2020-ban járunk egy meg nem nevezett ázsiai országban, ahol is Genpo Shiori, vagy más néven Ciel egy hatalmas játékcég vezérigazgatója. Shiori egyben a Phantomhive család leszármazottja is, és mint ilyen, az angol királynő szolgálatában áll. Olyan eseményeket derít fel, amelyekkel a rendőrség… [tovább]
Kedvencelte 2
Várólistára tette 28
Kiemelt értékelések
Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy úgy tudtam megnézni ezt a filmet, hogy nem hasonlítgattam semmihez, mert nagyon minimális az előéletem a történettel. Kövezzetek meg, nekem ez tetszett. Igaz, hogy az animéből még csak olyan 3 részt láttam kb, de úgy gondolom, ez közelebb áll hozzám, mint az. Tetszettek Sebastian harcjelenetei spoiler, nekem a CGI szerintem rontott volna rajta. Bírtam benne a kis esetlen szobalányt, aki spoiler. Írták többen, hogy köze nincs a mangához, sem az animéhez, szóval most kicsit fel lett adva a lecke, hogy azokra kitérjek-e, vagy ha ez már úgyis tetszett, megmaradjak inkább ennél… hmm,hmm,hmm, azt hiszem folytatom az animét, és ha nagyon nem jön be, akkor megnézem megint ezt. :D
Nem tudok mást, mondani, nekem ez nagyon tetszett. Elég morcos tudok lenni, amikor megcsinálnak egy adaptációt, és tök más, mint az alap sztori, szóval lehet nekem sem tetszett volna, ha azokat látom előbb. De így, külön filmként kezelve, szerintem nagyon is jó.
Hány csillagot is kéne adni… abszolút bajban voltam ezzel az adaptációval. Még nem láttam végig a Black Butler animét, de mindenképp tervezem, mert fantasztikus, ahogy feldolgozza a klasszikus Faust történetet. Azért elolvastam a film leírását, és úgy döntöttem, úgyis sok változtatás lesz, talán kevesebbet fogok bosszankodni, és objektívebb leszek, ha most nézem meg.
A legzavaróbb benne, hogy logikátlan. 2020-ban vagyunk, de Ciel (nem, nem fogom Shiorinak hívni, arra később kitérek) viktoriánus ruhákban mászkál. Az olyan elemek, mint a szemben lévő pentagramma, simán megoldhatóak lennének, mégis spóroltak rajta. Mindenki stílusa angolos, pedig ázsiai környezetben vagyunk. Furcsa, kissé szürreális, nagyon nem passzolt.
A színészekkel igazából nem lenne gondom, de az ilyen szintű karakterkiforgatással azért vannak bajok. Ciel lány mivolta alapból nem zavarna, de… de zavar. Játssza színésznő, azzal nincs gondom, amúgy is öltözött nőnek a karakter, meg kisfiúról beszélünk, DN-ben is lenyeltem. De ne tegyék teljesen lánnyá, mert konfúz, oda nem illő, és sehogy nem veszi ki jól magát. A játékára nem lenne panaszom, maga a jelleme sem szűnt meg teljesen (azért akadnak változtatások), és még így is szerethető, de azért zavaró ez a változtatás, különösen, hogy az alapanyagban a kedvencem volt.
Sebastian máshogy néz ki, de ez zavar a legkevésbé. Vannak nagyon jó momentumai, ahol hozza azt a klasszikus, nem is olyan enyhén Mefisztói légkört, ami járt hozzá. Máskor viszont teljesen kifordult, nem lehetett érteni a reakcióit, és a film vége is meglehetősen furára sikerült.
A személyzet tagjai továbbra is komolytalanok, de pozitívum, hogy a film nem igazán törődött velük. Undertaker megfelelője pedig finoman szólva egy viccre sikerült.
Összességében, nem jó, de annyira nem is rossz. Láttam ennél sokkal rosszabbat, de mégis nagyon sok elveszett az eredeti üzenetből és karakterekből, akikért pedig nagy kár.
Még a kevésbé gáz élőszereplősök közé tartozik, de mai szemmel egyáltalán nem jó – de az eredeti se.
Eléggé látszott már az első fél órában, hogy eltérve az alapoktól, de próbálják az eredeti eseményeket bele passzírozni. Legalább is feltűnő bizonyos pontokon, hogy „Igen ezt ebből a történet szálból tépték ki és varrták bele”. Igazából ez a Live Action egy eléggé nagy csalódás volt számomra főleg mert egy filmnél sok látvány effektet tudnának használni ami meg adja azt a misztikus hatást amit az ember minimum szinten elvárna egy ilyen adaptációban.
