Machine-Gun Kelly (1958) 77% 3★

Fel nem fogom, mitől függ egy korai Roger Corman film milyensége, minősége, kedvelhetősége. A jellegzetes szörnyfilmek és a nagyon elhivatott, mégis orbitális hülyeségnek tűnő Teenage Caveman, de főleg a Ski Troop Attack után a Machine-Gun Kelly több is, mint felüdülés. Ez egy teljesen korrekt és modern szemmel is felvállalható film noir mozi, amiben Charles Bronson is kimagaslóan jó, és a film finom részletei is teljesen rendben vannak.

A címszereplő gengszter történetének – mondjuk úgy – nagyjából valóságon alapuló feldolgozása meglepően összetettre és kis költségvetése ellenére igazán hangulatosra sikerült. R. Wright Campbell, aki nem mellesleg a Teenage Caveman szellemi atyja is, sokféle árnyalatot húzott rá az alapesetben géppisztollyal hadonászós, pénzben fürdőzős bankrablós alapsztorira, ötleteihez pedig ezúttal sikeresen alkalmazkodtak Corman filmezési módszerei.
Nagy előnye a filmnek, hogy bár vélhetően kútfőből dolgozva, de meglepően eleven, érthető és gyarló figurát kreált Kellyből. Fóbiás rettegése a haláltól és keménysége mögött a Bronson által fel-felnyitogatott gyengeségei, befolyásolhatósága jóval életszerűbbé teszi őt a legtöbb film noir gengszternél. Susan Cabot mint erős és Kellyre nagy hatással lévő, domináns női karakter is egyedülállónak tűnik a sok haszontalan, maximum csak mitugrász kortárs női figura között, ráadásul remek színész és mindvégig veszélyesen érdekes marad a képernyőn.
A filmezés ihletett, bár kevés pénzből készült a produkció és nagyjából csak a felhasznált autók adják tudtunkra, időben nagyjából hol járunk, Gerald Fried zenéje remek atmoszférát teremt, sokkal jobb munkát végzett, mint a Cormannek gyakran bedolgozó, amúgy jazz muzsikusként korszakosan elég jelentős, de a filmzeneírást erősen sumákoló Fred Katz. Kimondottan emlékezetesre sikerült a filmet nyitó bankrablós szekvencia, ahol még művészi kamera-beállításokkal és árnyékjátékokkal is próbálkoztak feldobni az egyébként szigorú tárgyilagossággal képileg tényleg kissé sivár összképet.
Charles Bronson pedig szinte természetesen önmaga, alakítása kerek egész, szerethető, nincs benne hiba.

Elképzelhető, hogy ez a korai Corman-életmű legjobb darabja, én mindenképpen ajánlanám megtekintésre.

Machine Gun Kelly Bronson egyik első főszerepe volt, az 50-es években készült fekete-fehér gengszter film, amiben nincsenek pozitív hősök inkább csak anti-hősök.
A film jól kezdődik; a párbeszédek nélküli bankrablásos rész nagyon tetszett, köszönet érte a rendezőnek Roger Corman-nak, aki később a sok zs-kategóriás filmmel lett „ismert”. A befejezés is megérte a figyelmet. Kár, hogy a film nagy részében Kelly a fegyverét inkább csak ölelgette, mint hogy használta volna.
Ugyan a közepe egy kicsit unalmasra sikerült, de Bronson játéka kárpótol ezért, és érdemes megnézni, kár hogy idősebb korában már inkább csak ott volt a kamera előtt, amikor így is tud színészkedni.