Várólistára tette 6


Kiemelt értékelések

Netta88 

Amikor elindítottam a filmet, az első pár perc után megkérdeztem magamtól, hogy miért is kínzom magam ezzel, amikor az anime sem nyert meg? Aztán ahogy haladt a történet rájöttem, hogy nem is olyan rossz, főleg, hogy a fölösleges részeket kihagyták belőle, csak a Hyouka, annak háttértörténete, a vele való kutakodás áll a középpontba. Sokkal jobban tetszett az egész itt, mint az animében. Erősebb is volt a mondanivaló, a jelenet, amikor Oreki rájött a megoldásra, hogy mit jelent a Hyouka, hogy érezte magát Sekiya Jun. A szereplők mondjuk itt sem lettek szimpatikusabbak, bár tény, hogy Chitanda nem annyira idegesítő, mint az animében, bár így meg nem volt igazán karakterhű, na mindegy, a történet jobban érdekelt, még ha tudtam is, hogy miről szól, mi lesz a vége. Nekem kivételesen jobban tetszett ez, mint az anime.


Hasonló filmek címkék alapján