De az az egészben a leginkább lehúzó súly, hogy még a kevesebb trükkel rendelkező színházi adaptációk is lekörözték minőségben. Jó lenne a film ha az egész szériából ezt nézi meg elsőnek az ember, mert az Eredeti mű és az animált feldolgozása magasra teszi a mércét. Meg bizonyos jelenetek amolyan „A történelem megismétli önmagát” feeling-et sugároz már csak az is ahogy a karakterek vinyonyúlnak egymáshoz. Meg Sebastian akció jeleneteit megcsinálhatták volna CGI-al vagy bármi filmes trükkel látványosabbra ha már egyszer természet feletti az egyik szereplőjük.
Végső soron nem lenne önmagában rossz, ha nem próbálna újítani a cselekményen miközben erősen kapaszkodik az elődje eseményeihez. De ha nem lett volna magason a Cím-hez viszonyult elvárási szint akkor talán még tetszett is volna.
Nagyon sokat gondolkodtam ezen az értékelésen.
Az a helyzet, hogy én majdnem a megjelenése után az anime ismerete nélkül láttam a filmet, ugyanis akkor kaptam meg az első laptopom és az egyik filmes oldalon szerepelt az új filmek között és felkeltette az érdeklődésem a leírás pedig az anime leírása volt és a végén hát furán néztem, mert nem egyezett a kettő! :D Később jöttem rá, hogy adaptáció. Még csak nem is hallottam akkor az eredetiről.
Filmnek egyáltalán nem rossz. Sőt! Ha valaki nem ismeri az animét, élvezhető a film.
De adaptációként tényleg vannak gondok benne.
Rengeteg a változtatás és ezzel még nem is lenne akkora gond, hiszen a modern kor ellenére is hozták ezt az elegáns viktóriánus légkört, de minek kellett a főszereplő nemét megváltoztatni könyörgöm? Csak hogy spoiler
De adaptációnak is elment. Élvezhető, érthető, szép a kamerázás és a látványvilág, a változtatások is jól működnek. A történet megy előre, a karakterek szándékai érthetőek.
Hiro Mizushimának nem ez az első komornyikos szerepe, szerintem ezt is remekül hozta. Ayame pedig azélt jól eljátszotta a „Bocchan”-t, még ha valójában Cielből egyszerre álruhás csaj lett.
Szóval, elején főszereplőnket fogva tartják, amikor is megjelenik az inasnak öltözött Michael Jackson, kinyír majdnem mindenkit, aztán tejföllel és keksszel zaklatja a férfinak álcázott hősnőt.
Na jó, az igazsághoz hozzátartozik, hogy németül sikerült néznem. :)
Se a mangát, se az animét nem ismerem, de amennyire utánajártam, az a viktoriánus korban játszódott. Itt megkapjuk ennek modernizált változatát. A világ Keletre és Nyugatra van felosztva, utóbbiban a Királynő uralkodik, aki Őrkutyáival próbál beavatkozni Kelet életébe.
A harcjelenetek főleg az inashoz, Sebastianhoz köthetők, amik eléggé jóra sikerültek. Ezüst étkezési késével mindenkit a Pokolra küld (érted, démon és Pokol), bár azt nem tudom, hogy mennyire lehetne velük megölni bárkit.
Látványvilága eléggé érdekes, a kastélyos részek túlságosan giccsesek voltak, a többi helyszín nagyjából oké, szerencsére kevés benne a gagyi CGI. A kastélyhoz még hozzá kell tennem, hogy ott járatták maxra a túljátszott előkelőséget.
A karakterek hatalmas kérdőjelek. Alapból nem értem, hogy főhősnőnknek minek kell férfinak álcáznia magát.
A másik hülyeség Rin, a kétbalkezes szolgálólány. A lakájt (vagy kit) kb. kétszer mutatják, de szinte semmi szerepe nincs.
Persze itt se ússzuk meg a szokásos túljátszottságot, a főgonosz mintha egyenesen a japán gore filmekből lépett volna ki.
A történet egy eléggé lagymatag nyomozás, egy hatalmasnak szánt fordulattal, de az is eléggé átlagosra sikerült.
Nyugodtan kikerülhető, nem ez alapján fogom pótolni az animét.
Eléggé átdolgozták, kicsavarták az anime-t de azért nem volt rossz. Kicsit fura volt hogy Ciel lány és más a neve meg a kora is de a végére megszoktam.
Népszerű idézetek
Csalás, kegyetlenség, rútság… az emberek rosszabbak a démonoknál is. Én sem vagyok különb. Romlott vagyok belül.