Négy szoba (1995) 73% 181★

A profiltörlés miatt egy csomó filmet újra kell jelölgetnem és emellett csaknem két évig elmentem, hogy nem volt fent a megnézettek listáján. Hát ATYAÚRISTEN!!!
Ezt a filmet én lépten-nyomon mindenkinek ajánlgattam régen – kevés sikerrel – több okból is.
Egyfelől a rendezők közötti szimbiózis és a közös főszereplő egy olyan négy „szobát” és négy perspektívát hoz létre, ami szerintem konkrétan filmremekké avanzsálta a Négy szobát. Szó szerint felháborító, hogy ennyire kevesen ismerik. Nyilván a Tarantino-Rodriguez szál erősebb, mint a másik kettő, de … és itt a legjobb, nekem a Rockwell féle szoba tetszik a legjobban, pedig én nyomrultul Tarantino zombivá avanzsált hajlongó rajongója vagyok.
– Tim Roth – egyszerűen bele se tudnék kezdeni, hogy ez a fickó mennyire Jolly Joker – annyira méltatlan a foglalkoztatottsága, főleg az utóbbi időben. Szerintem korosztályának egyik legjobb színésze. És a bajom az, hogy ugyan sok-sok film és sorozat van mögötte, sok esetben olyan filmek, amelyek nem ismertek, nem lettek sikeresek, vagy sok esetben bődületesen sz.rok és ez nem Mr. Roth hibája… Ez a fickó egy földre szállt zseni, a tehetséget, ha mintázni és formázni kéne, ő lenne hozzá az etalon. Nemcsak a szeme jó a drámához és a komikumhoz (mutass még ilyen színészt!!), de a teste, az arca is olyan, mint a vizes agyag: úgy gyúrod, ahogy akarod. Ha rendező lennék, csak vele akarnék dolgozni.. hihetetlen, hogy bármit elvégez 200%-on. Rohadt módon oda meg vissza vagyok tőle, és a Négy szobában a karaktere nélkül, amelyet ő alakít, konkrétan film sem lenne.
– Baromi sokan megijednek Madonna szereplésétől. Ne tegyétek, a komikum része az ő szereplése, és csodás módon még ő maga is érti, hogy mi a dolga. Csak miatta butaság elkerülni a filmet. Komolyan mondom!
– Rodriguez szobájában kiemelkedő szerintem Banderas szereplése, valahogy… szerintem ők is rendkívül csodásan értettek szót egymással Rodriguezzel: a rendező agyatlan túlkapásai hietetlen jól csapódnak ki Banderas már-már eltúlzott, ripacskodó játékában, annyira nagyon ráérzett, hogy ebben a szobában még Roth is csak mellékszereplő.
– Még Jennifer Beals is képes színészkedni, a megfelelő rendező utasításainak megfelelően. Ez a film már csak ezért is kész csoda!
– A Négy szoba mindegyikében maró gúny és kritika is fellelhető, ha az ember többedszerre nézi, mert elsőre nem fogsz talán tudni koncentrálni a mélyben elrejtett személyes vélemények kifejezésére – a komikum elviszi a showt.
– Sok esetben nem látják az emberek a négy szoba közötti összefüggést. spoiler Szóval az spoiler mind a Négy szobát szorosan összetartja, összefonja és azon belül hosszú kötőfékre engedi.
Ezért szeretem igazából ezt a filmet, az őrület és emberi degenráció négy különböző perspektívából ábrázolva, teljesen eltérő rendezői eszközökkel, mégis ugyanoda tart. Középen pedig egy főszereplő, aki átvergődi magát mind a Négy szobán, kisebb-nagyobb sokkot kapva és levonva a végső tanulságot: az emberi természet alapvetően abszurd és sosem tudod, hogy mire mondhatod egyöntetűen, hogy normális / nem normális.

Méltatlanul kevéssé értékelt, kevésbé szeretett, kevésbé ismert filmművészeti remek ez.
És aki teheti, az nézze meg – még akkor is érdemes a fregmentáltsága miatt végignézni, ha egyáltalán nem jön be. Egyedi, megismételhetetlen szerintem. Imádom, rakom is vissza a kedvencek közé.

