Nakitai Watashi wa Neko wo Kaburu (2020) 80% 87★

Aranyos kis történet, sok-sok érzelemmel. A karaktereket is meg lehet szeretni idővel, bár én Miyoval elég nehezen tudtam azonosulni az elején. Ez a fajta nyomulás és rámenősség nagyon távol áll tőlem. Erős nyomást gyakorolt Hinode-re, és a figyelemfelkeltésnek eme formája nem biztos, hogy a megfelelő reakciót váltja ki a másikból. A srác sem csoda, hogy kimondta, hogy: „utállak” – még ha komolyan nem is gondolta. Vannak, akiknek kínos az a szituáció, amibe szegényt belerángatta Miyo. De a lányt is meg lehet érteni, hiszen bemutatják nekünk családi körülményeit. Vágyik a figyelemre és a szeretetre, mert otthon csak marakodni tudnak rajta. Milyen érdekes, hogy egy nagy és megrázó eseménynek kell történnie ahhoz, hogy a szülők észbekapjanak, hogy valami nincs rendben. Miyo is átértékel sok mindent, és rádöbben, hogy az ő élete mégsem olyan szörnyű, mint ahogyan azt korábban képzelte. Rengetegen szeretik, csak a szeretetet nem voltak képesek megfelelő módon közvetíteni egymás között. Hinode is megküzd a démonaival, és előcsalogatja önbizalmát. Hatást gyakorolnak egymásra. És persze megtudjuk, milyen is az élet egy cica szemén keresztül. Felelősségvállalás, megfutamodás, harc a céljainkért, kitartás, kiállás önmagunkért. Ezt mind mind megkapjuk ebben az aranyos animében. Én ajánlom mindenkinek. Mozgalmas, tanulságos és helyenként vicces is. :) A zenéje is szép, az animáci pedig gyönyörű, részletgazdag.

Aranyos, bolond, nagyon tinis filmecske, ami macskabarátoknak is erősen ajánlott. Adott egy tizenhárom éves, veszedelmesen extrovertált és kezelhetetlen kiskamasz lány, aki fülig beleesett a vele ellentétben introvertált, kedves lelkű, de szintén jó sok családi problémával küzdő osztálytársába. Ezért, hogy a közelében lehessen – tekintve, hogy a fiú a hétköznapokban teljesen elutasítja – köt egy alkut egy macskaszellemmel, ami lehetővé teszi számára, hogy ha felvesz egy macskamaszkot, átalakuljon egy fehér kiscicává. Az alku problémás oldala, hogy egy napon talán soha többé nem változhat vissza emberré…
Miyótól az elején a hajamat téptem. Persze, érthető, hogy sok problémája volt, a szülei válása, az iskolai bullying, látszott, hogy nem ok nélkül olyan, amilyen, tényleg borzalmasan elhanyagolva érzi magát, és mindennél jobban vágyik a szeretetre, amit kismacskaként megkapott. De az a tapadósság, amit Hinode felé mutatott, sokszor így is végtelenül önzőnek tűnt – azért egy látványosan félénk és introvertált srácot sodort olyan helyzetekbe, ahol bőr lesült az arcáról a szégyentől. Idővel viszont azért ő is fejlődik, változik, és a végére sikerült megszeretni. Hinodét igazából kezdettől nagyon kedveltem, kicsit szerencsétlen, de tényleg nagyon jólelkű fiú, és az ő helyzetét is (szakmát akar tanulni, és abban látja a jövőjét, miközben otthonról folyamatosan megy a nyomás a jó iskola és az egyetem felé), nagyon meg lehetett érteni. A kedvenc meg egyértelműen Kinako, az a macska tökéletesen bemutatja, hogy milyen mély tud lenni a gazdi-cica kötelék is: sokan állítják, hogy macskák nem tudnak igazán ragaszkodni, de macskás gazdiként azért nagyon sokszor tapasztaltam, hogy lehet, hogy önfejűbbek és nehezebb természetűek, mint a kutyák, de Kinakóhoz hasonlóan rengeteg támogatást és szeretetet nyújtanak az embernek.
A macskavilágos rész már kicsit túl bolond és elszállt volt az első szakaszhoz képest, ami azért egy pici természetfelettivel megszórva nagyon reális problémákat dolgozott fel, de összességében végig szórakoztató és bájos maradt. Nem a világ legjobb animéje, de vannak benne mély érzelmek, szép üzenet, és egy kis őrültség, szóval merem ajánlani, legalább egy nézést megér.

