Mindenki tudja (2018) 67% 56★

Vontatott és erőtlen – sajnos így tudom összefoglalni a véleményemet.
A rendezői elképzelés lényege, hogy felvázolja az idillt, majd egy hatalmas követ vág a kép közepébe, amitől minden végérvényesen darabokra hullik. A probléma az, hogy a családi csoda szereplői, háttérben a napsütötte déli tájjal olyan ernyedten vonulnak elő, mintha egy mérkőzés előtt a játékosoknak elfelejtettek volna szólni, hogy tétmeccs lesz. De ez még hagyján! A rejtélyes filmeknél megszokott, hogy egy kicsit mindenkit besároznak. Valahogy úgy, hogy visszafelé is feltűnjenek a ferde nézések, az elejtett megjegyzések, az adott személyhez szorosan kötődő apróságok – na ezek itt nincsenek. Már a nyomozás folyamán is inkább mindenki tűnik a maga módján ártatlannak vagy tehetetlen kívülállónak, ami nem tesz jót a filmnek. Ugye, nem ül le, de csak azért, mert sosem pörgött fel.
Leginkább azt sejtem, hogy a személyes dráma fontosabb lehetett az írónak, csak éppen elfelejtett arra az emberre koncentrálni, aki szép lassan a középpontba kerül. Vagy csak nem jól valósította meg? Olyan szépen lehetett volna egyre szűkülő sugárral körözni az igazi tragikus hős körül…
Tipikusan az a film, amit csak azért nézek végig, mert akkor már tudni akarom a megoldást.

Egy nagyon erős indítással kezdődik a film. A pozitív életérzés és boldogság, ami sugárzik a filmből teljesen kivételes. Szinte fáj az embernek, hogy neki nincs benne része. Aztán, ahogy haladnak az események és bekövetkezik a tragédia, még mindig nagyon erős a film, hiszen a kontraszt hirtelen még nagyobb lesz a felütéshez képest. Még azzal sem volt baj, ahogyan a kaleidoszkópot elfordította a rendező, és hirtelen más szemszögből kezdtünk mindent látni. Csakhogy ezek a fordulatok már harmat gyöngék lettek. Megmagyarázhatatlanul erőtlenek. Nagyon sok lehetőség lehetett volna benne, hiszen napfényre kerülnek lassan a titkok, az elhallgatott sérelmek, amik bárminek táptalajai lehettek volna. Sajnos azt éreztem, hogy a férj megjelenésével már nem csak erőtlenek lettek a szereplők, hanem nevetségesen jellegtelenek is.
A gyönyörű, széles látószögek, a spanyol borvidék burjánzó szépségei valóban élvezetesek, akárcsak Bardem mozdulatai. Tőlem bármit csinálhat, elnézem bármeddig, de nélküle a film még ennyi sem lett volna sajnos.
Penélope Cruz pedig jól hozta mindkét figurát, a boldog családanyát és a kétségbeesett nőt is, kár, hogy a többi szereplő annyira elnagyolt volt.

Na, hagyjuk az ilyen típusú filmeket a skandinávokra, azok értenek hozzá.

Probaltam amellett elmenni hogy nem kedvelem a szinesznot, es meg kell hagyni jo volt, de a tortenetvezetes unalmas, ivek nulla, lapos volt az egesz.

Jól indult, de aztán ahogy derültek ki a dolgok, és ment előre a film, úgy lett egyre vérszegényebb, míg végül teljesen le is engedett számomra. Az alakításokkal nem volt gond, bár szerintem Bardem tette oda magát a legjobban a gárdából.
Farhadi-tól azért többet vártam, mert a Separation nagyon erős film volt, de még pótolnom kell majd tőle pár filmet, hogy összeálljon egésszé az életmű.

Kicsit kételkedve ültem be a moziterembe, mivel rossz szokásomhoz híven sok kritikát olvastam már megtekintés előtt, ahol néha nehezményezték, hogy a filmben nincs sok cselekmény, nincs annyi a történetben amennyit vártak. Ez részben igaz is, mégpedig olyan szempontból, hogy ez egy dráma, talán a trailer sok embert félrevezethetett, és azt hiszik, hogy egy izgalmas thrillerre ülnek be. Hangulatra csillagos ötös, egyből kedvem lett Spanyolország vidékeit körbeutazni, lehetőleg most azonnal. A bonyodalom után a rendező nagyon jól érzékelteti a feszültség fokozódását, és ez az ami a film értékes része, a lelki folyamatok, az emberi kapcsolatok megjelenítése és a feszültség fokozása szépen apránként csepegtetve, még pont olyan tempóban, hogy az ember ne unja el.. Középtájban azért egy ponton úgy éreztem hogy kicsit azért megtört a lendület, de aztán a végére újra olyan fordulatot hoz az egész ami bár hagy üres tereket, hogy mindenki egy kicsit saját szájíz szerint gondolhasson a végkimenetel mikéntjére, de ez még mindenképpen az a szint ami nekem is tolerálható volt, pedig nem nagyon kedvelem az ilyeneket. Összességében nem életem filmje, de egyszer mindenképpen megérte megnézni, tetszett.

A film a 2018 Cannes-i fesztivált nyitotta, én pedig a 2021-es Cannes-i fesztivál nyitónapján néztem meg. 8 hónap után az első film, amit moziban láttam, és nem online vetítésen.
Talán nem annyira rossz a film, ahogy a százalék mutatja (68% jelenleg), de azért meg kell hagyni, hogy túl van nyújtva, és feleslegesen titkolóznak annyit. Amit mindenki tud, banális dolognak mondhatnám, hát nézőpont kérdése.

#Lumiere
#€film

Nem egy nagy film/sztori. Viszont újra ráeszméltem, hogy Penélope Cruz és Javier Bardem mekkora színészek! Imádat.

Penélope Cruz egy leheletnyit színpadias volt (ha lehet ezt mondani egy színésznőre :), a történet maga pedig kiszámítható.A 132 percet teljes mértékben túlzásnak érzem egy ilyen történet kifejtésére.

Nem mondanám, hogy gyenge kezdés után erős visszaesés, mert legalább az eleje jó volt, fokozódott a hangulat, viszont a vége számomra teljes káoszba, értelmetlensége fulladt.
Javiert és Penélopét egyenként is szeretem, így együtt pedig különösen odáig vagyok értük. A kettőjük között lévő tagadhatatlan kémia a leglaposabb jelenetet is felpezsdíti, viszont itt a történet meglehetősen zötyögős volt a vége pedig csapnivaló.
A történet előrehaladása során egyre többet tudunk meg a szereplők közötti kapcsolatról, a közöttük fennálló vagy eltagadott érzelmi kapcsolatról, a mindent belengő ki-kinek tartozik, ki-kit csapott be, vert át, játszott ki és rövidített meg problematikáról.
Viszont ez még mindig nem magyarázza meg, hogy miért pont azok az emberek rabolják el a nő lányát. És hogy OK, akkor pénz kifizetve, lány megkerül, de akkor most kivel mi lesz?
Úgy mennek haza Argentínába a lánnyal, mint ahogy Pilátus mosta a kezeit: lány megkerült, az, hogy ebben most ki ment tönkre lelkileg és anyagilag, vagy mindkettő, kit érdekel?
Nem érzem az ingerenciát, hogy újranézzem a filmet.