Várólistára tette 74


Kiemelt értékelések

Sydney 

Nem állítom, hogy nem tetszett, mert ez nem igaz, de valami nagyon hiányzott belőle.
Liv Tyler miatt néztem meg, de a többi színészre sem lehet panasz. A kosztümök nagyon szépek, de ez az állandó sötétség… Ami persze érhető, nem fényes délben próbálunk összeesküdni a fennálló hatalom ellen szépséges világos hátterek mellett, fehér ruhákban.
Remélem Kit Haringtonnak sikerül kinőnie Havas John-t.

Christinewinchester 

Kit és Mark Gatiss, valamint a történelmi háttér miatt néztem meg a sorozatot. Egyrészről látszik, hogy sok munka áll mögötte. A kosztümök, a „díszlet”, a fényképezés egytől-egyig kiemelekedő. A színészeket is eltalálták. A sztori is érdekes lenne, ráadásképp igaz történeten alapul, de sajnos ennél a sorozatnál csak „lenne”. Valami hiányzott, nem ültem tűkön, hogy mi lesz. Persze mondhatnám, hogy azért mert ismertem a történelmi hátteret, szóval nem lepett meg, de nem erről volt szó. Egyszerűen szinte érdektelen volt, hogy hogyan mutatják be a végkifejletet, de előtte is… Ami igazán kár érte.

Ms_Mississippi

Hááááááááát… vegyes az érzéseim. Egyrészt a kosztümök szuperek, a casting is, tényleg igyekeztek olyan embereket válogatni, akik hasonlítanak a történelmi alakokra, akiket játszanak. Kit Harrington kivételével, akihez a Csillagszemű juhász szerepe illene de a fanatikus forradalmár, aki haragszik a gyerekére, mert az a felesége belehalt a szülésbe…. nem tudom, nagyon nem. Egyszerűen nem volt hiteles.
A kosztümök mellett a díszlet is bámulatos, a sorozat nagy totálokkal és szűk terekkel is dolgozik, szemet gyönyörködtető volt, amit összehoztak. A kamera állással és a vágással is elég ügyesen játszottak, lesznek, olyan részek, amik emlékezetesek fognak maradni nekem pl: volt egy olyan beállítás mikor Mark Gattist sikerült úgy beállítaniuk, hogy az arca árnyékban legyen, de a szemére pont rásüssön a nap, kölcsönzött neki, valami földöntúlit, tényleg az ördögnek tűnt ott.
Mint történelem szerető a szívemet rengeteg kis hiteles apróság melengette, jó persze nem tökéletes, de látszik a törődés. A díszletek is teljesen elvarázsoltak,
Mégis nem az igazi, a szereplők, olyan egydimenziósak lettek, a jófiúk jó hosszan szónokolgatnak az igaz hitről és csak megy a blabla Cecil maga az ördög! blabla felsőbb úr. És valahogy senki se volt szimpatikus mert végig az járt a fejemben, hogy a semmiért vállalnak be kínzást meg borzasztó halált. És lehet azt mondani, hogy hát igen régen a vallás, ilyen fontos volt, de nem igazán, ide kapcsolódik a kedvenc történelmi személyem összefoglalása a hitről meg a halálról „Ha választhatok, inkább megtartom a fejemet, mint a lelkemet, mert abban biztos vagyok, hogy fejem van.” Norfolk 3. hercege, katolikus főnemes, jó 50 évvel a Gunpowder történései előtt, mikor ez az egész vallásos kettészakadós mizéria elkezdődött.
Szóval szerintem igazából a jófiúk csak egy nagy rakás vallási fanatikus és terrorista. Így inkább átpártoltam a gonoszokhoz, de nekik se lehet szorítani, mert ők meg végletekig gonoszok. Úgy ahogy volt ábrázolva I. Jakab békepárti politikája, de nem kapott sok szerepet. És sajnos a felesége sem Anna, pedig az egyik személyes kedvenc english queene consort-om, különleges karakter volt és ami azt illeti őt nem is akarták felrobbantani, mert katolikus volt, egyes történészek még odáig is lemennek, hogy támogathatta a cselt.

De igazából ez sem lenne baj, lehet nem szimpatikus emberekről is érdekes sorozatot készíteni, de ez nem sikerült. Maga a forgatókönyv az, ami megbuktatja az egészet. Egyszerűen nem érdekes, nincs jól vezetve, nincsenek érdekes párbeszédek, nincsenek összetett karakterek. Sajnálom, mert lehetett volna jó, a színészek ott voltak, pénz is volt rá, a forgatókönyvön kellett volna még dolgozni, esetleg még jobban utánanézni a történéseknek. Mert oké, hogy szuper korhű kivégzős jeleneteket forgatunk, de ne csak a brutalitáson legyen a hangsúly.

