Ma Rainey: A blues nagyasszonya (2020) 70% 52★

Úgy érzem a film előzetese elég félrevezető. Én ugyanis úgy mentem bele ebbe a filmbe, hogy egy könnyedebb, már amennyire egy a 20. század elején játszódó afroamerikai főszereplőkkel dolgozó és az USA-ban játszódó történet könnyed tud lenni, életrajzi filmet fogok kapni, egy kis blues-zal, ehelyett ez egy elég kemény kamaradráma.
Maga a film nem volt rossz, de engem nem igazán vett le a lábamról. A színészek jók, a kosztümök és a díszlet szép, a kor hangulata szerintem remekül átjön, de a feszültséget szerintem nem tudja végig fenntartani a film, ami miatt a végén lévő csavarok nem tudnak elég nagyot ütni. A dalok szinte életre keltik a történetet, de a kamaradrámák kliséi kicsit belerondítanak a képbe nekem, bizonyos csavarok szinte kiszúrják az ember szemét. Összességében nem rossz ez a film, de szerintem jobban is meg lehetett volna csinálni, remélem a kosztümökért,a zenéért vagy esetleg a díszletekért fog majd valamit kapni a díjátadókon, mert azok tényleg remekül sikerültek.

szeretem a bluest, ez a korszak kedvenc, szerettem ezt a filmet is. mivel kamaradráma, nagyon fontos kiemelni, hogy erős szereplőgárda gyűlt itt össze, akik a hely szűke, fojtottsága ellenére is, vagy épp azért a hátukon vitték a cselekményt. Viola Davis-ről nem kell sok szót ejteni, én még rossz szerepben nem nagyon láttam ezt a nőt. Chadwick Boseman szikrázóan csapong a forrófejű Levee szerepében. olyan mélység és magasság van pusztán egy-egy nézésében, hogy húú (ez volt az utolsó szerepe.:( azt olvastam a kollégái se tudtak róla, h a forgatás alatt kezelésekre járt. a fizikai törékenysége sajnos szemmel látható. a 2020-as gyér filmes felhozatalban Oscar esélyesnek gondolom az alakítását és nem azért mert màr csak postumusz kaphatja meg). A mellékszereplők is a főszereplők nyomában járnak itt, főleg Colman Domingo és Glynn Turman.
A 2016-os Kerítések azért műfajában jobban tetszett (ha már August Wilson könyve nyomán készült mindkettő), de a Ma Rainey meg a korszak miatt. mindkettőt erősen ajánlom azoknak, akik szeretik az afroamerikai életérzést, kultúrát, zenét (!), akik nem hümmögnek a Black Lives Matter hallattán, mert mindenkor aktuális sajnos a téma.

Aki a trailer alapján egy kis könnyed, zenés szórakozásra számít, csalódni fog a filmben.
Pedig jó film, csak egész más hangulata van. Nehéz film. Mondjuk a blues sem az a habkönnyű műfaj, szóval ez rendben is van így.
Viola Davis fantasztikus és az egész casting nagyon rendben van, a mellékszereplők is tökéletesek.
Egyedül az zavart, hogy nem lépett át jobban a színpadi mű korlátain-kötöttségein: ami jól működik a színházban, közel sem biztos, hogy ok a filmvásznon. Szívesen megnézném színpadon is, de valószínűleg a film is újranézős lesz.

Fantasztikus történet, fenomenális cast, szebbnél szebb dalok!

mindig is a színházat tartottam a színészlét mesterfokának, és ez a film (ami egy tony díj nyertes színdarabon alapul) valóban mesterkurzus színészetben. van valami olyan intimitás egy színdarabban, amit egy a film szakba, mint fogalom, soha nem fog tudni elérni – a tér amit a karakterek kapnak, a hosszú időn át futó jelenetek, a monológok és a dialógus nyerssége – ám ez a film mégis hibátlanul teljesíti ezt a teljesíthetetlen feladatot.
egy darabka kultúra, ami nem nekem szól, egy darabka kultúra aminek a valódi mélységét nem fogom soha teljesen megérteni, de egy olyan darabka kultúra amiről tanulnunk és tudnunk kell és ami elemi része mind a mai zeneiparnak mind a rassz-kérdésnek.
zseniális zene, zseniális hangulat, zseniális színészek (chadwick és viola teljes mértékben elviszik a showt).
nézzétek meg.

Blues, Viola Davis és Chadwik Boseman – emiatt a három dolog miatt már megérte megnézni ezt a filmet. Szeretem a blues zenét: minél szomorkásabb, annál jobb. Viola Davis alakítása mindig találó: minden egyes darabnak a mélyére ás, amikor őt látod a vásznon, nem őt látod, hanem a karaktert: teljesen elbújik mögé, átlényegül. Chadwick Boseman pedig: mire megismertem, és megszerettem a játékát, már itt is hagyta e földi színpadot.
Valós kép a ’20-as évek Amerikájának mindennapjairól, a sehova sem vezető ajtókról, a folyamatos falakról, melyeknek eltüntetését ígérték a délről északra költöző feketéknek. Érdemes időt szánni erre a filmre.

Mielőtt megnéztem volna mi alapján íródott ez a forgatókönyv,már tudtam,hogy színdarab. Csak sajnos ami egy színdarabban a legjobb az hiányzik a legjobban;a személyes jelenlét. Bár lehet velem van a hiba,nekem a színdarab csak élőben az igazi. De úgy tuti elképesztő lett volna. Viola mint mindig most is fantasztikusan játszik. A zene is elképesztő.És nálam ezzel ki is merült a megjegyzésre érdemes listam. Ha nem ezt az évet írnánk,akkor nem került volna Oscar esélyesek közé. Na jó Viola talán. De a többi csak az elmúlt évnek köszönhető.