Kedvencelte 1

Várólistára tette 88


Kiemelt értékelések

Kiskakukk 

Nesze semmi, fogd meg jól…
Olyan, mintha egy sorozat egyik epizódja lenne. Senki nem lett normálisan bemutatva, és pont, mire kezdett izgalmas lenni, vége lett.

Tanulság? Az van. Sok a hülye. De ezt eddig is tudtam, szóval kösz…

Pandalány 

Anna Kendrick engem teljesen meggyőzött.
Teljesen más filmre számítottam, mert azt hittem, hogy romantikus kategória (nem néztem meg a pontos tartalmát, csak elindítottam), de amint megláttam a férfi főszereplőt, tudtam, hogy valami oltári nagy gáz lesz vele, nem tévedtem.
Nagyon feszült az egész film, minden alkalommal viszolyogtam, amikor a férfit mutatták és ilyen értelemben alig vártam, hogy a végére érjek. Persze ki lehetett volna jobban fejteni a karaktereket, de 1,5 órába ennyi fért, lehet jobb is.
Hasonló feszültséget (bár ennél erősebbet) akkor éreztem, amikor pár éve a Ted Bundyról szóló dokusorozatot néztem (az nagyon durva, ráadásul sorozat).
Ebben a filmben az egyik legelgondolkodtatóbb az volt számomra, hogy mennyire nem vették komolyan a ’70-es években (sem) a nők helyzetét és szavát. Ez még rátett a film alapfeszültségére és fel is idegesített.
Az a tény, hogy valós események alapján készült film, nem lepett meg sajnos.

NaNa_88

Ez kicsit olyan se füle, se farka sztori lett. Lóg a levegőben az egész. Az alap jó volt, de felületesnek éreztem a karaktereket és nem lett szépen kibontva a történetük. Pedig elvileg az lett volna a lényeg, hogy a nők állnak a központi szerepben, mégis csak úgy ott voltak.

rapchee 

hátborzongató, szörnyű, kiváló színészi játékokkal, kendrick első rendezése, és nagyon nem látszik meg
ja hogy igaz történet, nagyszerű

Tunderke666

Szerintem szörnyű volt.
Azt mondanám, hogy egyszer nézhető, de nem élvezhető.
Lassú volt, abszolút nem tartotta a figyelmemet. Még a Dating game-es rész egészen jóra, viccesre sikerült, de azon kívül unalmasnak találtam.

Dian_Lilla

Ez meg mi volt? Mire beindulva vége ah egésznek és nézek hogy mo van, rányomtam a kapcsolóra és a végére ugrott? De nem. Egyszerűen az egész egy összecsapott semmi. Nem adja át a sztori lényegét.

Dawn_Silver

Nem ajánlom senkinek. Vontatott volt az egész, és kb. semmi értelme. A végén csak néztem, hogy most tényleg ez ennyi volt? Értem én, hogy igaz történet alapján, de…

2 hozzászólás

Hasonló filmek címkék alapján