Ideglelés (Ideglelés 1.) (1999) 170

The Blair Witch Project
86' · amerikai · horror, rejtély, áldokumentumfilm 18

1 díj · 3 jelölés

A horror egy környékbeli legendán alapszik, mely szerint az erdőben él egy boszorkány, aki gyermekeket gyilkol. A boszorkány valószínűleg annak az Elly Kedward nevű kislánynak a szelleme, akit 1785-ben boszorkánysággal vádoltak meg, egy fához kötöztek, és halálra kínoztak. A háromfős stáb – egy… [tovább]

angol

Képek 4

Szereposztás

Heather DonahueHeather Donahue
Joshua LeonardJoshua Leonard
Michael C. WilliamsMichael Williams

Kedvencelte 18

Várólistára tette 69


Kiemelt értékelések

BeL1eVe 

Emlékszem mikor 2002-ben láttam először, magam is totál elhittem spoiler. Szerintem a mai napig hátborzongatóan ijesztő, a found footage műfaj egyik kultikus ékköve.
Ahogy elmesélik a helyi lakosok borzongató élményüket, teóriájukat már megalapozza a félelemkeltést. Egészen bravúrosan működik még mindig benne, hogy a környezeti zajokkal, hangokkal, a szereplők rémült reakciójával mennyire hidegrázós hatást tud elérni.

Rahenys 

Bajban vagyok, már ami a csillagozást illeti, mert egész jó film lenne, ha nem lennének ilyen irritálóak a szereplők. Az is megeshet, hogy pont ennyire kell irritálónak lenniük, csak engem idegesítenek halálra ezek az emberek.

Kezdjük ott, hogy nagyon tetszett a boszorkány hiánya, egyenesen imádtam, hogy nem mutatták, illetve csak a hangokkal és a reggelre szétdobált cuccokkal, a nyálkával, majd az eltűnt spoiler ingének egy darabjában talált nyelvvel és ujjal, ha jól láttam keltették a feszültséget a szereplőkben. Azt nem mondom, hogy bennem is, mert körülbelül a negyvenedik percig csak el-el nézegettem, nem is irritáltak annyira a szereplők, de utána a folyamatos visítozások, káromkodássorozatok (amivel nem lenne problémám, de ez a rengeteg káromkodás már unalmas volt és bántotta a fülemet) és sírások nagyon idegőrlőek voltak, ezért élvezhetetlenné tették számomra a filmet.

Spoileres tartalom következik
A karakterek…nagyon lelkesek voltak az elején, szkeptikusnak is mondanám őket, de ahogy haladt előre a történet és egyre inkább belecsöppentek a valódi horrorba, elhatalmasodott rajtuk a pánik és egymásnak estek. Nem tudom belelátni magam a helyzetükbe, mivel én eleve azért mennék oda, hogy megcáfoljam a boszorkány létezését és ha tapasztalnék is valamit,talán még akkor sem hinném el. Később persze belátnám, hogy igenis van itt valami, de annyira lelkes lennék, hogy még élvezném is a helyzetet.
A probléma ott kezdődött, hogy Heather-nek a legfontosabb a film volt, ezért nem azon az úton vezette vissza a csapatot amin jöttek, hanem egy teljesen más irányba, hátha felvehet valami izgalmasat. Értem én, hogy hajtotta a kíváncsiság, de ha a boszorkány annyira el akarta volna ragadni őket, akkor a megszokott úton is megtehette volna. A lány irritált a legjobban a trióból, nem bírom felfogni, hogy miért kell torkaszakadtából üvölteni a másik emberrel, ha az ott áll mellette, lehet idegeskedni halkabban is. Azt is értem, hogy kétségbe volt esve már a sokadik napon, de bőgéssel és rinyálással senki nem jutott még ki az erdőből.
A probléma ott folytatódott, hogy Mike-nak valami bekattant és a folyóba dobta a térképet. Mégis mi a franc játszódhatott le benne? Képtelen vagyok felfogni, hogy egy ember az erdő közepén miért válik meg attól a dologtól, ami segíthet a kijutásban. Magát a karaktert egy gyenge idegzetű, hisztis srácnak írnám le.
Josh leginkább azzal volt elfoglalva, hogy Heatherrel kiabáljon, amiért folyamatosan filmezett. Nem tett hozzá sokat a csapat haladásához, leginkább azon húztam fel magam, hogy leült a földre és azért rinyált, hogy nem akar az erdőben éjszakázni, ki akar jutni, viszont annyi értelem nem szorult belé, hogy el is induljon.

