Kedvencelte 1

Várólistára tette 26


Kiemelt értékelések

Londonna 

Bár tegnap este a megtekintés után eléggé megsértődtem a filmben elhangzó nagy korkülönbséget illető párbeszéd kapcsán, s a „nyitott” befejezés sem enyhített meg, azóta aludtam rá egyet és meggondoltam magam.
Rájöttem ugyanis valamire, vagy, ha úgy tetszik, végül összeállt a kép és megértettem az utalásokat.
Már rögtön a film legeslegeslegelején feltűnt, hogy a Woody Allen által használt, tipikus betűtípust alkalmazza a film. Hirtelen el is bizonytalanodtam és gyorsan átfutottam a film lapját, hogy a rendező úrnak van-e ehhez bármi köze. Nos, látszólag nem volt… Aztán néztem, néztem a filmet, s átsuhant az agyamon a gondolat, hogy oké, talán azért használták a főcímben a betűtípust, mert maga a film is a maga módján olyan kissé woodyallenes… Közben megszerettem a főszereplőket, mosolyogtam nagyokat, stb. Aztán jött az ominózus párbeszéd. Először felemlegették Woody filmjeit – nana, bingó! –, aztán elkanyarodott az egész egyfajta nagy korkülönbséget csúnyán leszóló útszakaszra, amin én nem titkoltan nagyon megsértődtem. (Konkrétan a lány szólt be csúnyán az ilyen kapcsolatoknak.) Mondom, jól van, innentől az én szememben csinálhattok bármit, megvan a véleményem!

Lepergett a film, tkp. „nyitott” befejezéssel, s pont emiatt döntöttem úgy, hogy inkább elengedem ezt a filmet, hiába is tetszett alapvetően eléggé, a tüske bennem van és stb.
Igen ám, csak aludtam rá egyet. Újrapörgettem a főcímet, a történetet, azt a bizonyos felemlegetést és a lány véleményét, majd a cselekményt és a „lezárást”. És, megvilágosodtam!…

Hát, ez a befejezés nem is nyitott. Ez erősen utal arra, hogy spoiler, hogy csúnya öngólt rúgott. Pont ez akar lenni a film lényege. A lány transzformációja, gondolkodásának megváltozása. Vagyis, amikor a vele történtek hatására, önnön elveinek megkérdőjelezésére, sőt, felrúgására kényszerül. Tehát, ez a film nagyon is konkrétan van lezárva. És, ahogy itt néztem az értékelése(ke)t, mások is félreértették. Elsőre legalábbis tényleg félre lehet.

Úgyhogy igen, megenyhültem. Így már tetszik a dolog, így már önelégült vagyok, vigyorgós és „naugye!”-érzéssel teli. Anna tehát ebben a filmben – mire elérünk a végére – megvilágosodik. spoiler! :-)

Huhh. Most örül a fejem, hogy ezt így megfejtettem/összeraktam. Szerintem később majd még előveszem a filmet és újrázom, s akkor lehet, hogy még többet is fogok adni rá. De most egyelőre ennyi. :-)

csaknekedeszti

Szinte az utolsó pillanatig vártam a nagy bumm-ra, amikor a főszereplők végre összejönnek, de legnagyobb meglepetésemre nem ez történt. Mármint viszonylag befejezetlen maradt a sztori számomra, de mégis így kerek.
Ez a film meg meri törni a jeget a hagyományos romantikus filmek világában, nem is akármilyen módon!
Annyira különleges a történet, annyira valósak a karakterek (akiket fantasztikusan alakítottak a színészek), illetve annyira reálisak a felmerülő kérdések.

Pont egy ilyen filmre vágyott a lelkem!


Népszerű idézetek

Londonna 

– Szürkés kékeszöld: ügyetlen és álmodozó.

Londonna 

– Csak topogok egyhelyben. A családos barátaim mellett amiatt szorongok, amit szeretnék, de nincs. Viszont, ha a szinglikkel lógok, azon bánkódom, amim van. Egyszerűen muszáj, muszáj tovább lépnem.

Londonna 

– Nem tudom, hogy ez a nő bunkó-e, vagy vicces.

Londonna 

– Mi barátok vagyunk?
– Miért, nem?
– Fogalmam sincs…

Londonna 

– Szerintem túlságosan merev vagy.
– Szerintem meg túl sok Woody Allen filmet néztél.
– Legalább romantikusak.


Hasonló filmek címkék alapján