Nicole apja, a híres műgyűjtő kölcsönadja múzeuma féltett kincsét, a Cellini Venuszt az egyik párizsi múzeumnak. A baj csak annyi, hogy a szobrot nem Cellini készítette, hanem Nicole nagyapja. Ám még mielőtt a megfelelő vizsgálatok bebizonyíthatnák, hogy az alkotás hamisítvány, Nicole felbérel… [tovább]
Hogyan kell egymilliót lopni? (1966) 87★
Képek 1
Szereposztás
Kedvencelte 23
Várólistára tette 70
Kiemelt értékelések
Uncsi leszek, de tényleg, hol vannak manapság az efféle vígjátékok? A potens színészek, a már-már csak jelenségként értelmezhető ikonikus nőalakok, a komikus helyzetekben is sármmal, eleganciával hódító férfiak? A középszerű forgatókönyveket is megmentő, elsősorban talán a rendezők által megteremtett hangulat és miliő? Isten bizony, egyetlen ilyen moziért simán odaadnám az egész Ben Stiller életművet, akkor is, ha amúgy vannak benne jó filmek…
No persze ne áruljunk zsákbamacskát se, jó induló akár a Hepburn-mozik, akár a klasszikus vígjátékok között a Hogyan kell egymilliót lopni?, de akkoriban az efféle filmekből tizenkettő volt egytucat, utólag visszanézve tényleg az növeli meg értéküket, hogy egyszerűen elszoktunk (elszoktattak minket?) ettől a színvonaltól.
Hepburn tulajdonképpen önmaga, mint mindig, de alapvetően nem élete alakítását nyújtja, főleg az egy évvel későbbi Ketten az úton fényében. O’Toole otthonosan mozog a komédiában, szerintem itt is lehozza a szerepet magabiztosan és rutinból, többre nincs is szükség. Az egyetlen sajnálatos motívum, hogy bár Eli Wallach itt van a színen, a forgatókönyv nem nagyon hagyja érvényesülni – nem hogy elbírt volna több képernyőidőt, de nagyon érdekes lett volna látni, sziporkájával és rendkívüli karizmájával ellopta-e volna a show-t a páros elől. A szerepére egyébként eredetileg George C. Scottot nézték ki, és végiggondolva a dolgot, talán ő jobban is festett volna ebben a szituációban. Azt talán szintén megjegyezném, hogy OToole és Hepburn között van is kémia meg nincs is – ők valahogy afféle „furcsa párnak” tűnnek nekem, amit igazolhat, hogy a forgatás alatt nem viszony, hanem szoros barátság szövődött köztük.
A sztori maga nagy meglepetéseket nem tartogat, körülbelül húsz-harminc perc után átlátja a néző a téteket és a lehetőséges végkimenetelt, és innentől nagy fordulat vagy meglepetés már nem vár ránk. Wyler rendezésének hála a film jó ütemben halad előre, nem válik untatóvá, bár ilyen téren szerintem Az amerikai fogócska például jobb induló. A szövegek jók, a magyar verzió sikeres, legalábbis az első.
Korrekt, nagyon cizellált és a minőség értelmében elegánsan régimódi alkotás a Hogyan kell egymilliót lopni?. A kortárs filmek tempójához szokott nézőnek talán menthetetlenül lassú már, de egy kis türelemmel és szépérzékkel nehéz jobb szórakozást elképzelni egy filmes délutánra.
Kihívás miatti nézés (http://snitt.hu/kihivasok/nezzunk-audrey-hepburn-filmeket).
Aranyos film a bájos Audrey-val, valami mégis hiányzott, a többi filmjében éreztem valami pluszt, ez csak szimplán szórakoztató volt.
Kellemes, üdítő kis vígjáték. Audrey Hepburn gyönyörű, mint mindig, Peter O'Toole pedig igazi sármőr. Pláne Sztankay szinkronjával. Kellemesen lassan bontakozik ki a cselekmény, de én szeretem az olyan filmeket. Nem sírvaröhögős vigjáték, hanem az a fajta, ahol néhány zseniális poén mellett az egésznek a bája adja meg az igazi élményt.
Pazar szereplőgárda! (És elképesztő ruhadarabok.) Az elején tartottam tőle, hogy nem leszek érte odáig, de a végére megszerettem. Azért a magyar szinkron kicsit zavarbaejtő.
Népszerű idézetek
– Hol tartózkodott ön a tizenhatodik század elején?
– Nem tudom, de nem így voltam öltözve.
– Jól jövedelmezhet a rablás.
– Lopott kocsi.
– Nem vezethetek lopott kocsit!
– Ugyanaz az alapelve, négy sebesség egy rükverc.
Nicole: He locked the door. He's locked us in!
Simon: It's challenging, I admit, but doesn't that make it more interesting?
Nicole: I'm going to faint.
Simon: Don't. There's no room.