Liz in September (2014) 70% 6★

Európai szemmel nézni és… látni egy dél-amerikai filmet, ráadásul ebben a témában, az kihívás a javából. Nekem első nézésre feküdt a vonalvezetése, az apró mozzanatok benne, lett-légyen az egy elejtett mondat, vagy egy snitt a víz felett repülve, vagy éppen alatta, tulajdonképpen benne. Ezt leginkább azért emelem ki, mert a víz az érzelmek szimbóluma, méghozzá univerzális szimbóluma. A filmben a jelenetek többsége valamilyen formában kapcsolódik hozzá, példának okáért még egy rituálisnak ható fürdés is. Gyönyörű helyszínen forgattak, felér egy utazással. Amennyire szépek a képek, olyannyira fájdalmas a történet. Érdekesek voltak számomra a szereplők közötti apró interakciók, gesztusok. Már először is feltűntek ezek, csak nem tudtam hova tenni, egészen addig, míg most fel nem fedeztem, hogy egy színdarabból adaptálták. A sztori önmagában egyszerű, és klisés is, de itt is úgy vagyok vele, hogy nem ez a lényeg, hanem minden más.

Létezik-e közhely, amit ebbe a filmbe nem nyomtak bele? Nem hiszem. A heteró lány az elvadult leszbikusok közé keveredik, akik azonnal felosztják a területet, és kijelölik, hogy kié lesz a préda. Amennyiben ez életszerű példa, köszönöm, nem szeretném filmen viszont látni. Persze a lány azonnal beleszeret a számára kijelölt nőbe, hogy miért? Mert ezt írták a forgatókönyvben. Ennek folyamatát, netán a nőkre oly jellemző érzelmi dilemmát egyáltalán nem látjuk, azért jönnek össze, mert egy filmtől ezt várjuk, és amúgy is, egyértelmű, hogy szimpatikusak lesznek egymásnak. Számomra sajnos nem volt ez ennyire alapvető, végig kerestem a kettejük közti vonzalomra utaló jeleket, de még egy szikra se volt. Inkább csak egy közepesen felmondott lecke, amibe sem a készítők, sem a szereplők nem adták bele azt, amitől több lett volna egy elkapkodott, hanyagul összevágott és megírt jelenet halmaznál. Talán ha rövidfilm lett volna, de még ahhoz sem volt elég a tartalom. A szereplők maximum egy dimenziósak, néhányan kaptak egy sablonos backstoryt, remélve, hogy ez majd árnyalt karaktert farag belőlük, sajnos távolról sem. A bonyodalmat a legkézenfekvőbb betegség pár percben való bemutatásában látták, majd a végén még egy idilli családi képet is kapunk, feltéve a koronát erre az amúgy is nézhetetlenül gyenge próbálkozásra.

Igazán nem tudom mit gondoljak erről a filmről. Azon túl, hogy az Evat alakító színésznő ugyanazzal az arckifejezéssel csinálta végig az egész filmet – hozzá képest Steven Seagal egy grimaszbajnok –, a társaságban természetesen mindenki leszbikus volt, mert a baráti társaságok már csak ilyenek (csak az én társaságom nem ilyen valahogy), és a történet rendkívül erőltetett, én mégsem utáltam. A környezet teljesen elvarázsolt, sajnos olyannyira, hogy velem feledtetni tudta a film hibáit, az elképzelés amúgy elég jó is lehetett volna, csak teljesen át kellett volna írni. :D Lebeszélnék róla mindenkit, de az az igazság, hogy láttam már a témában sokkal rosszabbat is. Inkább azt mondom, hogy ne ezzel kezdjétek. :D