Eszter hagyatéka (2008) 75% 52★

Nagy-Kálózy Esztert és Cserhalmi Györgyöt mindig is kedveltem. Tökéletes színészi alakításokat láthattunk ismét, de nem csak tőlük. A film hangulata magával ragadott; ez a fajta szomorú melankólia érdekesen hat rám mindig, mert megindul a képzeletem, és elrepít messzire. És rájöttem, hogy elkezdtem szeretni a magyar filmeket :)

Moziban láttam, nagyon tetszett. Hangulata, mondanivalója van. Badacsonyt meg imádom, hányszor, de hányszor jártam ott, nagyon jó volt látni azt a csodaszép helyet, tájat így is.

Na ez gyönyörű volt. Minden perce. Márai szerintem boldog lett volna, ha láthatja, hogy ilyen film született a regényéből. Több, mint zseniális színészek voltak benne. Törőcsik Mari egyszerűen elképesztő, hogy akár egy félmosollyal mennyi érzést tud átadni. Nagy-Kálózy Eszter pedig a másik, aki nemcsak elképesztően gyönyörű volt, hanem konkrétan széthullott a szemünk láttára. Borzasztóan a hatása alatt vagyok, ez a film határozottan 10/10.
Ritka, amikor egy nagyobb könyvélmény után egy hasonlóan nagy filmélmény jön, de ez most az. Sipos József munkája elképesztő volt, le a kalappal előtte. Ez a film minden. Minden. Jön a kedvenceim közé.

Szenvedős, csöpögős, lassú történet egy nőről, aki mindenét feladja élete szerelméért, aki egy szélhámos (vagy mégsem?)… A hajam égnek állt ettől az egésztől, viszont a színészek valódiak és a zene is szép, szomorkás. Nem szeretnék Eszter lenni!

Számomra ez a film rettenetesen vontatott és unalmas volt.
Egy félreértés, egy 20 évig és aztán tovább szenvedő „szerelmes” nő, egy szélhámos (mert jobb szót nem tudok rá mondani). Eszterben nem volt élet, Lajosban pedig semmi őszinteséget nem fedeztem fel.
Az egyetlen jó dolog a filmben a ház volt és a kilátás. Az nagyon szép volt.

Az egész életen át tartó teherviselés mintaképe Eszter. Mert bár ő sem ártatlan, mégis az események olyanképp alakulnak, hogy mindig ő húzza a rövidebbet, ő rajta csattan az utolsó lélektani pofon és a reménysége légvárra épül.
Szemben Lajos, a magát sármosnak és kikezdhetetlennek tartó férfi a minden virágról tovaröppenő méhecske, akinek csak a pillanat a fontos, a múltra nem emlékszik, a jövő még oly távoli.
És itt vannak gyermekei, halott nővére ezen az életen is nyomot hagyó szelleme, valamint a közeli ismerősök, akik közül egyesek rezignáltan figyelik Eszter vívódását néha segítő kezet nyújtva és egyesek nemtörődömségükkel saját malmukra akarják hajtani a vizet.
Márai a szavak embere volt, mert olyan gyönyörű monológokat volt képes szereplői szájába adni, melyek bár lehúznak, mégis a hangulat megteremtéséről maximálisan gondoskodnak. Ahogy a rendezés és a remek színészi játék is mind kiváló aláfestésül szolgál Eszter hagyatékának.

Nem szerettem a Lisa a rókatündérig a magyar filmeket azóta 1-1 komolyabb, elgondolkodtató darabnak esélyt adok. Csodálatos mind képileg, mind történetileg.Képes voltam átérezni a főszereplő érzéseit, bár a döntésével nem értek egyet, még a titok fényrederülése után sem.

Ez egy színdarab. Egy szobában előadható színdarab, a balatoni helyszín teljesen felesleges. A színdarabhoz méltón a színészek is színdarabot játszanak, nem filmszerepet. Így az egész egy mesterkélt, betanult szövegfelmondástól átitatott alkotás lett.

A lassúsága és melankólikus hangulata érfelvágási szándékot és dührohamot eredményezhet. A sztori egyszerű, a megcsalatott vénkisasszony nem tud ellenállni a hazudozó sármőrnek, és feladja a saját magáért folytatott harcot. Tanulság nincs, igazság nincs, értelem ilymódon nehezen értelmezhető.

A képek, jelmezek, díszletek szépek, a zene kellemes, bár nem túl erőteljes. Sajnálom, hogy a magyar filmgyártás ontja magából a szomorúság, reménytelenség és örök vívódás csontjait. Pedig annyi vidám magyar regény van…