Lopott idő (2011) 78% 653★

Jól indult, kb. a bamba nézésű csaj felbukkanásáig rendben is volt. Aztán kezdtek zavarni a logikai hibák, meg a bénaságok. Utána már figyeltem őket. pl. hogy tud úszni egy gettóban nevelkedett srác, aki életében először lát tengert, ja és egyből keringőzni is tud, biztos táncórákat vett a nyomorban. Meg ott az a kislány, ez minek kéregeti az időt, ha 25 évtől számol vissza… Meg milyen fail az a rendőr, a bűnözők, mindenki. Meg az a nyomorult tűsarkú. Minek mindig abban rohangáltatni a nőket..

Az alapkoncepció jó volt és a világ érdekes.
Az időalapű társadalom rengeteg lehetőséget tartogatott, azonban mégsem használták ki jól.
Nem igazán értettem, milyen alapon tudnak időt adni egymásnak az emberek, ilyenkor mindkét fél kell hozzá? Mert máskülönben bárkitől simán le lehetne nyúlni egy kézfogással.
A film második felére leült és egy Robin Hodd, vagy Bonnie és Clyde történetet kaptam, ami messze nem volt annyira érdekes.
A negatív karakterek is annyira semmilyenek voltak…
A film vége pedig abszolút cukormáz.

Az alapkoncepció az évtized filmjévé tehette volna ezt az alkotást, igazán egyedi történettel. De nem tette. A megvalósítás olyan semmilyen érzést hagyott bennem, pedig remekül indult. Sajnálom, hogy nem aknázták ki jól a cselekményben rejlő lehetőségeket, így csak egy ötletes, de felejthető művet kapunk.

Már nagyon sokszor láttam ezt a filmet, és azt hiszem azt mondhatom, hogy az egyik kedvencem. Amikor megnézem mindig azon gondolkodom, hogy én melyik zónában élnék, és mindig rájövök, hogy ott, ahol Will..

(2012.feb.17.)
Hú, hát én nem is tudom, hogy hol és hogyan kezdjem. Én ennyire megosztó filmet talán még sosem láttam. De tényleg. Itt nincs olyan, hogy „elmegy…”: vagy tetszett, vagy nem. Slussz-passz.
Időt kell neki adni. Az elején még én is kicsit ferde szemmel néztem a filmet, hogy ugyanmááár… Mi a jó fenét dörzsölgetik ott össze a csuklójukat…?! De aztán ahogy forgott a film, telt az idő, és bekapcsolódott ez a Henry Hamilton-szál, na onnantól kezdett nagyon érdekesnek lenni. Elképesztően nagy igazságokat fogalmaz meg. Ha csak úgy nézi az ember, hogy teljesen a földön marad, nem is próbál elvonatkoztatni, akkor persze, hogy rávágja, hogy ez egy baromság. Ha viszont kicsit a dolgok mögé is néz, akkor látni fogja a lényeget, és értékelni is fogja a filmet. Én először egyedül néztem meg (miután hallottam jó pár negatív kritikát ismerősöktől), aztán – mivel elég nagy hatást gyakorolt rám a film – anyummal és tesómmal együtt is nekifutottunk. Felkészítettem őket rá, hogy eleinte biztosan ők is csóválni fogják a fejüket, de próbálják észrevenni, hogy mit akartak ezzel a filmmel közvetíteni a készítők. Így is volt. :) Megértették, érezték a lényeget, és őket is teljesen elvarázsolta ez a cirka másfél órás sztori. Szóval tessék kivárni, és nem az első pár perc után rávágni, hogy én ezt nem nézem tovább…
Ebbe benne van minden (a való életre kivetítve):
– Az emberek szenvtelensége egymással szemben: ha egy embertársuk bajba kerül, inkább elfordítják a fejüket, még akkor is, ha módukban állna segíteni… (buszos jelenet)
– Nem lenne ekkora nyomor a világon, ha nem tátongana ekkora űr, ekkora anyagi különbség a gazdag és a szegény réteg között. Ha mindenkinek ugyanannyi jutna (ahogy a filmben is mondják: márpedig jutna…), mindenki képes lenne egy megfelelő életszínvonalon élni, senki sem halna bele a nincstelenségbe…
– A túl sok pénz sokszor többet árt, mint amennyit használ. (Borel esete…)
– … és még napestig tudnám folytatni, mennyi mindenre rávilágít ez a film. Lehet sablondumaként is felfogni ezeket a gondolatokat, mégis szükség van rá, hogy újra és újra a képünkbe vágják, mert gyakran hajlamosak vagyunk elfelejtkezni róla, hogy milyen értékes is az élet, és mennyire sokat számíthat olykor egyetlen perc, vagy pár másodperc is…
Aki ezt a filmet egy sz@rságnak nevezi, értékelhetetlen baromságnak, annak vagy nincs még azokon a magaslatokon az érzelmi/értelmi szintje, hogy kellően befogadja ezt a filmet, és ne csak egy idióta kitalációt lásson benne, vagy pedig ő maga sem ismeri, milyen érzés nélkülözni, és akkora empátiával sem rendelkezik, hogy egyáltalán el tudja ezt képzelni… (A „nekem nem tetszett a kivitelezés” és az „úgy ahogy van, egy baromság, miért is kellett leforgatni” között azért óriási a különbség.)
A színészi teljesítménnyel sem volt nekem semmi gondom. Justin Timberlake-et nem tartom rossz színésznek, és a másik főszereplőre, Amanda Seyfried-re sem tudnék semmi rosszat mondani. Bár ezzel a totál parókaszerű hajjal számomra inkább egy „lecsúszott sarki…” érzetét keltette, mintsem az úrinőét. :)