Ancsúr 

Megvan bennetek az az érzés, hogy „ez egy tök jó film, DE valami hiányzik belőle"?
Minden nagyon tetszik a színészi játéktól kezdve, az alaptörténeten át minden, DE valami hiányzik nekem. Meg nem tudom mondani, hogy mi, de hiányérzetem van a filmmel kapcsolatban. Azt sem tartom kizártnak, hogy a rövidsége az oka. Kicsit jobban is ki lehetett volna bontani a cselekményt, mert ez a történelmi háttér igen sokrétű, és igen sok helyről megközelíthető lehetne még.
Ugyanakkor kicsit érdekes volt megfigyelni a színészi csapatot is. Liv Tyler meglehetősen furcsa volt ebben a szerepben, és ilyen kinézettel. Ő és Kit Harington különös párost alkottak a filmben.

Trixi 

Guy Fawkes nevét sokszor hallottam már, de igazából nem nagyon tudtam hova kötni. Max a bábu jutott eszembe, amit egy bizonyos napon égetnek el. Nos, most megkaptam a történelmi hátteret is. A korszak elég vérszomjas. A vallás és a politika elég erős, ütős páros (hogy mennyi pszichopata repked a hatalom körül :O ). Mindkét fél ujjal mutogat a másikra, közben meg „csak úgy” hullanak az emberek. A kínzatásos jelenetek eléggé megviseltek, pedig a való életben tuti, hogy sokkal borzasztóbbak voltak. A sorozat néha belassul (bár ez engem nem mindig szokott zavarni), de a történelmi tények, a háttér a lényeg, és azokat ügyesen rakták össze, a látvány is pazar lett. Érdekes módon Guy Fawkes eléggé a háttérben maradt, mások szervezkedtek, ő csak besegített (legalábbis a film szerint). Mégis az ő nevét többen ismerik, hisz a bábu égetéses nap is az ő nevét viseli (és nem pl: Catesby-ét).

LooneyLuna23

Kicsit tartottam attól, hogy három rész alatt mennyire fogják részletekbe menően bemutatni a lőporos összeesküvést, én ugyanis egy olyan sorozatra számítottam, amiben felvázolják az előzményeket, a tervezés főbb fázisait, esetleg még az összeesküvés utóhatásait is. Ehhez képest az egész történetet csak összecsapták, bemutatták a mára már ikonikussá vált pillanatokat, szereplőket, és ennyi. Az előzetesek azt sugallták, jobban megismerhetjük Robert Catesbyt, a merénylet kitervelőjét, de sem az érzelmi, sem a gondolati világába nem nyertünk mélyebb betekintést, ellenben az összeesküvés leghíresebb figurájának, Guy Fawkesnak minden jelenetéről lerítt, mennyire ki akarják hangsúlyozni, hogy ő a nagybetűs, bátor, elkötelezett hős. Akkor most tulajdonképpen kiről is szólt a sorozat, kedves készítők? Az sem segített Catesby karakterén, hogy Kit Harington játszotta el, aki veszettül erőlködött, hogy komoly, elhivatott, eszes vezetőnek tűnjön, sokra azonban nem ment vele. Minden színésztársa, akár összeesküvői, akár egyéb részről, sokkal hitelesebb volt nála, valószínűleg ez is közrejátszott abban, hogy Fawkest központibb szereplőnek láttam, mivel az őt alakító színész mérföldekkel emlékezetesebb volt a tekintetével és a szűkszavúságával, mint Harington. Ami a korhűséget illeti, szép lett a látványvilág, a 17. századhoz igazodva nem spóroltak a kínzások és kivégzések bemutatásával, azonban a hosszas szóvirágokkal teletűzdelt dialógusok előadása helyenként hiteltelennek hangzott.
Összességében nézve kicsit azt érzem, hogy elpocsékolt idő volt a sorozat megtekintése, én több lényegi információt vártam volna mind történeti, mind karakteri szinten.

Kicsit bővebben a blogomon:
https://lunathelooney.blogspot.com/2020/07/minisorozat-…

Emese_Szalai 

Hol is kezdjem… Nekem ez most nem jött be.
A sorozatot Kit miatt tettem először várólistára (bizony ő az egyik alkotója is a sorozatnak!), majd én csináltam egy kihívást is itt Snitten, hogy minél többen nézzünk Kit Haringtont. *-*
Bevallom, nem kedvelem az olyan sztorikat, amik ebben a mocskos, undormány korban játszódnak. Rettentően undorító volt, átvitt értelemben is, nem csak konkrétan a mocsokra gondolok, hanem az emberi fertő minden nemére.
Maga a sztori szépen felépített (én egyáltalán nem ismertem az alapsztorit, abszolút ismeretlen volt számomra), a zene passzol. De kb. ennyi a pozitívum benne. Ez most nem jött be. A karakterek egy részét abszolút felesleges volt beletenni, a színészi játék is pocsék volt. Valami hiányzik belőle, nem tudom mi, de az nagyon hiányzik.
Bár elismerésem a készítőknek, amiért igazán spoiler

pernilla 

Mennyi jó színész és a díszletekkel is mennyit dolgozhattak. De a történetmesélés hihetetlenül unalmas és a végén nincs az az érzésed, hogy megérte megnézni. Kár érte.


Hasonló filmek címkék alapján