Négy szoba (1995) 73% 180★

Kissé csalódtam ebben a filmben. Vegyes kritikákat hallottam róla, de Tarantino miatt úgy voltam vele, hogy biztos jó lesz. Összességében nem volt rossz, de nem nézném újra. És a legviccesebb, hogy nem is Tarantino része tetszett a legjobban… :D

Szórakoztató, posztmodern művészeti alkotás. Váratlan elemekkel és kemény társadalomkritikával, zseniális színészi játékkal. Imádtam.
A korrupció és romlottság kérdését járja körül – Teo, mint portás a borravalóért egyre mélyebbre süllyed, egyre inkább kifordul önmagából – ez valahol érhető is, hiszen nem kis jattokról van szó. Ebben annak is szerepe van, hogy a film éjszaka játszódik és ez Teo első ügyelete a hotelban. Az éjszakázás eleve rontja a tudatos kontrollunkat és olyan reakcókat is kihozhat belőlünk, amit kipihenten és éberen nem engednénk meg magunknak. spoiler

Ötletes film, felemás megvalósítás.
Az első felvonás fárasztó és jellegtelen, én legalábbis nem tudtam rajta szórakozni. A második szoba már villantott valamit elvetemültségével, de így sem nevezném kiemelkedőnek.
Aztán jön Rodriguez és bedob egy sztorit, mely gyermekien bugyuta és betegesen őrült. Folyamatosan dobálja egymásra a gegeket, hogy aztán minden összefusson az utolsó pillanatokban, a néző pedig önfeledt röhögésben törjön ki. Roth az első két szobában elég semmilyen volt, ám itt már tényleg elemében van. Szánalmasan antipatikus, mégis szórakoztató nézni ahogy szerencsétlenkedik. Banderas rövid jelenléte szintén üdítő, a két apróság pedig megkoronázza Rodriguez agymenését.
Végül jön Tarantino, aki haverjához hasonlóan saját szájízének megfelelő helyzetbe tereli a főhőst. Míg Rodriguez a helyzetkomikum mesteri építésével okoz kellemes perceket, addig Tarantino szokásához híven a frappánsan megírt szövegekkel. Egyszerű, letisztul felvonás, fantasztikus operatőri munkával és egy olyan csattanóval, melynek láttán újfent garantált a hangos nevetés.

„Well, most recently, there's room 309, there's this scary Mexican gangster dude poking his finger in my chest. There's his hooligan kids snapping their fingers at me. There's a putrid, rotting corpse of a dead whore stuck in the springs of the bed. There's rooms blazing afire. There's a big fat needle from God knows where, stuck in my leg, infecting me with God knows what. And finally there's me, walking out the door, right fucking now. Buenas noches. ”

A ripacskodás apoteózisa.
Az első rész konkrétan egy semmi.
A második, hát az is majdnem semmi, arra már adnék 1 csillagot.
A harmadik, na annak a végkifejlete legalább poénos, a régi burleszkeket megidéző bohózat, 5 pont.
A negyedik, végre a Mester, oszt egy ilyen ócska geget melegít fel nekünk, fél óra senyvedés egy két másodperces poénért. 3 pont.

3+2+9+5, az átlagban körülbelül 5…

Valahol a második rész felénél adtam fel végleg, amikor állandósult a szekunder szégyen. Nagyon kínos volt nézni, a nevetéstől fényévekre voltam.
A humor persze szubjektív, másoknak működhet, bár én nem tudom ajánlani senkinek.

Tetszett, hogy olyan rajzfilmszerűen groteszk, abszurd és eltúlzott. Tim Roth játékát imádtam.

Tarantino részéért megérte. Ikonikus.
Érdekes amúgy így végignézni őket, feltűnően könnyen el lehet találni, melyiket ki rendezte. Összességében szórakoztató, bár ha Tarantino rendezése nem lenne benne, egyáltalán nem tetszett volna ennyire, sőt, lehet, hogy nem is tetszett volna.

Tim Roth egy ripacs. A boszorkányok egy ribancok. Sigfried egy hibbant. Antonio Banderas egyáltalán nem ijesztő. Tarantino rész pedig már láttam a meghökkentő mesékben. Szóval csak közepes.