Kissé csalódtam ebben a filmben. Vegyes kritikákat hallottam róla, de Tarantino miatt úgy voltam vele, hogy biztos jó lesz. Összességében nem volt rossz, de nem nézném újra. És a legviccesebb, hogy nem is Tarantino része tetszett a legjobban… :D

Szórakoztató, posztmodern művészeti alkotás. Váratlan elemekkel és kemény társadalomkritikával, zseniális színészi játékkal. Imádtam.
A korrupció és romlottság kérdését járja körül – Teo, mint portás a borravalóért egyre mélyebbre süllyed, egyre inkább kifordul önmagából – ez valahol érhető is, hiszen nem kis jattokról van szó. Ebben annak is szerepe van, hogy a film éjszaka játszódik és ez Teo első ügyelete a hotelban. Az éjszakázás eleve rontja a tudatos kontrollunkat és olyan reakcókat is kihozhat belőlünk, amit kipihenten és éberen nem engednénk meg magunknak. spoiler

„Well, most recently, there's room 309, there's this scary Mexican gangster dude poking his finger in my chest. There's his hooligan kids snapping their fingers at me. There's a putrid, rotting corpse of a dead whore stuck in the springs of the bed. There's rooms blazing afire. There's a big fat needle from God knows where, stuck in my leg, infecting me with God knows what. And finally there's me, walking out the door, right fucking now. Buenas noches. ”

Ötletes film, felemás megvalósítás.
Az első felvonás fárasztó és jellegtelen, én legalábbis nem tudtam rajta szórakozni. A második szoba már villantott valamit elvetemültségével, de így sem nevezném kiemelkedőnek.
Aztán jön Rodriguez és bedob egy sztorit, mely gyermekien bugyuta és betegesen őrült. Folyamatosan dobálja egymásra a gegeket, hogy aztán minden összefusson az utolsó pillanatokban, a néző pedig önfeledt röhögésben törjön ki. Roth az első két szobában elég semmilyen volt, ám itt már tényleg elemében van. Szánalmasan antipatikus, mégis szórakoztató nézni ahogy szerencsétlenkedik. Banderas rövid jelenléte szintén üdítő, a két apróság pedig megkoronázza Rodriguez agymenését.
Végül jön Tarantino, aki haverjához hasonlóan saját szájízének megfelelő helyzetbe tereli a főhőst. Míg Rodriguez a helyzetkomikum mesteri építésével okoz kellemes perceket, addig Tarantino szokásához híven a frappánsan megírt szövegekkel. Egyszerű, letisztul felvonás, fantasztikus operatőri munkával és egy olyan csattanóval, melynek láttán újfent garantált a hangos nevetés.

A ripacskodás apoteózisa.
Az első rész konkrétan egy semmi.
A második, hát az is majdnem semmi, arra már adnék 1 csillagot.
A harmadik, na annak a végkifejlete legalább poénos, a régi burleszkeket megidéző bohózat, 5 pont.
A negyedik, végre a Mester, oszt egy ilyen ócska geget melegít fel nekünk, fél óra senyvedés egy két másodperces poénért. 3 pont.

3+2+9+5, az átlagban körülbelül 5…

Valahol a második rész felénél adtam fel végleg, amikor állandósult a szekunder szégyen. Nagyon kínos volt nézni, a nevetéstől fényévekre voltam.
A humor persze szubjektív, másoknak működhet, bár én nem tudom ajánlani senkinek.

Tetszett, hogy olyan rajzfilmszerűen groteszk, abszurd és eltúlzott. Tim Roth játékát imádtam.

Tarantino részéért megérte. Ikonikus.
Érdekes amúgy így végignézni őket, feltűnően könnyen el lehet találni, melyiket ki rendezte. Összességében szórakoztató, bár ha Tarantino rendezése nem lenne benne, egyáltalán nem tetszett volna ennyire, sőt, lehet, hogy nem is tetszett volna.