavras igazságérzete és tapasztalata – kemény dolog efféle témákra felhúzni egy filmes életművet, de a Z és a Vallomás után számára mindez mintha természetes evolúciós lépés lenne csak. Ehhez igazodva, ez a film talán az objektív mércével mérve legjobbnak mondható műve a témában.
Az Ostromállapot meglehetően nyugodt mozi, immáron kevésbé akarja erkölcsileg és igazságérzetében izgatni a nézőt, ehelyett egyfajta hűvösebb, kevésbé drámai, de a szembesítő erő erejéig sokkolóan nyílt és őszinte hangulatot hoz létre. Nemcsak a hatalom természetéről, a diktatúra milyenségéről, hanem a nyugati világ önnön nagyszerűségébe vetett hitének hamisságáról is szól ez a film, sőt, immáron mintha ez lenne az egyik leginkább meghatározó tényezője. Érdekes, hogy régen az efféle megnyilvánulásokért könnyen rásüthették valakire a kommunista billogot, és ma is nagyjából automatikusan sorolnak be mindenkit az ellenség táborába, ha nem tetsző megjegyzések, kritikák kerülnek a felszínre egy-egy politikai oldal működése kapcsán.
A prezentációban azonban ezúttal éppen a tárgyilagosság miatt nincs túl sok gyönyörködni való. Yves Montand jó, de semmi különös. Renato Salvatori itt van, tud valamiféle baljós kisugárzást közvetíteni a jelenlétéről, de ugyancsak körülbelül ennyi a munkája veleje – igazán semmi különös. Cserébe a rendezés lényegre törő és dinamikus, a zene kellőképpen feszült, egy-egy nagyobb tömeget megmozgató jelenet sokkoló: mintha csak filmhíradókat néznénk…
Kemény politikai gondolatfutam, az efféle sztorik kedvelőinek elsőrangú választás az Ostromállapot. Bár tudatosabb és tárgyilagosabb film, mint a Z, szigorúan filmművészeti szempontból azért utóbbiban több az igalom.
