A Kés/alatt két plasztikai sebész, Dr. Sean McNamara (Dylan Walsh) és Dr. Christian Troy (Julian McMahon) életét mutatja be, akik nem csak üzlettársak, hanem jó barátok is. A konzervatívnak tűnő Sean rájön, hogy a sikeres karrier, az anyagi jólét nem tudja feledtetni a házasságával kapcsolatos… [tovább]
Kés/alatt (2003–2010) 44★
Képek 1
Szereposztás
Kedvencelte 19
Várólistára tette 44
Kiemelt értékelések
Annyira formabontó és új volt számomra, hogy az utolsó évadok gyengeségei ellenére és 8/10. Igaz nagyon durva, és nem való mindenkinek, de én imádtam annak idején. Igaz kicsit túlhúzták, és volt amikor már idegesített is, de összességében jó emlékeim vannak róla.
Az utolsó évad lehet, hogy már nem kellett volna, de addig is imádtam! Bár Juliát és Mattet úgy vertem volna fejbe, hogy attól koldul mindkettő, azért lehet, hogy egyszer még újranézem.
A zenék a műtétek alatt, Christian, Liz és az összes beteg butaság miatt érdemes lenne.
Kamaszkorom nagy kedvence. Elborult, beteg, mégis magával ragadó, érdekes, és megdöbbentő. Minden részt nagyon vártam, de azt be kell valljam, hogy ha hosszú távon sok részt néztem egymás után, azért meg tudta feküdni a gyomrom. Julian McMahon még a Bűbájos boszorkákban tűnt fel nekem először, és mint szélsőséges érzelmektől túlfűtött tini, egyértelmű volt, hogy imádni fogom ezt a sorozatát.