Figurák a tájban (1970) 65% 4★

Sok érdekes vetülete teszi ezt a mozit figyelemreméltóvá egy modern néző számára, ha az fel van vértezve a régimódi filmek szeretetével és a régi színésznagyságok iránti érdeklődéssel. Ezek híján azonban a Figurák a tájban sajnos könnyen elveszítheti kapcsolatát a közönséggel, mivel félig-meddig kísérleti jellege és minden szférájában érezhető szűkszavúsága nem teszi okvetlenül könnyen befogadhatóvá.

Kerülgetem itt a forró kását, de tulajdonképpen azt szeretném mindezzel mondani, hogy akit kicsit sem mozgat meg Robert Shaw vagy az ifjú Malcolm McDowell jelenléte úgy alapjáraton, vagy nem kíváncsi arra, hogyan lehet a Butch Cassidy és a Sundance kölyök híres sivatagi üldözéses szekvenciáját kiteríteni egy egész filmre, annak szükségszerűen unalomba fog fulladni a cselekmény. A Figurák a tájban nem egy könnyen fogyasztható darab, pedig nincsenek elvont művészfilmes vonásai vagy ambíciói, maximum csak érezhető rajta egy nagyon erős európai felhang, amennyiben lelkesen játszadozik a nézőt érő impulzusokkal, információkkal, sugalmazásokkal. A mozi első számú trükkje, hogy kamaradrámaként működik, miközben cselekménye egy sziklás-sivatagos tájon játszódik, ahol a két főhős időről időre kontaktusba kerül ugyan más emberekkel, de mi szükségszerűen végig az ő szűk kapcsolatukra fogunk fókuszálni. Nem tudjuk, hol vagyunk és mikor, honnan szöktek meg, miért voltak ott – ezekre következtetni tudunk, néha elszór némi információt maga a film is, illetve bár kézenfekvő lenne valahova a texasi sivatagba helyezni mindezt, a spanyol forgatási helyszín angolszász szemmel már bőven egzotikus jellegét maximálisan kiaknázza a film. A probléma az, hogy mást se nagyon: Joseph Losey ügyesen építi fel a hangulatot tájképekből és a két főhős közötti (néha furcsán esetlen, néha igazán élvezetes) párbeszédekből, lenyűgözőek az alacsonyan szálló helikopterről készült felvételek, utóbbiak kapcsán jogosan gondolkodik el az ember, manapság bevállalna-e akár színész, akár gyártóstúdió efféle jeleneteknek a forgatását. Itt gyakorlatiasan nézve nyugodtan kijelenthetjük, hogy Shaw és McDowell konkrét életveszélyben volt egy-egy snitt elkészítésekor, de a helikopter személyzete is túlvállalhatta magát. Sajnálatos módon azonban nagyjából ez minden, amit a Figurák a tájban nyújtani tud. Ízléstől függően lehet ez elégséges és nevetségesen kevés is, de az például nagyon süvegelendőnek tűnik, hogy a hetvenes években már nehézkesnek tűnő és az ivás miatt köztudomásúlag nehezen kezelhető Robert Shaw megint tanúbizonyságot tesz önmagához képest kiváló fizikai kondíciójáról.
A történet hátterével kapcsolatban extra érdekesség, hogy maga Shaw írta a forgatókönyvet, és eredetileg nem is ő, hanem Peter O'Toole lett volna a főszereplő – azt azért megnéztem volna! Macolm McDowell zsenge fiatal színészként be is számolt Shaw nehéz természetéről, arról, hogy végigitta a forgatást, versengett vele, ugyanakkor nagy szeretettel emlékezett vissza brit kollégájára. Érdekes volna tudni, hogy Shaw habitusa mennyire nyomta rá a bélyegét magára a kreatív munkára, de ha minden igaz, maga a könyv gyakorlatilag a teljes forgatás alatt, folyamatosan készült. A szerepformálásán viszont nem köszön vissza, hogy szerelemprojekten dolgozna, de jó értelemben: Shaw mindig maximálisan odatette magát minden általam eddig látott szerepében, most sincs ez másként, makulátlan a teljesítménye.

Sajátos hangulatú, kicsit lassú, atmoszférájában izgalmas film a Figurák a tájban, de az idő sajnos fogott rajta, és ezzel egyáltalán nincs egyedül a Joseph Losey-filmográfiában. Mint a felütésben írtam, a régi filmek kedvelőinek, illetve a főszereplő színészeket ismerő-szerető nézőknek ajánlanám elsősorban.