Várólistára tette 3


Kiemelt értékelések

Emerson 

Maga a kerettörténet elég meredek volt: hősünk 15 évig volt beépítve a török maffiába, aminek eredményeképpen egy, azaz EGY embert sikerült is sittre vágni. Majd a nagy leleplezőnk mindezek után dolgozik tovább rendőrként ugyanabban a városban, miközben körülötte szaladgálnak a régi jópajtás törökök. Azért ezen még lett volna mit csiszolni. Összességében azonban korrekt sorozat volt, simán elnéztem volna több évadon keresztül is, de a vége… az ultra gáz volt. Kb. úgy elcseszerintették, mint annak idején a Stingers-t. Úgy látszik, ezekből a beépülős dolgokból sosem sikerül tisztességes lezárást csinálni.


Népszerű idézetek

Coralie 

A Reménynek két gyönyörű lánya van. A nevük Düh és Bátorság. A Düh amiatt, ahogy a dolgok vannak, és Bátorság, hogy elindítsuk a változást.

1. évad 3. rész – Pariah

Hasonló filmek címkék alapján