Fény a redőny mögött (1965) 58% 5★

Egy magyar filmes kihívás kapcsán az utóbbi időben magamhoz képest feltűnően sok szocialista mozit néztem meg, de igazi, veretes propagandafilm még nem akadt horogra egyszer sem. Itt van azonban a Fény a redőny mögött, mely még alapvető tartalmában is blamálja magát mai szemmel olvasva, de kreatív és művészeti kivitelezés szempontjából még így is tartogat érdekességeket.

Nos, ez a bizonyos hadianyaggyárat szabotáló diverzánsakció a maga idejében talán nem volt teljesen hülyeség, de ma már azért elég nehéz feldolgozni, hogy erre ilyen látványosan kivitelezett mozit áldozott/finanszírozott a hatalom. Hogy itt a korabeli színész-elitünk krémje, nem meglepetés, de hogy a rendezés, a moziban felépített hangulat és feeling, Vujicsics Tihamér zenéje még ehhez képest is ennyire erős és átütő tudott maradni hatvan év elteltével, szerintem felüdítő élmény.
Az már inkább érdekes, miként próbáltak a korabeli alkotók nyugati filmekből elcsenni bizonyos ötleteket, jellegzetes fordulatokat, illetve hogy mekkora mázlijuk volt nekik, hogy ezekhez a közönség java nem, vagy csak korlátozottan fért hozzá. Összehasonlítva egy korabeli francia, angol vagy amerikai kémfilmmel ezt a darabot, nagyon feltűnőek lesznek a gyengeségek, a Vasfüggönyön odaát mindez talán még egy tévéfilmnek is kevés lett volna.
Ugyancsak érdekes, hogy a szocialista világképet népszerűsítő zsánerfilm alkalmazza a romlott Nyugat ópiumát, a szexualitást is – de akkora sikerrel, hogy Pécsi Ildikó bikinis jeleneteire máig is minden létező kritika felhívja a figyelmet, sőt, szinte minden vele foglakozó weboldalon találunk is témába vágó pillanatképet…

Maradván azonban a realitás talaján: nem sok minden menti ezt a mozit, erőteljes és önmagához képest hangulatos miliője, stílusa, esetleg a színészek, de a néző hangulatától függően ez is lehet kevés vagy éppen hogy semmi. Latinovits és Pécsi bikinije ide vagy oda, én sem gondolom, hogy kihagyhatatlan lenne.