Nagyon szép anime az emberi érzésekről, kapcsolatokról. A szereplők szerethetőek, bár Muge nekem is kicsit sok volt a nyomulásával, hozzám Hinode közelebb áll, jobban tudtam vele azonosulni. A grafika nagyon szép, a zenék is jók, és a fantasy elem csak még inkább rávilágít az anime mondanivalójára. Tetszett nagyon, egyedül a végét éreztem kicsit összecsapottnak, de ezt leszámítva tényleg egy nagyon jó kis film volt.

Nagyon aranyos anime volt, érzelmes és tanulságos. Szerethető szereplőkkel, igaz Miyo az eljén elég sok volt de érthető hogy miért így viselkedett, örültem neki hogy a végére elfogadta azt hogy spoiler, Hinode pedig már nagyon szimpatikus volt az első pillanatól fogva.
Az ábrázolás mód gyönyörű és részletes.
Szerintem egy érdekes, néhol humoros, tanulságos történet, ami magával ragadja az embert. ^^

Nagyon tetszett a koncepció, de nehezen rázódtam bele a történetbe, a közepét untam kicsit és Miyóval sem tudtam azonosulni, így nem is kifejezetten kedveltem meg a lányt. A történet érdekes, a romantikus szál kedves, bár számomra a vége abszolút indokolatlan. A grafika nagyon tetszett, főleg a cicák esetében, a zenékre egyáltalán nem figyeltem fel. Szeretem az ilyen jellegű animéket, de nem újranézős.

Ez szép volt. Mondjuk mindjárt a Macskák királysága ugrott be. Nagyon szép animáció, aranyos szereplők, jó kis sztori. Muge egy picit túlzottan is hiperaktív volt nekem, de elnézhető neki. Viszont Hinode nekem tetszett, mert nem volt az a teljesen magába zuttyant karakter. Kár, hogy a másik világból nem látni sokat.

Ez egy érzelmes és elgondolkodtató film volt, bár nekem egy kicsit már túlságosan is elvont. A mondanivalója is aktuális – a főszereplők elfojtják az érzelmeiket és inkább elmenekülnek a problémáik elől, de van az a pont, amikor már nem lehet ezt a helyzetet tovább bírni. spoiler Nekem a vége túl rövid és hirtelen volt, hiányzott még egy rendes lezárás, így pár szál túlzottan lezáratlan maradt.

Nagyon sok elgondolkodtató dolgot feldob ez az anime, amin érdemes elidőzni. Rengeteg érzelem is van benne, sőt ennek az elfojtása is, ami meg ugye korunk egyik nagy-nagy betegsége. Az is annyira tükör, hogy inkább elmenekülünk a problémák elöl, mint hogy szembenézzünk velük. Szóval a mondanivaló telitalálat. Muge karaktere, ha egy kicsit finomabb, abszolút favorit lenne. Ő így ebben formában túl sok nekem. Taro viszont nagyon eltalált. Szép film.

Ez egy nagyon aranyos, és elgondolkodtató anime volt. Nem kell nagy dologra gondolni, kicsit nekem olyan volt mint egy művészfilm. Talán néhol kicsit lassú, de hihetetlenül érzelmesre sikerült.
Csak annyit mondanék még, hogy vége felé meg kellett állítanom a filmet, mert nem láttam a könnyeimtől a feliratot.

Imádtam. A történet sokkal komplexebb, mint vártam, a szereplők pedig tele voltak érzésekkel és terhekkel, amiket a film végére szerencsésen sikerült feloldaniuk. Tetszett az animáció, és sokszor izgalmas, újszerű beállításokkal élt a rendező. Szép volt és egzotikus a sok japán motívummal. Voltak pillanatok, amikor meg is hatódtam.