Kedvencelte 4

Várólistára tette 8


Kiemelt értékelések

Yuuko 

Ez a sorozat egyszerűen zseniális volt! Már kettő, vagyis most már három szezon óta mindig van egy-egy elborult gyöngyszem elbújva (vagy inkább eltemetve) a sok isekai sorozat alá, mint anno a Maojou de Oyasumi és a Heaven's Design Team volt. (Legalábbis számomra mindkét sorozat zseniális a maga nemében.) A mostani szezon elején azt hittem, hogy a Dragon, Ie wo Kau személyében meg is találtam a következőt, azonban nem sikerült felérnie a másik kettőhöz. Már azt hittem, hogy a mostani szezonban nem lesz ilyen sorozat, de egy barátnőm elég sokat emlegette, hogy milyen jó ez a sorozat, milyen érdekes és érdemes lenne tennem vele egy próbát. Bár bevallom a karakterdizájn és első ránézésre a történet sem fogott meg, végül mégis adtam neki egy esélyt. És komolyan, ez valami zseniálisan komplex sorozat. És az OP is nagyon fülbemászó spoiler
Adva van nekünk főszereplő rozmárunk, Odokawa, aki békésen vezetgetné a taxiját a városban rakugót hallgatva, de valamiért állandóan különféle fura fazonok zaklatják. Rádiójában egy eltűnt lányról számolnak be, de ez nem igazán izgatja őt, ahogy a nemrégiben debütált Mystery Kiss legújabb slágere sem – de másokat már annál inkább! Barátja, a takarítóként dolgozó Kakihana eközben az adatait kissé meghamisítva próbál végre nőt fogni, illetve kezelőorvosának, Gourikinek az aszisztense, a szépséges Shirakawa-san is valamiért közeledni kezd hozzá. Bár azt tegyük hozzá, hogy állandóan sztoikus főszereplőnket még ez sem érdekli kifejezetten. Visoznt Odokawa egyre több ember, vagyis állat körében lesz „népszerű”.Taxijában egyre inkább lecsúszó humoristák, idolok, rendőrök, figyelemhajhász kiskölykök, megszállott rajongók és fegyveres bűnözők váltogatják egymást miközben Odokawa egyetlen vágya, hogy végre képes legyen nyugodtan és gyógyszerek nélkül elaludni.
Amikor elkezdtem nézni valamiért elsiklottam afölött, hogy ez a sorozat egy krimi. És tényleg az, utólag visszanézve dolgokat rengeteg elrejtett utalás van benne már a legelejétől nemcsak a karakterekre, hanem magára a bűnesetre is, ami körül tudva vagy nem tudva, akarva vagy akaratlanul az egész történet forog. Remekül lehet teóriákat gyártani, és valami fantasztikus érzés volt rájönni, hogy bejött az egyik elméletem! (Vagyis barátnőmmel közös elmélet) Imádtam a végén lévő csavart, egyszerűen zseniális volt spoiler spoiler spoiler spoiler, bár utólag visszagondolva tényleg voltak rá konkrét nyomok, csak nem hittem volna, hogy meglépik.
A sorozat végére szinte minden összeállt, minden szálat szépen lezártak, hogy aztán… &@#đĐ!!! Annyira utálom ezekett a „thrilleres” befejezéseket… Zseniális volt, de akkor is utálom. Imádom, mert utálom, na

P.S. Amíg meg nem láttam a rappelve beszélő sünt, nem is tudtam mi hiányzik az életemből. De tényleg.

ChEebor 

Szóval az Odd Taxi egy igazi krimisorozat, az a fajta, ami egyfajta bizarr puzzlejátékként működik, mert mindennek helye van benne, minden egyes apróság hozzáad a történethez, de a teljes egész csak a legeslegvégére rajzolódik ki. Három rész érdekes atmoszféraépítés után a negyedik rész egy zseniális háttértörténet után berobbantja az akciót, és innentől nagyon beindul az egész, rengetegszer meglepett, számtalan csavar van benne, miközben profin vezet félre és adagolja a valós nyomokat is. Minden szereplőről derülnek ki dolgok, amik akár az utolsó pillanatban is megváltoztatják a róluk alkotott véleményünket, és a lényeges apróságok csak a legvégén adódnak elő. Nagyon jó főszereplőnk van, Odokawa, a morcos, rozmár, aki csak taxizni akar, de mégis ő kerül a rejtélyes eltűnési ügy középpontjába és lassan kulcsszereplőjévé lesz minden történésnek. Amolyan igazságtevőként akar mindent megoldani, és a tervei jók, de nem hibátlanok, mert gyakorta elfelejti, hogy extrém esetekben egyesek másként kezdenek viselkedni. A mellékszereplők is hasonlóan eltalált figurák, a két rendőr, a maffiózók (főleg a rapper sün, az valami hatalmas), az idolok, a stand-up duó. És 13 részen keresztül mind folyamatosan hozzáad a sztorihoz. Az utolsó rész pedig nagyszerű, bár elég sötét lezárást ad, és itt kb. az első 4 percben nem fogunk hinni a szemünknek / fülünknek.
Krimirajongóknak kötelező darab, de szerintem bárki megpróbálkozhat vele… ha megérti, hogy ez nagyon nem egy gyereksorozat, hiába a vicces állatok.


Népszerű idézetek

Yuuko 

Kakihana: – Ahogy mi haladunk, mindketten egész életünkre agglegények maradunk. Felháborodás lenne, ha fel tudnál szedni egy olyan gyönyörű lányt, mint ő.
Odokawa: – Semmi olyan nem lesz.
Kakihana: – Talán nem kedveled őt?
Odokawa: – Azt nem mondtam.
Kakihana: – Akkor mégis kedveled?
Odokawa: – Azt sem mondhatom, hogy kedvelem.
Kakihana: – És ha választanod kellene?
[…]
Odokawa: – Akkor inkább kedvelem őt.
Kakihana: – Mennyire?
Odokawa: – Mit mennyire?
Kakihana: – Az érdekel mekkora a szereteted iránta.
Odokawa: – Körülbelül mint egy Észak-Amerikai gyarmat.

1. évad 2. rész – How To Spend a Long Night

Hasonló filmek címkék alapján