Helló és viszlát, anya! (2020–2020) 93% 14★

Röviden és tömören egy nagyon szép sorozat a szeretetről, annak formáiról. Végre meglépték azt, hogy a szerelem nem tart örökké, az idővel átalakul, ami attól függ, hogyan alakítjuk kapcsolatainkat. Ez már önmagában dicséretes egy olyan világban, ahol azt plántálják az emberekbe, hogy a szerelem mindent legyőz és meg kell találni a nagy Ő-t, mert akkor lehetünk csak boldogok. Ha más téren voltak is hiányosságai, ezzel felhúzta vissza magát a sorozat. Hibának talán azt tudnám felhozni a leginkább (néhány gyengébb színészi játékon kívül), hogy mindenki olyan természetesnek veszi, mi történt a főhősnővel és hogyan jött vissza az életbe. Gyorsan és sokszor hirtelen túllendül szinte mindenki bizonyos dolgokon a fantasy elemekkel kapcsolatban.
Egyébként nagyon szépen bemutatja a gyászoló családok, rokonok és barátok feldolgozási folyamatát: a tagadást, a haragot, az alkudozást, a depressziót és az elfogadást. Ez pedig egyben meg is jelöli, milyen hangulat vár a nézőkre. Annyi bizonyos, hogy zsebkendőket elő kell venni.
A természetfeletti szál ugyancsak egészen jó lett, a látványvilág pazar, a zenék nagyon szépek, a karakterek szerethetőek és kellően rétegeltek (kivéve a pszichológusunkat, aki az agyamra ment). A konfliktus viszont kiszámítható és kicsit túl sablonosan „jó” akar lenni, bár volt egy pont, amikor feloldódott ez.
Mindenkinek tudom ajánlani, aki szereti a melankolikusabb, lassabban hömpölygő történeteket és nem riasztja vissza a téma. Mert őszintén szólva, ez csak tartalmaz vígjáték elemeket néhol, de egyáltalán nem az.

Nagyon vártam ezt a drámát is mivel az ilyen sztorik mindig is nagyon érdekeltek. Örülök, hogy megnéztem de azért maradt bennem egy kis hiányérzet. A alap történet nagyon szomorú volt és fantasztikusan bemutatta, hogy mit él át egy ember egy szerette elvesztése után. Voltak benne vicces jelenetek amik szerintem nem annyira illettek ide pláne azért nem mert sokszor úgy éreztem, hogy túl tolják és inkább erőltetebb (és időhuzás) volt egy-egy ilyen jelenet mint sem igazán vicces. A szomorú jelenetek nagyon jók voltak, sokszor a sírás kerülgetett mikor néztem őket. A drámában nagy hangsúly van a családon (sokkal nagyobb mint a szerelemben) és ezek a jelenetet ütöttek inkább szíven. A romantikát nem vitték túlzásba, inkább egy mellekszál volt. A színészek jók voltak és a kisgyerek nagyon cuki . Az OST is nagyon szép és szivettepő volt. A vége is jól sikerült, szerintem méltó és gyönyörű lezárás volt. Voltak a drámában felesleges jelenetek/karakterek és unalmas jelenetek is de ez nem akadályoz meg abban, hogy nagy értékelést adjak rá mivel nagyon szerettem.

Szavakba nem tudom önteni mennyit jelentett számomra ez a sorozat. még több ilyen jellegű k-dráma kéne.

Minden szereplő a helyén van a sorozatban, szerethetőek és nagyon szépen felépítik a karakterek jellemeit. Buddhista szemléletben tanít a sorozat elengedni és nem ragaszkodni, csak a jelennel és azokkal a dolgokkal foglalkozni, ami másnak nem árt, de nekünk örömöt okoz. Rámutat arra, hogy a halál kikerülhetetlenül az életünk része, és nem csak magunk, a halottaink miatt is meg kell tanulnunk szépen gyászolni, méltón ahhoz a szeretethez, amit érzünk irántuk.
Mély sorozat, szerencsére vannak benne szórakoztatóbb jelenetek is, így nem válik egy merő sírássá az egész.