Egyedül a film végén éreztem egy kis feszültséget, mikor elértek egy házhoz, az a rész még úgy ahogy tetszik is.

Összességében: nagyon tetszik a film ötlete, viszont zavart a kamerás stílus, elég rossz minőségben találtam meg a filmet, de gondolom ez eleve ilyen. A karakterek rémesen irritálóak voltak, tudhatták, hogy mire vállalkoznak, de egész végig úgy éreztem, hogy valójában sosem gondolták komolyan.
Tehát a problémám: okos karaktereket vártam és jobb képi minőséget.

Little_Monster 

Mostani fejemmel visszanézve értem, hogy miért volt nagy szám húsz éve. Sajnos az ingerküszöböm ennél jóval magasabban van, így nem tudtam magam átadni a filmnek, nem féltem, nem izgultam, nem rettegtem. 1001-es filmes listáról legalább pipálva.

Nevra 

Borzalom! Borzalom! Ezt a s**rt soha többet nem nézem meg!

2 hozzászólás
Ruby_εïз 

Abban az időben újítónak számított, de ma már csak egy nagy adag katasztrófa.

Evione 

Igazából néhány dologtól eltekintve egész jó volt. Tetszett a kézikamerás megoldás, így azért az ember ijesztőbbnek találja az egészet. Nyilván volt benne egy-két baromság, meg néhány olyan röhejes jelenet, amin elröhögtem magam, de szerintem egyszer mindenképp megéri megnézni.

Blissenobiarella 

A 'found footage' típusú horrorfilmek egyik klasszikusa, és mint ilyen szerintem egészen brilliáns. Azóta rengeteg ilyen típusú filmet forgattak le, és persze akadnak jobbak, félelmetesebbek, de ez a film éppen azzal operál (és milyen jól), hogy nem történik benne semmi. Legalábbis, ha történik is valami, a néző azt nem látja, és a film nézése közben nem tudjuk, hihetünk-e a szereplőknek egyáltalán. Vajon tényleg üldözi őket valami az erdőben? Vajon nem csak képzelik az egészet? Vajon egymásban megbízhatnak?
Sokan ma már „gagyinak” tartják ezt a filmet, és persze a sokmilliós költségvetésű mozik mellett tényleg annak tekinthető. De ez a film nem is tör ilyen babérokra (ahogyan a found footage típusú filmekre nem is jellemző), csak az akar lenni, ami. A maga egyszerűségében képes megmutatni, hogy nem attól lesz jó egy horrorfilm, hogy tele van nyomva hang- és fényeffektekkel.
Szerintem kiváló alkotás, és nem tudom megunni. Bármikor szívesen újranézem, és sokadjára is ugyanúgy élvezem, és hatással van rám.

Gothic01 

Ahhoz képest, hogy mennyire lehúzták az Ideglelés 2. (2000)-t , milliószor jobban összepakolták ennél akár a karaktereket, akár a természetfeletti szálat, akár a konkrét történéseket vesszük alapul. Jobban fenn tudta tartani a figyelmemet, és minőségileg is kevesebb kivetnivalót hagyott maga után. Ugyanakkor, aki némileg jártas a műfaj fejlődéstörténetében, az beláthatja, hogy azért a hatásért tiszteletet érdemel az eredeti Ideglelés – nem véletlenül került be az 1001 film közé is – , amit az évtized horrorfilmjeinek arculatára, alapvetően az áldokumentumfilmek megítélésére tett. Egy néhány centből készített film emberek ezreit tartotta lázban és hidegrázásban. Egy olyan film, amiben lényegében nem történik semmi borzalmas, pusztán három fiatal császkál és sikoltozik egy erdőben.
Viszont nekem nem jött át.

