Julieta (2016) 72% 56★

Almodóvar 20.filmje, írják, hogy a „nagy visszatérésnek” is vehetjük az utóbbi három alkotásához mérve. Nekem a Megtört ölelésekkel és A bőr, amelyben élekkel nem volt különösebben bajom, a Szeretők, utazókat meg nem láttam.A régebbiekhez képest valóban volt egy kis hullámvölgy. Nem vitatom a hozzáértők véleményét, örülök, hogy a Julieta megszületett. A történet Alice Munro két novellája alapján jött létre, én ezt utólag tudtam meg. A Julieta csak színeiben harsány, egyébként egy komor és szomorú visszaemlékezést mond el. Az erős női szerepek mellett a férfiakat alig vesszük észre, nem is rajtuk kell legyen a hangsúly. Két idősík, tragikus életek, jóvátehetetlennek érzett bűnök, elszakadások, megtalálások. Röviden ennyi, de Almodóvarosan tálalva. Csak nekem tűnt fel (ha nem tévedek), hogy a film plakátján, a felső képen, Julieta barna hajú, de a filmben sehol sem az? Az egyik legjobb jelenetből van, ahol a rendező kiváló ötlettel oldja meg az idő múlását.

Néhány filmet láttam eddig Almodóvartól. Nem kedvenc, de mindenképpen érdekes.
Ez a filmje is vegyes benyomásokat keltett bennem.

Egyfelől nagyon mély, hiteles jelenetek, válaszutak tárultak fel, másfelől nagyon sok kidolgozatlan, éppen csak érintett dolog került be a filmbe. Nem is volt rendesen befejezve. Ami nem azt jelenti, hogy valami egydimenziós végpontot vártam volna, de ez így azért nem volt az igazi.
Sok szimbólum is beleérthető a történetbe (láthattuk is a fiatal Julietat tanítani a görög mitológiáról), de nekem nagyon lazán odavettettnek tűntek ezek. Valahogy olyan, mintha valami éles fekete-fehér kép szélét direkt elmosnánk, felégetnénk photoshoppal, hogy antikabb hatása legyen az egésznek.
A színésznők kiválóak (mindkét főszereplőnőt a szerepe alapján jelölték is a legjobb európai színésznő díjára (Európa Filmdíj)).
Almodóvar előszeretettel fogalalkozik női történetekkel, de nem igazán értem, hogy pontosan mit is akar mondani.
A film egyébként elég sikeres, többek között jelölve volt tavaly Cannes-ban Arany Pálmára is.

Mindenképpen érdemes megnézni, főként a két főszereplő színésznő miatt.
(Én egyébként a filmet pont Adriana Ugarte miatt néztem meg, akit még a Kártyavárak/Castillos de Carton-ból jegyeztem meg magamnak.)

Végre újra egy jó film Almodóvartól. Úgy kellett ez nekem, mint egy falat kenyért, mert a rendezőt nagyon nagyra tartom, főleg a korábbi műveit, de az elmúlt időszakban nagyon nem találta az a jellemző hangot, amiről pár kocka alatt felismerhető volt a kéznyoma. Most részben visszatért, szép rendezéssel, jó történettel, karakterekkel, drámával, jó színészekkel. Öröm volt nézni, annak ellenére, hogy nem vidám a történet. Meg fogom még nézni a későbbiekben is, ha kell megnyugvás egy új, gyengébb Almodóvar film után.

Az egyik kedvenc rendezőm. És messze nem ez a legjobb a filmje, de bőven a jó kategórián belül.
Leginkább a színkezelése tetszett, harsány, festményszerű, és végig feszítő ellentétben áll a szomorú, bensőséges történésekkel.

Ebben a filmben a plakátja a legjobb. Az 10 csillag. A film max. 5. Kár.

Mély érzelmeket felkavaró, megindító és elgondolkodtató film egy anya-lánya kapcsolatról és előzményeiről.
A plakátot a film egyik legjobb jelenetéből alkották meg.
Sokat nem tudok róla mondani, egyszerűen még ülepednie kell.
Nézzétek meg Ti is! Nagyon-nagyon jó film!

A befejezéssel nem voltam kibékülve, nem tetszett ez a nyitott vég. Meg kell hagyni, Almodóvár elég sajátosan nyúlt a gyász-hibáztatás kettőséhez, de ez olyan…lefojtott volt nekem. Nem tudom. A színek, az operatőri munka és a színészek játéka pazar, de a történet…az elején keményen beszippantott és vitt előre, de aztán a végére számomra kifulladt.