Kedvencelte 1

Várólistára tette 2


Kiemelt értékelések

Coralie 

Ezt a filmet csak Oscar Isaac miatt akartam megnézni, amúgy gőzöm nem volt, hogy miről fog szólni. De sajnos már az első percben, a történelmi háttér narrációja alatt úgy voltam vele, hogy ez nem nekem készült, mert úgy gondolom a szekuláris államért kardoskodó kormánynak sok mindenben igaza volt. (Nyilván az erőszakos fellépés nem lehet megoldás, de elviekben azt akarták, ami ma is minden demokratikus világi államra jellemző.) Másrészt nem is igazán tartom hívőnek azt, aki képes háborút indítani és gyilkolni a vallásáért (főleg, ha Krisztus követőjének vallja magát, ez valahogy továbbra sem fér össze, hiába önvédelem meg szabadságharc), még akkor sem, ha ellenük is elkövetnek szörnyűségeket. (De ha valaki mégis megteszi, azt manapság terroristának szokták hívni.) Az USA háttérben kavarása meg csak a szokásos. A lényeg, hogy azóta is háborítatlan a vallásszabadság Mexikóban (legalábbis a keresztényeknek biztosan), továbbra is virágzik az egyház, de ez valahogy mégsem tart vissza senkit senkit sem attól, hogy mondjuk bűnöző, drogdíler vagy lefizethető tisztviselő legyen, meg úgy általánosságban is jellemző a korrupció és a szegénység, szóval nem hiszem, hogy ezen múlna a dolog. De persze ez csak az én véleményem.
A film maga nem rossz, történelmi dráma, jó színészekkel, bár túl hosszú. Csak ugyanúgy vagyok ezzel is, mint a Némasággal.

UI: Oscar Isaac meg olyan volt benne, mint a mexikói Rózsa Sándor. :D


Népszerű idézetek

Coralie 

Porfirio Díaz szokta mondani: „Egy kutya csonttal a szájában nem ugat és nem harap.” A politikában mindennek ára van. Menj, találd meg az övét.

Coralie 

…a szabadsággal nem lehet kompromisszumot kötni. Az lényegénél fogva abszolút…


Hasonló filmek címkék alapján