Egy dologban teljesen biztos vagyok: nem most láttam utoljára ezt a filmet. Nálam kedvenc lett. Végre egy film, ami nem a jól bevált kliséket ismételgeti, hanem bátran az arcunkba tolja a véleményét, mondanivalóját, mer komolyabb gondolatokat felvetni, és nem csak a szokásos akció-csihipuhi, meg romantikus nyáladzás, ami a „modern” filmek zömét jellemzi… Ez már nagyon kellett.

Eddig háromszor láttam.
Egyszer egészen fiatalon, még mikor piacra dobták, akkor eldobtam tőle az agyam.
Másodjára tíz évvel később (tehát nem olyan régen), akkor már csak: jó ez még mindig, de ennél vannak már jobbak is.
És most: és most azt mondom, hogy nem öregszik szépen. Felnőtt fejjel már látjuk a hibáit, hogy se elej, se vége, buborékvilág, és sok-sok baki és totál banális érvek, hogy mit miért csinálnak, mit és hogyan nem szabad. Sajnos, ha átgondoljuk, és tényleg megpróbáljuk komolyan venni, akkor csak egy bohóckodás lesz belőle.
Ez van, a fejlődés megállíthatatlan, az IQ-nk is minden héten egyre jobban igénybe van véve, ezért ez a film már komolytalan. Ráadásul Timberlake és Seyfried között semmifajta kémia nincs. Én meg még anno látni véltem ott valamit. De nincs. :/ Egynek jó csak. És ne vegyük komolyan.

Szeretem ezt a filmet. A Robin Hood történetet sikerült ezúttal sci-fi környezetbe helyezni, de nagyon ügyesen, hangulatosan valósították meg… felismerhető az alapanyag, különösen a főbb szereplők, de egyben annyi helyen csavar a dolgokon, a kérdéseken, hogy mégis a maga módján egyedi marad. És az sem utolsó szempont, hogy a Nottingham bírájával analóg karaktert ebben az egy feldolgozásban kedvelem, mert a Cillian Murphy által megjelenített figura szerintem az egyik legkidolgozottabb, és legmegérthetőbb jellem a történetben. Sokszornézős, izgalmas, és nem utolsósorban elgondolkodtató film is.

Egymillió évig is várnék Rád…

Van ennek a mozinak egy olyan olvasata, hogy igazából jó: eredeti az ötlete, jó ízléssel sikerült ezt kivitelezni, Justin Timberlake jó benne, mármint milyen vastagon kinőtte már a vele kapcsolatos régi sztereotípiákat, jó színész lett, és még Cillian Murphy is jutott ide, és tényleg, nincs itt semmi baj…

