Elly története (2009) 85% 18★

Nem gondoltam volna, hogy ilyen jó lesz. A film legnagyobb pozitívuma, hogy végig bizonytalanságban tartja a nézőt a történtekkel kapcsolatban. Mi történt, miért történt, csak találgatni lehet, és hol az egyik, hol a másik magyarázat tűnt logikusnak. A színészek jól játszottak, végig lekötötte a figyelmemet. Csillagot csak azért vontam le, mert a vége nem igazán tetszett. spoiler Értem, hogy az iráni kultúra ilyen, hogy nagy jelentősége van bizonyos vélt vagy valós sérelmeknek, de nekem ez egy kicsit lerontotta az élményt. spoiler Érdemes megnézni.

Negyedik nagyjátékfilmje Asghar Farhadi író-rendezőnek az Elly története. Övé a Nader és Simin film is, azt még nem láttam. Jó szívvel ajánlom, nemcsak azért, mert viszonylag kevés iráni filmet láthatunk a tv-ben, vagy moziban, hanem azért, mert ezekben az alkotásokban nagyon sok titokzatosság, szépség és lassan fokozódó feszültség van. Morajlik, mint a háttérben a Kaszpi-tenger, sejtjük közben, hogy ennek még szerepe lesz, mégsem tudjuk, mire számíthatunk. Ebben a filmben egészen a végéig nem tudjuk mi is lesz. Sőt, azt sem, hogy mi is volt, mi történt tulajdonképpen. Az első képsorokkal egy vidám, fiatal társasághoz csatlakozunk. A nők kendőben, de bennük ugyanazzal a szabadságvággyal száguldanak az úton, mint a férfiak. Akár egy vidám film is lehetne, ilyen indulással. A rejtély mégis ott motoszkál bennünk, hiszen ismerve a perzsa társadalom dogmáit, ezt a fesztelen kirándulást óvatos, gyanakvó szemmel nézzük. Romos ház, férfiak, nők együtt, és Elly, aki „kilógva a sorból”, „oda nem illőként” velük érkezik a hétvégére. A történet nem Elly története, hanem minden szereplőé. A vádak, a rossz döntések, a rábeszélések és tétova életvágyak filmje. Ki az az Elly? Nyugtalan film, a mosoly egy idő után összeszűkült szemre vált majd. De nem is mondok többet róla, csak ajánlom.

A Nader és Simin egy kiforrottabb alkotása a rendezőnek, de ami abban a filmben jó és tetszett, annak az alapjai ebben a történetben is már fellelhetők. Az alapszituáció olyan Agatha Christie-s, van egy nagy baráti társaság, egy elhagyatott tengerparti ház. Minden adott egy jó thrilleres fordulathoz, de mégsem ez történik. Kezdetben minden idilli, mindenki szeret mindenkit, majd egy rejtélyes eltűnés felbolygatja a viszonyokat, az eddig elfojtott indulatok a felszínre törnek, a kimondatlan sérelmek megfogalmazódnak. Végig nagyon izgalmas a film, két órás ugyan, mégsem válik unalmassá, holott tulajdonképpen nem sok minden történik. Ezt a fajta egyenletesen lágy feszültségteremtést, finom drámakezelést kedveltem meg a Nader és Siminben is. Az egész pikantériáját az iráni nő és férfi viszonyának bemutatása adja, a nyugati és az iszlám kultúra sajátos találkozása, az öltözködéstől kezdve a különböző szerepminták bemutatásáig. Végig fenntartja az érdeklődést, a nézőt találgatásokra késztetve, az információadagolás üteme kiegyensúlyozott, ez az egyik legnagyobb értéke a filmnek.