Kedvencelte 3

Várólistára tette 38


Kiemelt értékelések

balagesh 

Mindig fontosnak tartom átgondolni, hogy miért is nem működik valami, ami akár működhetne is. Mert valljuk be, a szöveges értékelésekből is kijön, ez a movie nem sikerült. Sajnálom, hogy Idris Elbát meg ezt a Luther nevű figurát így elpazarolták. Idris Elbáról amúgy is azt gondolom, hogy bőven, bőven lenne mit kihozni belőle. Ahogy végigvettem, úgy látom, ez a film ezer sebből vérzik (és mégis azért talpon marad). Először is a gonoszunk egy paprikajancsi. Nincs mit szépíteni, brutál rossz választás volt ez. Hozzá kapcsolódva, azokban a filmekben, ahol hamar megismerjük a gonoszt, vagy a kergetőzés, vagy az intellektuális/erkölcsi tét hangsúlyosabb szokott lenni. Előbbinél néha olyan volt az egész, mintha csak egy zsebtolvajt akarnának elkapni, de aztán átcsaptak a megasztikusba. A tartalmi tétet, vagyis a pszichopaták érthetőségét meg maguk sem vették egészen komolyan. Kár érte.

Irasalgor 

Összességében véve, aki szereti a komorabb hangvételű krimiket, amik megidéznének akár egy Gyilkos Elmék részt is, valamint szintén szeretik a brit tempójú, lassabb, de mégis modernebb bűnügyi történeteket, ők nagyon jól fognak szórakozni rajta, hiszen minden bőlére eresztése ellenére az eset és megoldása érdekes, a színészi játékok kiválóak, valamint az akciórészek is kellemesek. Más kérdés, hogy a kétórás játékidő hosszú, valamint azért túlzott komplexitást senki se várjon tőle, míg néhol a karakterek azért a logikát is mellőzik a tetteikben.

Értékelés: 6/10

1 hozzászólás
Andaxin 

Inkább nézzük Harsányi Gábort az Illetlenekben, az vállaltan vígjáték. Egy 60 éves Harsányi-alteregot egy 190 centis benga fekete rendőr képtelen kiiktatni. De legalább nem fázik a havas zimankóban kigombolt szövetkabátban.

Kincsanna 

Totálisan érdektelen volt a film, se a főszereplő, se a női főszereplő, se a főgonosz nem érdekelt egy kicsit sem. Felszínes maradt, pedig a sztoriban és a színészekben is lehetett volna több.

STVN 

Andy lopja a show-t, Elba hozza a tutit, mint mindig. A sztori beteg, de nagyon, a film kliséhalmazzal teli, de azt kaptam amire számítottam, tehát „jóvanazúgy”.

4 hozzászólás
Badiga

Nevetséges volt az egész film. A leirás alapján egy izgalmas,bonyolult filmre gondoltam. Ezzel szemben a nagybarab főkapitány,még egy fele akkora embert egyszer sem volt kepes megütni,lelöni,fejbevágni stb. A zsarolási módszerek sem derültek ki sajnos,így az is teljesen érdektelen volt. Az egész film egy 60 kilós elmebeteg, érthetetlen tevékenységéről szólt.

1 hozzászólás
RedStorm 

Érdekes az alaptörténet. A sorozatgyilkos módszere hátborzongató volt, amitől már az első percekben baromi izgalmasnak gondoltam a filmet. Nagyon jó is lett volna az egész, de helyenként banális hibákat vétettek a szereplőink, ami idegtépő volt olykor. spoiler Összességében izgalmas, pár logikai hülyeséget leszámítva abszolút élvezhető film volt.

Kontra_Judit 

Érdekes film volt, izgalmas, de úgyis sejthető volt a végkifejlet.
Nem kedvelem a szadista gyilkosokat :(

Peter_Lehoczký

Ki merem jelenteni, és nyugodtan sértődjön meg bárki (vagy tiltsanak le a modok):
aki erre a filmre 70%nál többet ad (főleg most, hogy már úgyis 70-en áll), annak vagy nagyon fura az értékelési skálája, vagy meglehetősen igénytelen. Mindkettőnek lehetnek egyénen kívűli, objektív okai, ezt elismerem. Pl. ha valaki (szinte) napi szinten éhezik filmekre, akkor alighanem elég sok pocsék művet látott. Viszont inkább azokat kéne lejjeb pontozni, nem pedig a „hát azé egész jó film, és hát imádom X.Y-t” jellegűeket túlértékelni.

Szilvia_Pribék

Testre szabott szerep Idris Elba számára.
A film kellően beteg, sötét és baljós.
Némileg klisés, de ez még belefér.

A háttérzenéje remek.


Hasonló filmek címkék alapján