A belső palota mélyén él egy különleges hitvese a császárnak, aki pozíciója ellenére nem szolgálja a császárt, és akit Holló hitvesként ismernek. Azok, akik látták, azt mondják, hogy úgy néz ki, mint egy idős nő, míg mások szerint úgy néz ki, mint egy fiatal lány. A történetek arról szólnak,… [tovább]
Koukyuu no Karasu (2022–2022) 23★
23' · japán · animációs, dráma, fantasy, sorozat, történelmi, krimi, anime 13
1 évad · 13 rész
Szereposztás
Kedvencelte 8
Várólistára tette 33
Kiemelt értékelések
Ez egy gyönyörű anime volt: a zenék, az animáció (bár a hölgyekre több figyelmet fordítottak, az biztos), a főbb karakterek, a szinkron… Nagyon tetszett a történet, Shouxue pedig egy rendkívül kedvelhető női főszereplő. Igaz kicsit tsundere, de tökéletesen érthető miért viselkedik úgy, és nem csak azért az, mert ez az alkotónak a fétise. A neveltetése és a vágyai csapnak össze benne, úgyhogy nehéz neki kinyílni mások előtt. A többi karakter ugyan nem volt annyira kidolgozva, mint ő, de azért kedvelhetőek voltak. Az ügyek is érdekesek voltak, de a főbb konfliktusnak még közel sincs vége, úgyhogy nagyon remélem, hogy lesz folytatás (nagyjából a light novel első két kötete lett adaptálva és van neki vagy hét kötete). Az egyetlen olyan szezonos anime volt, aminek a végében nem kellett csalódnom.
Öröm a szemnek ez az anime. A tájak, a hölgyek és az öltözetek kifejezetten szemkápráztatóak, a zenék is kiválóak. Az ending különösen megnyert; rég volt már rám ilyen hatással japán zene. A cselekménybe bele kellett rázódnom; szépen épültek fel a rejtélyek, ugyanakkor az erősebb kezdés után kicsit leült számomra középtájon az anime. Ugyanakkor nagyon tetszett a karakterek, főleg a főszereplő formálódása, alakulása. Nagyon érdekes maga a háttér is; lényegében sokkal jobban érdekelt, mint egy-egy megoldásra váró misztikum. Bevallom, a nyomozós részek annyira nem nyűgöztek le és az „ellenségek” legyőzése szerintem túl könnyen ment. Illetve akadt némi problémám, ami megnehezítette azt, hogy teljes mértékben élvezni tudjam; a feliratban a kínai neveket használták, a szinkronban viszont a japánokat, ezért őszintén bevallom, néha elveszítettem a fonalat, hogy most akkor kiről van szó, ki kicsoda. Mindenesetre örülnék, ha lenne folytatása, mert bőven van még tartalom ebben a sztoriban.
Csak azért kapott 9 csillagot, mert mire észbe kaptam, már vége is volt. Szóval igen, nagyon tetszett, pedig nem hittem volna, hogy ennyire fog. A grafika gyönyörű, a varázslatokat sem rontották el randa CGI-al, a zenék illenek a képi világhoz és a történethez. Egész megszerettem ezt a dalt Queen Bee-től, de még mindig nem ez lesz a kedvencem. x) Az ending dal is gyönyörű. A szereplőket egyből megkedveltem, plusz pont a császárnak – bocs a neveket valahogy nem sikerült megjegyeznem, de erről majd később –, hogy nem olyan volt, hogy na már most én mindent megkaphatok, és egyből rámászik a csajra, csak mert megteheti, nem ő lassan közeledett, és igazából éppen csak elérte, hogy a barátja legyen a csajnak. Nagyon tetszett az anime, a szereplők dinamikája. Nem siettetett semmit, mégis szépen haladt előre a történet, látszott, hogy a főszereplők fejlődnek, megnyílnak mások előtt. Ez főleg Jusetsura volt igaz, hisz belenevelték, hogy mindig egyedül, magányosnak kell lennie, aztán fokozatosan kap maga mellé embereket, akik mind a barátai, sőt a családja lesznek. Tetszett az enyhe hárem feeling is, illetve maga a cselekmény, a történet. Érdekes volt, hogy a szellemeken keresztül, őket megmentve derült ki, hogy mi történt velük. Azt sajnálom csak, hogy ilyen rövid volt. Remélem, hogy kap folytatást, mert ez azon animék közé tartozik, amik megérdemlik, hogy kapjanak.
A nevekre visszatérve – ami egyébként nem az anime hibája – azért nem nagyon sikerült megjegyeznem őket, mert mást hallottam, mint amit a feliratban használtak. Értem én, hogy kínai, de japán szinkront kapott, japán nevekkel, akkor azt kellene használni. Legalábbis nekem ez a meglátásom. Számomra nagyon zavaró volt, hogy a legtöbbnél mást hallok, mint ami oda volt írva. Mindenesetre az anime tényleg nagyon jó volt, biztos, hogy újra fogom még nézni, és nagyon várom a folytatást.
Szerintem a szezon legjobbja. Nagyon szép az egész, a belső palota részletei (a tavirózsás pihenő a kedvencem), a ruhák, az éj. Jók a karakterek, misztikus az átívelő szál, rejtélyesek és érdekesek az egyes esetek. Nagyon várom a folytatást.