Tudom, hogy sokan remek ötletnek tartották, hogy nem lehetett látni a boszorkányt, csak a „jeleket”, amiket maga mögött hagyott, de én azért örültem volna, ha legalább pár másodperc erejéig, legalább mosódottan megmutatkozik. Mert így a karakterek részéről maximálisan túldramatizált veszekedéseket – ott van tőled fél méterre, akivel beszélsz, mégis úgy ordítozol, mint aki már az eljövendő nyúzásra melegít be – és általános életképtelenséget látva, bennem előbb merült fel, hogy egy csapat balfék elment kirándulósat játszani, aztán kitört rajtuk a tömeghisztéria a semmitől, amikor kiütköztek a hozzá nem értésük következményei, minthogy valami valóban volt ott. Persze létező jelenség, hogy bizonyos nyomás alatt az emberek képesek megijedni a saját árnyékuktól is, és eszeveszetten cselekedni, de attól még közönséges hisztéria marad. Jórészt inkább egymást heccelték fel a feszültségükkel, a nyafogásukkal és a látszólagos tehetetlenségükkel, mintsem a külső impulzusok áldozatává váltak, ehhez képest a kis kupacok meg az ágbabák mondhatni mellékszerepet játszottak. Csak megadták a szikrát a robbanáshoz, az utolsó cseppet a pohárba.

Ha nem erőltetjük bele, hogy onnantól, hogy beléptek az erdőbe, minden tettüket a boszorkány irányította, akkor döntő százalékban a saját hibás reakcióik vezettek el a végkifejlethez. Azon kívül, hogy akarták ezt a filmet – mármint, ha pontos akarok lenni, akkor Heather már-már megszállottan akarta, a két srác meg csak úgy ímmel-ámmal, miután az első akadálykor már haza akartak húzni – , egyáltalán nem készültek fel a kivitelezésre, csak vaktában és naivan elindultak, mint a sarki boltba. Nekem például az nagyon sántított, hogy miért nem használtak útjelzőket, hogy lássák, hol jártak már. Kőkupacot, letört ágakat, valamilyen jelölést a fatörzsön; akármit. Ha már valaki táborozni/túrázni megy, akkor kést meg szigetelőszalagot kell vinnie magával, amik pont alkalmasak erre. Ha használnak útjelzőket, és valaki ezeket átrendezi, eltünteti, az a para faktort is megdobta volna. Azt se értettem, miért pont az erdő sűrűjében kell császkálni, megkockáztatva, hogy körbe-körbe fognak járkálni, miért nem követik helyette közvetlenül a parton a patakot a folyásiránynak megfelelően. Amikor elkezdték az interjúkat, akkor is kint volt két horgász, ha elég sokáig mennek, vagy belebotlottak volna horgászokba, vagy meglátták volna azt az igénybevételtől letaposottabb szakaszt, amit a helyiek használni szoktak, ha az erdőbe mennek. Meg ennyi erővel a legegyszerűbb megoldásként visszanézhették volna a felvételen, merről jutottak el oda, ahol elvesztek, és az alapján visszasétálhattak volna. De egyszerűbb volt a földön ülve bömbölni meg egymással ordibálni és dulakodni, mint az ovisok, hogy elvesztek, haza akarnak menni nye-nye-nye. Úgy festett, mintha… egyszerűen nem is akartak volna segíteni magukon, hanem azt várták volna, mikor oldja meg helyettük valaki más a problémájukat.

Tehát a fentebbiekből már egyértelmű volt, hogy a karakterek viselkedésével, megoldási stratégiáival képtelenség volt szimpatizálni. A három filmes közül egyért se tudtam volna izgulni, a csajnak a sikítozása pedig túlment a vállalható határon, teljesen indokolatlanul állt le visítozni valahányszor nem volt minden csupa napfény és szivárvány. Már jóval azelőtt, hogy valódi okuk lett volna a kétségbeesésre. Azzal tisztában vagyok, hogy ha nem mutatnak semmi ijesztőt konkrétan, és a kevésbé konkrét ijesztő elemek is inkább sejtetés szintjén vannak jelen, akkor kénytelenek a karakterek érzelmein keresztül közvetíteni a néző felé a helyzet súlyosságát. Aki jól megijed, hogy mégis mi történhet körülöttük, hogyha ennyire kiborulnak tőle, de ez a technika megköveteli a mértékletességet, ha nem akar eltúlzott és nevetséges lenni az összkép. Rendben van, hogy mondjuk a szereplők közti vitával akarták szemléltetni, hogy súlyos a helyzet, kezdenek mentálisan szétesni, de akkor vagy ki kellett volna rajzolódnia egy folyamatábrának a vitatkozások gyakoriságát illetően, vagy kevesebb kellett volna belőlük, mert így agyonütötték a trükk súlyát, és monotonná vált a sok egymás közti anyázás. Ráadásul csapatmunka terén itt már az elején bajok voltak, legalább egy valaki folyamatosan más követ fújt, mint a másik kettő, és képtelenek voltak bármiféle közös döntés meghozni. Mindig az vezetett, aki épp a legerőszakosabb volt, ami nem túl nyerő, ha épp csak egymásra számíthatnak.

