Éjszakai őrség (Őrség 1.) (2004) 61% 52★

Az Őrséget sokadik újranézésre is remek adaptációnak tartom. Nagyon szép példa arra, hogy nagyon sok változtatással hogy lehet tiszteletben tartani az alapanyagot.
Adott egy lehetetlen helyzet a rendező számára – ez a sorozat hat kötetes, mindegyik kötetében három történet, plusz még jónéhány mellékszál, mint a Más Őrség, a Káosz Őrség, és társaik. Elképesztően komplex világról van szó, ami számomra a mai napig az egyik „leghihetőbb fantasy” – Lukjanyenko nagyon ügyesen érte el, hogy a világa elképzelhető legyen, ne tudj rámutatni egy elemre a regényben, amire azt mondhatod „ha ez így lenne, tudnék róla”. Gyakorlatilag képtelenség két filmben adaptálni az egészet, egyértelmű volt, hogy lesz átírás. Szintén érdemes megjegyezni, hogy az Őrség önmagában látványos, ha az ember elképzeli a leírt varázslatokat, különösen a Homályban folytatott párbajokat azért úgy jelennek meg előtte, mint ütős, dinamikus, hatásos harcok, sok mágiával – egy kisebb költségvetésű orosz filmben ez megint nagyon kínos helyzethez vezet: ha próbálkoznak, biztos, hogy ronda animáció, és zs látványvilág lesz az eredmény.
Timur Bekmambetov viszont jól nyúlt a kérdéshez. Egyrészt, a forgatókönyv átírását nem hasraütve végezte, hanem az íróval konzultálva, és ez látszik. Az Éjszakai Őrség teljesen más, mint a regény, de az alaphangulatot tökéletesen elkapja. Kicsit sötét, kicsit nyers, nagyon orosz, és nagyon szürkeárnyalatos, nem igazán van jó és rossz. Persze vannak benne változtatások, amik így is bosszantóak maradnak (a karaktereknél ezt még emlegetem), de általánosságban nem hoznak ostoba döntéseket, a történet szépen összeáll.
A látványvilág esetében trükköztek – meg sem próbálták Zavulon Homály alakját meganimálni, inkább elkerülik, hogy a Homályban kelljen mutatni. Anton lehetőség szerint nagyon keveset harcol; szépen elkerülték azt a problémát, hogy a regényben többször használt elemi mágiát, ami nagyon kis eséllyel sült volna el jól. Az alakváltást is csak egyszer mutatják, Tigrincs esetén, az viszont szépen néz ki – a mágiánál a szemek vörös felvillanása is hatásos lett. Annyira okosan és elegánsan kezelték a problémát, hogy az ember csak utólag gondolkodva döbben rá, hogy ez a film amúgy mennyire spórol.
A cast hibátlan. Konstantin Khabensky Antonnak született. Egyáltalán nem jóképű vagy megnyerő, sőt, kifejezetten jellegtelen arcú színész, de tökéletesen elkapja a karakter unott stílusát, szerencsétlenségét, és cinikus humorát is. Első pillanattól az utolsóig érezni, hogy szerencsétlen főszereplő nem hős, nem tudja kezelni a szituációt, hanem lényegében túlélni próbál… de van egy reflexiója a világra, ami körülötte senkinek. Sajnos az a tény, hogy nem varázsoltatták, nem éreztük, hogy oké, hármas kategória, oké, szerencsétlen, de azért mégis varázsló, aki sarokba szorítva tud nagyon találékony lenni, elérte, hogy egy fokkal még a regénybeli énjénél is lúzerebb (ami nagy szó)… de ez még megbocsátható, mert ez a kompromisszum tényleg elkerülhetetlen volt. Galina Tyulinát még mindenképp ki kell emelni, mert külsőre egyáltalán nem hasonlít Olgára, viszont tökéletesen hozza – a madárszerű gesztusok, a lazasága, de a fennmaradó titokzatossága is, hogy tudjuk, történt vele valami, csak fogalmunk sincs mi… mind nagyon jól működött, gyakorlatilag képtelen vagyok rövid hajú, maszkulinabb nőnek elképzelni ezt a figurát, annyira tökéletesen átadta a karaktert. Szveta pedig száz százalékban olyan, mint a regényben, és nagyon többet nem is lehet mondani rá.
Amit kicsit sajnálok, hogy nem nagyon jut idő a csapatra – Tigrincs, Mackó, Szemjon mind nagy kedvenceim voltak, imádtam a barátságukat Antonnal is, itt viszont nagyon kevés teret kapnak villogni, nem látunk sokat az Őrség tényleges munkájából, szinte csak a fő konfliktusra fókuszálunk. Szintén szívfájdalmam Jegor – ismételten, logikus, érthető változtatás, máskülönben lehetetlen lenne két részben elmesélni a történetet, de annyira más szerepbe tolja a karaktert (a könyvből átveszi kicsit Nágya helyét is, csak… egy sötétebb, hisztis, kicsit gonosz Nágyáét?), hogy egyszerűen nem tudom nem húzni rajta a számat, már csak azért sem, mert eredetileg nagyon kedveltem Jegort.
Összességében – az Őrséget mindenképp merem ajánlani, ha valaki ismerkedni akar az orosz urban fantasy-val, mert jó kezdés. Ne várjatok Harry Potter, vagy Gyűrűk Ura jellegű csillogást, se jó és rossz közötti küzdelmet, mert ha elsőre úgy is tűnik, hogy hasonló a koncepció, nagyon hamar kiderül, hogy itt mindenkinek van vaj a füle mögött. És azért olvassátok el a könyvet. Az azért mégis teljesebb élményt ad, annak ellenére is, hogy remek adaptációnak tartom a filmet.

Nyet!

Elég pocsékra sikerült film ez, pedig akár még jó is lehetett volna.

Néha olyan érzésem volt, mintha az írók maguk sem tudnák, hogy mit szerettek volna megmutatni. Nem volt annyira összecsapott, csak olyan fura. Bár lehet, ez az orosz filmművészet sajátossága, de nem tudom. A könyvet megváltoztatták, nem zavart annyira, de nem is feltétlen értek egyet a változtatással spoiler. Végül is elmondhatom, hogy láttam, de hagy maga után hiányérzetet, mert jobban is meg lehetett volna oldani.

A világ legrosszabb könyvadaptációja, amit valaha láttam!
Borzalom!

Mivel az összes Őrség könyv a kedvencem Szergej Lukjanyenko-val együtt, nincs más választásom. Nagyon elfogult vagyok.

Nem is tudom, megint többet vártam. Talán „olvashatóbb” a könyvnél, de ez lehet, hogy csak azért van, mert nagyon lebutították a történetet. Ezzel együtt sem vagyok biztos benne, hogy aki a regényt nem ismeri, tudja követni a filmet.