I Can Speak (2017) 95% 11★

Nagyon jó film volt, annyira örültem, hogy egy komoly témához sikerült komolyan hozzányúlni és nem bagatellizálták el, mint ahogy több koreai filmben tapasztaltam már ilyet. Rengeteget sírtam a filmen, mondjuk maga a téma belőlem mindig érzelmeket vált ki.
A téma nagyon fontos, nagyon komoly és szomorú. Maga a comfort women téma egyébként egész későn jelenik meg a filmben, előtte viszont az is megfigyelhető és fájó, hogy sokszor hogyan bánnak az idősekkel…
Ajánlani tudom mindenkinek, akit érdekel a téma, vagy egy jó és megható koreai drámát akarna nézni.

– -- – -- – -- – -- – -- –
És akkor most kissé random dolgok, amiket a nézése közben írogattam:
– Az az angol tanár nem volt túl ügyes, és ő tanítja jó pénzért a diákokat? haha :D Jójó, ez csak egy film.
– Ez mondjuk elég rossz tanács, hogy ne írja le. :D Szerintem írás nélkül a legtöbb ember biztos, hogy nem tud jól megtanulni egy nyelvet, aki vizuális, annak a szó/kifejezéstanulás is sokkal nehezebb, de mindenkinek szerintem a kiejtésén sokat segít, ha látja rögtön leírva is.
– Undorítanak az ilyen emberek, akik azért, mert valaki idős semmibe veszik…. A főszereplő srác is, ahogy beszélt vele… Amikor ő olyan kedves volt a tesójával és vele is…. Persze sokszor nyilván idegesítő volt a néni viselkedése, de jó szíve volt és nagyon sajnáltam őt, ahogy a legtöbb mindenki bánt vele és még ő is…
– Ez a comfort women téma annyira szomorú, főleg már idősebbeket látni, hogy ezt magukban hordozzák ennyi ideig, amint szóba került a téma, kb. rögtön elsírtam magam….
– Amikor a barátnője és ő is sír, hogy miért nem mondta el korábban, azon én is ugyanúgy sírtam. Na meg utána még jópárszor.
– Annyira nagyon szomorú és borús az egész élete, a család, ami történt a megszállás alatt, a magány, hogy mindenki őrültnek és csak egy idegesítő tényezőnek tartotta évekig, hogy mindenki semmibe vette, hogy az egy barátja is spoiler, hogy akikkel kezd jóban lenni, abból az egyikük hazudik neki és egy jó nagy övön aluli ütést mér rá… Hihetetlenül erős ő, és minden más nő, aki a megszállás alatt vagy bármikor máskor hasonlót élt át…
– Nem csoda, hogy ez a koreaiaknak még mindig egy fájó pont, nekem is az, pedig nem vagyok koreai. Legalább tényleg a japán kormány elismerné, hogy mi volt, és bocsánatot kérne, az áldozatok nem pénzt akarnak, hanem csak annyit, hogy ismerjék el (ahogy a filmben is lehangzott, „Is it that hard to say: „I am so sorry.”?”), de soha nem történt ez meg azóta sem, most pedig már szinte nem is él egy áldozat sem.. Olyan nehéz felfognom, hogy ilyen megtörténhet, hogy az emberek tudnak ennyire kegyetlenek lenni….
– Fú, de jó volt a végén a jelenet, hogy mindenki spoiler

Erős film, erős mondanivalóval, és bár van benne egy-két humoros jelenet, kőkemény dráma, semmi vígjáték… már maga a téma sem az (japán hadsereg prostitúcióra kényszerített koreai fiatal lányokat, akik „komfortnő”-ként váltak a történelem részévé, napjainkban pedig próbálják „rendbe tenni” ezt az ügyet).
Na Moon Hee minden megmozdulása zseniális, és nemcsak itt ebben a filmben. A cím pedig többféleképpen értelmezhető, és többféleképpen kell is értelmezni.
Megérdemelten nyert sok díjat.