Július 22. (2018) 79% 36★

Már egy ideje megakartam nézni ezt a filmet, amikor rátaláltam Netflixen, de mindig mást választottam, részben azért mert nem szinkronos, és folyton elkalandozott a figyelmem, így nem tudtam olyan gyorsan elolvasni, amit mondanak, de most mégis végignéztem. spoiler Alig, hogy elkezdtem a filmet, utána olvastam, mert nem igazán emlékeztem erre, csak Szeptember 11-i terrortámadás maradt meg nekem, de lehet, hogy hallottam erről is, csak nem emlékszem rá. A többi szereplő tűrhetőek volt, a sztori is érdekes, tuti megnézem majd az Utoya julius 22. is, mert érdekel az is. spoiler

Mi véletlenül összekevertük, az Utoya-t akartuk nézni, aztán én reflexből ezt kapcsoltam be, nekem ez volt a fejemben. A végén szólt a párom, hogy valami amúgy nem stimmel, mert ő nem erre gondolt :DDD mondom az szuper, jókor szólsz :D
Ettől függetlenül örülök, hogy megnéztük, sajnos semmit nem tudtam erről az eseményről. Bár picit könnyebb volt a lelkem ez az infó nélkül… A film egyszerűen bemutatja azt, hogy mi történt ezen a napon. Bemutatja a robbanást, és bemutatja (szerencsére azért nem annyira durván, hogy ne tudjak aludni utána), hogy mi történt a szigeten. /Bár azért azt látni, hogy sorba fejbe lő gyereket, azért nem túl kedves./ Látjuk ennek az embernek a gondolatait, és megtudjuk, hogy miért cselekedett így. Szomorú egy történet, soha a büdös életben nem fogom tudni megérteni ezeket az embereket.

A filmbarátokban nemrég beszéltek egy másik filmről, ami az esetről szólt (közben erről is szót ejtettek), és nagyon érdekesnek találtam a témát. Persze ez borzasztó morbidul hangzik, de eddig még csak nem is hallottam erről semmit.
Egy szóval azt mondanál a filmről, hogy érzékeny. Lélektanilag közelíti meg a történteket, és nagyon sok szemszög van, közös a tragédia és a trauma, de minden szereplő másképpen próbálja feldolgozni, és mindenkit érint, még azokat is akik nem voltak ott, és családtagjuk sem volt ott.

Rengeteg emlékezetes pillanat van a filmben, Viljar beszéde a bíróságon, illetve az utolsó képsorok voltak, amik igazán emlékezetessé tették a történetet. Minimális spoiler, mert szerintem teljesen egyértelmű, hogy mi lesz a végkimenetel spoiler

Várni akartam az értékeléssel, míg meggyógyulok, mert sajnos észrevettem, hogy betegen mindennel szemben kritikusabb vagyok, mint általában, de nem várhatok örökké…
A tartalmát olvasva, illetve látva a címkéket és a film hosszát, sejtettem, hogy nem egy könnyen emészthető alkotásról van szó, így ameddig csak lehetett, halogattam. Úgy éreztem, sosem voltam megfelelő hangulatban hozzá. De így utólag már tudom, hogy ehhez nincs is megfelelő hangulat, így mikor már végképp nem tudtam kikerülni a filmet, úgy voltam vele, legyünk gyorsan túl rajta.
Nehéz az ilyen típusú filmeket reálisan, „helyesen” értékelni, mert egyrészt ott a tudat, hogy mindez a szörnyűség valóban megtörtént, a film viszont lényegesen többet mutat és ad, mint csak a tragédia (robbantások és a szigeten történtek) bemutatása, foglalkozik a traumával, a túléléssel és feldolgozással – de hogy mindez mennyire történt így, vagy esetleg itt-ott kiszínezték az alkotók, hogy még drámaibb legyen a hatás, ezekre a kérdésekre a film után már nem volt lelkierőm utánakeresni.
Színészek terén a Viljar-t alakító színész előtt le a kalappal, nem is lehetett egyszerű mindezt eljátszani, de átjött a képernyőn minden szenvedése, minden fájdalma.