Meg van egy olyan olvasat is, hogy ez a cucc valójában nem jó, és erről egyetlen egy dolog tehet: az az eredeti, jó ízléssel kivitelezett, mégis szürreálisan nagy hülyeségnek bizonyuló alapötlete. Mert hát érti az ember, hogy okos sci-fi mély mondanivalóval, meg korunk gazdasági egyenlőtlenségeinek naturalista allegóriája szeretne lenni az egész cselekmény, de ez nem ellenpontozza a tényt, hogy a moziban felvázolt jövőkép teljes mértékben a lehetetlenséggel határos, egyúttal egy annyira sötét disztópia még legvázlatosabb skicceiben is, hogy olyat talán még nem is hordott hátán a kultúránk. Azt gyorsan idevetném persze, hogy mondjuk egy sci-fi novella formájában, irodalmi esztétikummal megtámogatva, avagy egy mostaninál sokkal elvontabb, művészibb filmes megvalósítással elérné a célját ez az allegória*, azonban a Lopott idő nagyon komolyan veszi magát és kimondottan belekényszeríti szürreális világképét egy földhöz ragadt akciófilm kereteibe. Ez tulajdonképpen a problémája.
Ez a világ ugyanis látványosan működésképtelennek tűnik, sokkal működésképtelebbnek, mint bármelyik klasszikus, az emberi tömegek elnyomásáról, gettósításáról szóló jövőkép, hisz az emberi mivoltot sokkal drasztikusabban tapossa sárba, mint akár a Snowpiercer vasúti szerelvényének sajátos mikrotársadalmi rendje, vagy a Mátrix és a Terminátor széria embereken uralkodó gépeinek elnyomása. Pontosan emiatt tűnik teljesen hiteltelennek a film száz százalékban kortárs környezete, amiben érződik némi amerikai hatvanas/hetvenes évek nosztalgia, plusz az autók és fegyverek designja kapott valamiféle „kamu-modern és mégis vintage” löketet. Nehéz komolyan venni egy filmet, amiben a génmanipuláció és az emberi élet vagyonosított értéke ennyire aljas irányba terelte a létünket, de közben minden más úgy néz ki, mint a 2000-es évek Los Angelesének lepukkadt külvárosi mindennapjai.

Lett azonban egy kevésbé feltűnő, de működőképesebb vetülete a történetnek, ez pedig az örök 25 éves kor és az általa megtestesített fiatalság-kultusz. Úgy tűnik, korunk egyik legélesebb osztályszakadéka a vagyonon kívül a kor lehet, és bár a film koncepciójába nem fért bele ennek mélyebb kibontása, van abban valami elgondolkodtató, hogy akár százévesen is örök 25 éves koruk ellenére a film szereplői közül szinte senki sem jut el a bölcsességnek arra a szintjére, ami megkérdőjelezhetné a fenntartott rendszer, illetve általában ennek a fajta életnek az értelmét. Lehetséges, hogy az élet ilyen szintű, percre pontos predesztinációja és tétnélkülisége visszafogja az ember szellemi fejlődését? Talán ezért is tűnik sokszor modern korunk is egyre lélektelenebbnek és embertelenebbnek? Ezt alátámasztandó, a mindennapi betevő percekért robotoló tömegek látványosan ingerszegény környezetben élnek, látszólag nincsenek kulturális igényeik sem, de egy ennyire lealjasodott társadalomnak nem kellene szükségszerűen a kihalás szélén táncolnia?
És hát a fiatalságkultuszra a film is szívesen felül, hiszen a karakterek nem egyszerűen fiatalok, hanem arcpirítóan szépek is, maximum a történetben elfoglalt szerepüktől függően hol fasisztoid seggfejek, hol jófej koraérett Robin Hoodok.

A konceptuális összetarthatatlanság egyik érdekes jele egyébként, hogy az időt a moziban apró fémdobozokban „tárolják”, ergo a bestiális, nyílt utcán egymástól aprópénz helyett életidőt rabló csőcselék sokkoló érzete mellett a főhős végül ugyanúgy széfeket fúr meg, bankokat és pénzszállító kocsikat rabol ki, mint egy hagyományos szegény-gazdag akciófilm magát Robin Hoodnak képzelő hőse… Nem nagyon, de komolyságához mérten meglepően bántó a film vége is, ahol a spoiler.

Mindezzel együtt nem tartom a Lopott időt nagyon rossz filmnek, éppenséggel a kortárs akciófilmek között joggal találhat valamiféle helyet magának. Van akkora, ha nem nagyobb létjogosultsága, mint nagyobb sztárokkal prezentált kevésbé ambiciózus moziknak. Stílusa és lelke kétségkívül van a filmnek. Csak hát amit benne látunk, az bizonyos szempontból tényleg hülyeség.

*Mert az üzenet végül is valid, a technológia a XXI. században konkrétan pénzben kifejezhető értékké tette az időnket, pontosabban a figyelmünket, amiből minél többet áldozunk amúgy erre talán nem is érdemes dolgokra, annál jobban keresnek bizonyos személyek – és hát a Facebook meg Insta előtt töltött időt tényleg nem fogják nekünk jóváírni később, szóval…

Hát tetszett is meg nem is. Izgalmas és pörgős volt, ugyanakkor egy kissé elszomorított.
Egyszernézősnek elment!