Hu Xin (2023–2023) 85% 16★

Tudom, tudom, szigorúbb kellene legyek egy messze nem tökéletes sorozat csillagozásával, de hogyan is lehetnék az, amikor idén végre először találkozok egy olyan párossal, aki az első pillanattól kezdve teljesen elvarázsolt? Mindkét főszereplőt szerettem, sőt, a kvázi second leadet is! Kinek van ilyenkor kedve még a plothole-okkal foglalkozni, meg az eléggé leegyszerűsített világgal és történetvezetéssel? mert amúgy lenne mibe belekötni
Szerencse, hogy nem támadta a hőseinket száz féle ellenség, és nem is kellett három életen keresztül küzdjenek, hogy együtt lehessenek, mert akkor hogyan is bírná ki az irántuk amúgy is szeretettel csordultig tele szívem?

Még mindig nehéz róla egy épkézláb értékelést írnom, mert mióta láttam nagyon hiányzik a sorozat. Azt hiszem úgy a harmadik rész tájékán vált kedvencé. Számomra nem voltak unalmas részek, csak pörögtek az események. Tianyao és Yanhui párosa egyből levett a lábamról. Már ahogy találkoztak nem volt semmi. xD Ahogy megismertük Tianyao sanyarú sorsát és Yanhui szintén nem idilli életét, világossá vált, hogy őket egymásnak teremtették. Közös erővel minden akadályt legyőznek. Hou Minghao egyből belopta magát a szívembe, iszonyatos kémiája volt Zhou Ye-vel. Szeretnék még látni tőlük dramat. Az OST-ot szintén kiemelném csodásan illett a sorozathoz. Minghao Venus dala egyszerűen csodaszép. ♥️ A sorozatról nem szeretnék spoilerezni, aki szereti a wuxia dramat azoknak nagyon ajánlom.

Vattacukor. Nem tömény, nem nyálas, hanem az a fajta, ami boldoggá tesz egy szomorú gyereket. Pl. idén bennem tartotta a hitet, hogy léteznek értékes üzenettel bíró élőszereplős sorozatok.

Olyan szépségek vannak benne, mint a sok-sok kölcsönös bizalmon és tiszteleten alapuló kapcsolat, amikben egyrészt nem az okozza a bonyodalmat, hogy az n-edik pótkerék kavar, másrészt nem varázsütésre alakulnak ki, hanem okkal és idővel, harmadrészt aktívan tesznek a jövőjükért. Aztán van tökéletes példa arra is, hogy szerelmünk tulajdonként való kezelése helytelen.

Nem önostorozó, áldozathibáztató idióták a szereplők. Az a helyes, ha megvédjük magunkat, és megpróbáljuk megbüntetni azt, aki ártott nekünk. Nem úgy, hogy felégetjük érte a világot, tárgyként kezeljük magunkat és azokat, akik szeretnek, hanem pont a szeretteink békés életéért és a saját boldogságunkért harcolunk.

Meg még szerepelnek olyasmik, mint az élet szeretete a nehézsegek ellenére, a megbocsátás önmagunknak, a fejlődés, a felelősségvállalás, a régi sérelmek meggyógyítása, a bizalomba vetett hit visszaszerzése, a jóindulatból született elvárások és szigorúság értékelése, stb…

Egyenként nem nagy és mély témák, de a negyven rész alatt összegyűlnek, és egy boldogító, egészséges egészet alkotnak. Nézőként úgy éreztem, néha már túlmagyaráznak egyet-egyet, de az éppen maga alatt levő szereplőknek talán pont ez kellett, illetve mostanában ébredtem rá, hogy sokak csak így értik. Szóval amíg ilyen cuki dolgokat magyaráznak, addig felőlem csinálják.

Nekem ezek mellett személyes kedvenceim a gondoskodó, varrogató kígyó, a gyönyörű Tongluo falu és Huan Xiaoyan, aki mindig tudja, mit akar.

Egy negatívumot kell mondanom, a világépítést. Merthogy történet szempontjából engem sokszor érdekelt volna, hogy a rohadt idegesítő Lingfei-t és Suying-t miért nem küldik el gyakrabban melegebb éghajlatra. Hol volt a többi szekta? Hol volt Chenxing-hegy többi vénje? Qingqiu-t miért nem zavarta démonok üldöztetése az emberek földjén? Yongzhou után spoiler? Milyen volt a taoista szekták és a császári udvar kapcsolata?

Szóval inkább az nézze, aki olyan romantikus sorozatot szeretne, ahol a fájdalmakat legyőzve látják meg a főszereplők a fényt, összecsiszolódnak, aztán édesek és erősek együtt, mint aki kidolgozott fantasy világot akar. Előbbinek tökéletes, utóbbi pedig nem is akar lenni.