Ho Goo, a félszeg srác élete nem könnyű. Nincs sikere sem a randikkal, sem a közszolgálati vizsgákkal, amin már 7 éve folyamatosan megbukik. Két lúzer barátja és ikerhúga látják el párkapcsolati tanácsokkal, ő azonban az a fajta fiú, aki szerint a szerelmet nem lehet sürgetni.
Ám mikor az… [tovább]
Hogooui Sarang (2015–2015) 5★
Szereplők
Várólistára tette 12
Kiemelt értékelések
Hajaj nagy bajban vagyok. A 8 és 9 csillag között vacilálok… Ez egy abszolút vígjáték, mégis egy komoly dolgot feszeget, bár a készítők nem igazán akarták megbolygatni a dolgot, így csak felületesen érintik és végül nem komolyodik el.
Ho Goo nagyon édes volt. Eleinte még gyerekesnek és éretlennek, esetlennek tartottam, de sokat fejlődik és végül a lábára áll. Ő volt az aki az elejétől fogva feltétel nélkül szerette és gondozta a babát.
Do Hee személyisége nemigazán fogott meg az elején. Persze aztán sok minden kiderül és a tettei értelmet nyernek, hogy miért volt olyan hideg és elutasító. Nem szeretnék spoilerezni, így nem fogom részletezni a dolgot. Viszont ha a helyébe képzelem magam akaratlanul is elgondolkozom azon, hogy vajon én is hasonlóképp cselekedtem volna e, vagy sem. Rendkívüli erővel rendelkezik, de kár hogy csak későn ismeri fel, hogy nem kell egyedül cipelnie a terhét.
Geum Dong egyem meg de édes kis baba volt! Az az égnek álló tüsi kis hajacskája mindent vitt! :D Nem lehetett nem megszeretni.
A „lúzer” barátok, a kishúg, az ügyvéd és a titkárnő, a szülők, mindannyian a humor forráspontjai voltak a sorozat alatt. Amilyen félreértésekbe és helyzetekbe kerültek, egyszerűen nem lehetett egy sima vigyorgás mellett elsiklani mellettük. Néha úgy vihogtam, mint egy kislány.
A végét talán túl hamar lezárták, egy-két rész még simán belefért volna a spoiler , vagy talán egy-két jelenet kihagyásával simán belesűríthették volna ebbe a tizenhat részbe, bár lehet így elszaladtunk volna a „komoly” irányba, és mégiscsak így volt a legjobb.
A vége természetesen a megérdemelt happy end amiért annyit küzdöttek. Minden hibájával együtt szerettem nézni ezt a sorozatot.