Han Ji Hyuk volt a Nemzeti Hírszerzési Szolgálat (NIS) legjobb ügynöke. A társai csodálattal tekintettek rá, azonban veszélybe sodorta a NIS-t, ezek után pedig nyoma veszett. Egy évvel később visszatér, hogy megtalálja az árulót, aki miatt egy feneketlen gödörbe zuhant.
Geomeun Taeyang (The Veil) (2021–2021) 5★
80' · dél-koreai · akció, dráma, sorozat, krimi, rejtély 15
1 évad · 12 rész
Képek 3
Szereposztás
Kedvencelte 1
Várólistára tette 15
Kiemelt értékelések
Realista énem 7 pontot dobna rá, de két dolog miatt 8. Az egyik, hogy 60%-nál azért ez sokkal jobb, így kicsit tupírozom a százalékot. A másik dolog, hogy én ezt a 8-9. részig nagyon élveztem és nagyon tetszett. Addig többé-kevésbé inkább voltunk akció sorozat, mint isten igazából krimi. Az elején még minden információ morzsának örültem és folyamat ötleteltem, mikor viszont már nagyjából kiderültek az oldalak (mert persze több van) onnantól részenként változott az oldal, mikor épp melyik tűnt árulónak (amúgy valamilyen szempontból az összes oldal szarkeverő áruló volt, csak mind mást és másképp árult el). Elején még érdekes volt ez a pingpong , de egy idő után már tudtam, áh úgyis jön egy váltás:D szóval igen a 8-9. részig nekem még a 9 pont is meglett volna, aztán valahogy onnan már csak nézegettem a részeket vagy épp ment a háttérben:) Nem volt ez rossz, csak túlpörögték, pedig én aztán igazán szeretem az összetett sztorikat:P
Karakterek? hááát ezzel is komoly bajaim voltak, mert igazából egyik sem ragadott meg. Goong Minnek ez a szerep a kisujjából álmában is, de meg kell hagyni ezt a testet és ezeket a vállizmokat felépíteni. Amúgy sem egy csúnya ember, de jesszus… ahogy azok az öltönyök tapadtak rá, hát egy öröm volt nézni a járását :D Női főszereplőnk hááát egy dolgot kell meghagyni neki végig ki tartott és nagyjából ennyi. Végére picit összevakarták a karakterét és nem ijedt meg mindentől, de ahhoz képest, hogy ő elméletileg a technikai/hacker osztályról érkezett mindig mindent mással oldatott meg. Konkrétan két alkalom kivételével nem rémlik, hogy valamit saját kútfőből oldott volna meg. Csipet csapat csak idegesített, az a két karakter csutka felesleges volt. Gonoszaink, akikből volt pár tucat viszont jól hozták, amit kellett:)
Kinek? Goong Min rajongóknak nyálcsorgatásra kötelező, akik szeretik az akció sorozatokat, sok-sok csihi-puhival (mellesleg a harcjelenetek iszonyat jók voltak) , sok-sok vérrel, sok-sok halottal, sok-sok törött csonttal, nulla romantikával: nah akkor ez nekik való:) Nem rossz ez, csak néha a kevesebb több:P
Nehéz erről a sorozatról írni, mert bár nagyon vártam, nekem kicsit semmilyen volt összességében. Borongós, sötét hangulata van, le is húzott néha, ugyanakkor lassú a történetvezetés, ami egy fő vonalon mozgott, több mellékszállal, de azok is összekapcsolódtak. Az akciójelenetekre viszont nem lehet egy rossz szót mondani, mert abban van spiritusz.
Karakterek terén, háát. A korrupt fejesek – szokásos, a két poénkodó “felesleg”, akik jók voltak reklámozni a csirkecombot. A kolleganő, aki az elején nagyon idegesített ezzel a tipikusan ábrázolt IT légkörével, bénázott és sokat ijedezett, pedig profinak számít a szakterületén, ott pedig nem hiszem el, hogy nem látott csúnya dolgokat. De a közepe felé összeszedték a karakterét és néha inkább éreztem ötletelmének, mint csupán parancsokat teljesítőnek. Han Ji Hyuk eszméletlen figura! Kicsit ambivalens az embere, spoiler. Hihetetlen lélekjelenléte van végig. Nam Goong Mintől pedig mit vártunk? Kisuuujjjj, az az igazság. Valószínűleg a hónapokig tartó testedzés nehezebb volt a számára.
Népszerű idézetek
Just because you don't remember it, it doesn't mean the past has disappeared. The past will come back and bite you in the neck.