Az jól sikerült benne, hogy rendkívül életszagú volt az egész, mintha tényleg az igazságot mutatta volna meg a felvétel – ami egyúttal bizonyítja, hogy mennyire jól lehet manipulálni a valóságot attól függően, milyen képet akarnak róla lefesteni, a mai korban simán beillett volna egy neten keringő, átverős videónak, aminek a hitelessége mellett rengetegen kiállnak. Már maga a képminőség is rájátszott, hogy áthelyezkedjen a néző a kamerázó szemszögébe, hogy elmosódjon annak a ténynek az intenzitása, egy filmet néz. Néhányszor zavaró volt az élmény szempontjából, hogy mennyire rosszak voltak a fények, mennyire nem lehetett látni semmit, de ez a fajta amatőrség pont a hitelesség malmára hajtotta a vizet. Tetszettek azok a dramaturgiailag rettenetesen oda nem illő kis epizódok is, a tétova beszélgetések a kamerabeállításokról és a vágásokról, amiket egy szokványos filmből vagy akár egy könyvből az első lendülettel kivágtak volna. Azzal, hogy direkt nem akartak megfelelni bizonyos technikai követelményeknek, egyesek szemében a film színvonalát rontották, így ajándékozták meg több Arany Málna-jelöléssel is, de számomra… ezekkel építették a misztikumot. Jól tették, hogy kijátszották, félresöpörték ezeket a sablonokat. Ha ennek a filmnek a célját szemléljük, akkor pont nem szabad csiszoltnak, beállítottnak vagy megtervezettnek kinéznie, hiszen egy félbeszakadt, nyers változatként akarják feltüntetni, és ezen a fronton remekül teljesített.

Kevésbé idegtépő emberekkel, és több sztorizgatással, fejtegetéssel a boszorkányról lényegesen jobb lett volna. Az American Horror Story: Roanoke című évada sokkal emlékezetesebb élményt nyújtott, hasonló koncepcióval dolgozva. Érdekesség, és a hatása értékelendő, de száj húzva nevezném csak valódi horrornak, inkább volt egy szokatlan thriller.

1 hozzászólás
Negative_Singularity

Gyerekként láttam, és úristen, mennyit tépelődtem rajta, hogy akkor ez most igaz volt?! :D A házban fellelhető összes sötét saroktól féltem, és ha már kettőnél több fa volt körülöttem a szabadban, tele lett a nadrág, hogy ajjaj, pont ilyen volt az Ideglelésben is…
Annyira nyomot hagyott bennem, hogy este semmiféleképpen nem nézném újra, maximum napközben :D
Egyébiránt nyilván most már nem nagy durranás ez a film, de annak idején hatalmas húzás volt, a footage megalapozója lett, ami én személy szerint nagyon szeretek.

Újranézés után: hát, így már valóban nem nagy dolog, de „kellemesen” felidézte azokat a perceket, amikor éjjel emiatt a film miatt nem mertem kimenni a szobámból még egy pohár vízért sem :DDD

1 hozzászólás

Népszerű idézetek

Blissenobiarella 

– Mit szólsz kelethez?
– Hogy-hogy mit szólok?
– Hát, dél az nem jött be…
– Melyik boszorka volt a gonosz, a nyugati vagy a keleti boszorka?
– A nyugati boszorka volt a gonosz.
– Akkor irány kelet.

Blissenobiarella 

– Írsz nekünk egy jó kis happy endet, Heather?


Folytatása

Összehasonlítás

Ideglelés


Ha tetszett a film, nézd meg ezeket is


Hasonló filmek címkék alapján